Debreczenyi János makacs és számos elképzelésében rendíthetetlen. Majd eldöntik a választók, véli magabiztosan, mikor volt igaza és mikor nem, és nem titkolja, a következő négy esztendőben is magát látja a polgármesteri székben. Birodalma a város – így érzi, és ezt nem rejti véka alá. Ő a város polgármestere.
Sajtóbeszélgetésen kívül szóba került a világ, a város, a politika, a politikusok, önkormányzat és a sajtó is. De tudni való, mi dukál egy új esztendei nyilatkozatba. Nincs kellemesebb téma a rutinos társalgó számára, mint visszapillantani a sikerekre, Debreczenyi él is ezzel a lehetőséggel.
Bizarr gondolat, de elfogadható, hogy még a tragikus Cozma-ügyből is győztesként került ki, mert úgy reagált, ahogyan vezetői ösztöne tanácsolta. Tudta mi a mondandó és mi a teendő.
És a közvélemény ezt méltányolta. Büszke is rá. Úgy hogy a beszélgetést is ezzel kezdi. Úgymond az ezeréves város jövője, jó híre volt a tét, mert a város gyásza nem lehet mélyebb a család gyászánál. Szerinte a polgárok példamutató magatartásának köszönhető, hogy a gazdasági válság sem rendítette meg a nálunk székelő külföldi cégeket, mert nálunk jól érzi magát a tőke. Felsorolja a magas rangú európai küldöttségeket, közéleti és egyházi személyiségeket, akik látogatásukkal megtisztelték városunkat és a polgármestert – személyesen.
Szívesen beszél a kultúra és a művészet széleskörű támogatásáról, a veszprémi rendezvények visszhangjáról, vállalkozók és az önkormányzat együttműködéséről, uniós támogatásokról, a több milliárdos közmű- és hulladékkezelő-beruházásról, városfejlesztésről. Veszprémben jól érzik magukat az emberek, mondja meggyőződéssel, ide jó ellátogatni, tartózkodni, lakni, de bizony nem mindegy, hogy ki vezeti a várost. Nos, hát ki vezeti? Természetesen a polgármester, de nem csak ő. Több száz, több ezer köztisztviselő, kultúrmunkás, politikus, újságíró, pedagógus s a város minden lakosa felelős a város rangjáért, magyarázza, és kétségtelenül igaza van.
Beszélgetés közben kiderül, hogy a polgármester egyszerre elégedett, de végtelenül elégedetlen is. Előkerülnek a kormány megszorító intézkedései, amelyek jelentősen hátráltatják az önkormányzatok jövőbeni munkáját, mert az állam nem ad, nem segít, hanem rengeteg pénzt von el a várostól, magyarázza, szóba hozza a hatalmi struktúra gőgjét, ezzel összefüggésben a közerkölcs tragikus állapotát, az embereknek azon elvesztett hitét, hogy a tisztességes munkából meg lehet élni. És ekkor itt már rátértünk a jövőre is.
Már most tudjuk, mondja a polgármester, hogy az önkormányzatnak több száz millió forinttal kevesebb pénzzel kell gazdálkodnia. Hogy majd ez miként sikerül? „Kötelességünk megteremteni a működés feltételeit”, mondja ki az elmúlt hónapok elcsépelt közhelyét, és megmagyarázza: lebonyolította a megbeszéléseit a gazdasági vezetőkkel, ezen konzultációk nyomán városházi vezetőkkel, a közintézmények, művelődési intézmények képviselőivel, és most leszögezi, az igazgatói megbízás arról szól, hogy mindenkinek a saját intézményében kell megteremtenie a fentebb említett működési feltételeket.
Nem tűnik túl biztatónak a dolog, nyilvánítom ki az aggodalmam, és megkérdem végül, vajon derülátó-e a polgármester? Szokatlanul hosszú csend után kapok választ. Igen, a polgármester optimista:
– Mindenkit azért választottak, vagy neveztek ki arra a bizonyos posztra, amit betölt, hogy oldja meg a rárótt feladatokat. A polgármester felelőssége a költségvetés összeállítása, megvédése, a város működtetése és fejlesztése – szögezi le és egy kissé szenvedélyesebben hozzáfűzi: nem fölfelé kell mutogatni az önkormányzatra, tessék ott helyben a saját közösségben megoldani a feladatokat, tessék felsorakozni és végrehajtani!
