2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Vírushelyzet Lombardiában

„Milánóban élek évek óta és mivel többen érdeklődtek az ismerőseim közül, hogy mi az igazi helyzet itt kint a járvánnyal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, hogy leírom az én tapasztalataimat, amit a saját szememmel látok a környezetemben.” – vendégírás a koronavírus európai gócpontjából, Észak-Olaszországból.

A zár második napja

A hétvégén olvastuk először, hogy a lombardiai régió elnöke Attilio Fontana és az egészségügyi miniszter Roberto Speranza rendeletet adtak ki, ami Lombardia egész területére érvényes. A rendelet kimondja, hogy március 1-ig zárva kell maradnia minden bölcsődének, óvodának, iskolának, egyetemnek. Tilos bármilyen esemény szervezése magán- vagy közösségi helyszínen: sport, szórakozás, kulturális esemény, vallási esemény (szentmise). Tehát törlik az összes előadást, koncertet és mindenféle kulturális és sporteseményt. Zárva tart minden közösségi helyszín: mint színház, mozi, fitnesstermek, múzeumok, stb.). A bároknak be kell zárni este hattól reggel hatig, a plázáknak és piacoknak hétvégére. Kivételt képez az élelmiszer árusítása.

Templomajtó a kiírással, hogy február 24-től a misék fel vannak függesztve (fotó: a szerző)Templomajtó a kiírással, hogy február 24-től a misék fel vannak függesztve (fotó: a szerző)

A rendelet amúgy elég kontrasztos. Zárva kell, hogy tartsanak a mozik, színházak, a bárok esténként, de például az éttermek nyitva lehetnek. Ehhez kapcsolódóan hozzá kell tennem, hogy itt a bárok látogatása napi szokás, sokan ott reggeliznek, ebédelnek, vagy csak betérnek egy kávéra, esténként pedig aperitivóra.

Az én tapasztalataim szerint vannak, akiken eluralkodott a pánik és vannak, akik teljesen nyugodtak és megpróbálják a legjobbat kihozni a kényszerszünetből.

Múlt hétvégén jött ki a rendelet, az emberek pedig megrohamoztak egyes szupermarketeket, és felvásároltak minden ehetőt. Hallottam, hogy ezt Magyarországon is mutatják a tévében.

Jelentem, nincs éhségveszély!

A hozzánk közel eső boltok ugyanannyira telítettek áruval, mint máskor. Az egyetlen igazi hiánycikk a kisflakonos kézfertőtlenítő, ami hétvégén már a szomszédos megyében (Piemonte) sem volt, pedig ott még nem volt vírusveszély. Vicces mémek sora születik a napokban az Amuchina nevezetű kézfertőtlenítő eszmei értékéről.

Szellemváros

Milánó nem vált kísértetvárossá. Mi tegnap és ma is hosszú sétákat tettünk. Egy bárban voltunk ebédelni és tömve volt emberekkel.

Az utcán kevesebbeket látni, mint általában, de ez annak is betudható, hogy egyes iskolákban amúgy is a héten van a karnevál- és sí- szünet, tehát jó páran ezen okból még múlt hét pénteken elhagyták a várost. Hétfőn a tavaszi napsütésben igazi vasárnapi hangulat uralkodott: kevés autó, kevesebb ember az utcákon. Ahol megtehették bezárták az irodákat, vagy legalábbis home office-ban dolgoztatják azokat, akiket lehet. De a többi ember ugyanúgy bemegy dolgozni, mint eddig.

Látni embereket maszkban sétálni, de sokan járnak anélkül is. Ma villamossal is utaztam, azon is kevesen voltak, de senkit nem láttam maszkban felszállni.

A számok beszélnek

A legrosszabb az egészben az ellentétes információk áradata és az, hogy nem tudni meddig tart a zár. Jelenleg egy hétre állapították meg, egyelőre nem tudni, hogy jövő héten mi lesz a helyzet.

Maria Rita Giasmondo, a felelős igazgatója a Mikrobiológiai Klinikának, Virológiai és Biosürgösségi Labornak a milánói Sacco Kórházban, ahol az esetleges fertőzöttek mintáit vizsgálják. Ő múlt vasárnap reggel adott ki nyilatkozatot a Facebook-on.

Idézem (saját fordítás):

„… A laborunk vizsgálatokat végzett egész éjszaka. Folyamatosan érkeznek újabb minták. Nekem esztelenségnek tűnik. Összetévesztenek egy fertőzést, ami alig komolyabb, mint egy influenza, egy halálos járvánnyal. Nem így van. Nézzétek a számokat…..”

A gond az, hogy nem osztják meg a valós számokat. Csak az újabb fertőzöttekről írnak és nem a meggyógyultakról. A mai állás szerint az eddig megfertőzöttek száma Lombardiában: 206 (1800 mintából). Ebből Milánóban, csak 1 fő, egy bőrgyógyász beteg, aki külföldi konferencián vett részt. Az elhunytak száma a megyében 7. Az elhalálozottak egy kivételével mind 80 éven felüliek voltak és valaki más betegséggel is küszködött. Volt, aki infarktus miatt volt kórházban, más pedig krónikus betegséggel is küzdött. Az adatok és cikkek szerint azokra lehet veszélyes a vírus, akiknek gyengébb az immunrendszere, tehát arra kell figyelnünk, hogy az idősek és krónikus betegek lehetőleg ne legyenek kitéve a fertőzésveszélynek.

Maszkos fiatalok az utcán (fotó: a szerző)Maszkos fiatalok az utcán (fotó: a szerző)

Tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket, mossunk gyakran kezet, együnk sok C-vitamin tartalmú gyümölcsöt, de ne hagyjuk, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk és főleg ne forduljunk egymás ellen.

Ahogy a dalai láma is mondja: Az aggódás teljesen hasztalan. Nyugodj meg. Ha egy gond megoldható, nincs szükség aggódásra. Ha pedig nincs rá megoldás, az aggódás amúgy sem segít.

 

Jelzés: A cikket február 25-én kedden írtam. Azóta eltörölték a bárok esti nyitva tartását korlátozó rendeletet.

 

Buda-Csiszár Kata, Milánó

vehir.hu

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.