Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz

2020. március 16. 9:58 // Forrás: mti
Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogjuk, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren - mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth Rádióban.

Maruzsa Zoltán elmondta: az Oktatási Hivatal oldalán szombaton közzétették a módszertani ajánlást, mely online felületek használatát javasolja. Szép számmal vannak ilyen, kormányzati vagy magánfejlesztésű, az online oktatásban használható felületek - jegyezte meg. Hozzátette: a digitális munkarendre átállás nem fog egy hétvége alatt megvalósulni, egyelőre az igazgatási kereteket tudták megteremteni az útmutatóval és az intézményvezetőknek szóló iránymutatással.

Mint mondta, elhúzódó járvánnyal kell számolni, ezért a felelős döntés az volt, hogy a munkának, a felkészülésnek folytatódnia kell. Nem a félév érvényessége vagy nem érvényessége a szempont, hanem a gyerek érdeke, az pedig az, hogy az életkorának megfelelően tanuljon, ne menjenek veszendőbe egész hónapok - tette hozzá. Kiemelte: a feladat az, hogy a megváltozott körülmények között, a fertőzésveszélyt minimalizálva tegye mindenki a dolgát.

Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy az óvodákban nincs szükség olyan jellegű átállásra, mint az iskolákban, és bár az óvodának fontos szerepe van az iskolára való felkészítésben, mégsem olyan jellegű intenzív, napi oktatási feladatot lát el, mint az iskola. Az államtitkár megjegyezte, az óvodák fenntartása alapvetően önkormányzati feladat, ezért volt kézenfekvő, hogy bezárásukkal kapcsolatban helyi döntések szülessenek.

Az államtitkár a pedagógusok fizetésével kapcsolatos kérdésre leszögezte: folyik tovább a munka az iskolákban, "ennek megfelelően a fizetés mindenkinek jár és garantált".

vehir.hu
további cikkek
Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. ma 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. ma 13:56 Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. ma 11:48 Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. ma 9:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.