Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért

2020. március 12. 9:46
A szerdán bejelentett országos vészhelyzet miatt rengeteg programot kell lemondani.

A kormány szerdán jelentette be, hogy a koronavírus terjedésének megállítása érdekében megtiltják a száz főnél nagyobb beltéri és az ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását Magyarországon. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése után #neváltsvisszajegyet hashtaggel indult mozgalom a Facebookon, ami arra bíztat, hogy az emberek ne váltsák vissza a koncertekre és a színházi előadásokra megváltott jegyeket, ezzel is támogatva a jegybevételekre erősen alapozó kultúrát és a művészeket. Csütörtök reggelig több ezren csatlakoztak a mozgalomhoz, köztük művészek és előadók.

A kormánydöntés értelmében Veszprémben eddig az Expresszó, a Petőfi Színház, és a Pannon Várszínház jelezte, hogy koncertjeit és előadásait nem, vagy későbbi időpontban tartja meg. A Művészetek Háza közleményben jelezte, hogy március 31-ig meghirdetett összes rendezvénye elmarad. E korlátozások érvényesítése egyébként a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

A Veszprémi Petőfi Színházban sem lesznek előadásokA Veszprémi Petőfi Színházban sem lesznek előadások

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. ma 17:27 Húsvét az élet diadala a bűnbocsánat az új kezdet és az örök élet reménye húsvét Húsvét az élet diadala a bűnbocsánat az új kezdet és az örök élet reménye Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amely évről évre emlékeztet a feltámadás csodájára, az élet győzelmére a halál felett – hangsúlyozza a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös húsvéti üzenete, amelyet április 19-én juttattak el az MTI-hez.  ma 14:36 13 év után búcsúzik a város egyik kedvence​: végleg bezár a SéfKrajcáR étterem közélet 13 év után búcsúzik a város egyik kedvence​: végleg bezár a SéfKrajcáR étterem Április végén bezárja kapuit a veszprémi SéfKrajcáR Étterem. A 13 éve működő önkiszolgáló vendéglátóhely meghatározó szereplője volt a város gasztronómiai életének, ahol napi menük, családi események és céges rendezvények egyaránt otthonra találtak. ma 9:15 Így nézett ki a Hont–Orbán interjú közélet Így nézett ki a Hont–Orbán interjú Április 17-én Orbán Viktor miniszterelnök egy élő, teljes terjedelmében közvetített beszélgetésen vett részt Hont András újságíró vendégeként az Öt nevű YouTube-csatornán. A találkozó politikai és médiatörténeti szempontból is figyelmet érdemel. tegnap 15:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.