2020. május 28. // Emil, Csanád névnap

Nem boszorkánykonyha – kézfertőtlenítő házilag

Kis túlzással aranyat könnyebben lehet találni a földben, mint ezekben az időkben alkoholos kézfertőtlenítőt a boltok polcain. Pedig a rendszeres és helyes kézfertőtlenítés az egyik legjobb módja a járvány elleni védekezésnek. Gyorstalpaló a helyes technikáról, és házi receptek, hogy ne jöjjünk zavarba, ha üresek a drogériák polcai.

A fertőzött szappan sem fertőz

Folyékony, vagy tömbszappan? Míg előbbit higiénikusabbnak gondolják az emberek, addig a másik jóval környezetkímélőbb, de vajon van-e különbség hatékonyságukban? A New York Times szervezett egy kísérletet, amelyben a tömbszappant 70-szer annyi E. coli és P. aeruginosa baktériummal fertőzték meg, mint amennyit egy normál használatú szappanon mértek. Ezután a kísérlet résztvevőinek a fertőzött szappannal kellett kezet mosniuk. Kézmosás után egyikőjük kezén sem volt kimutatható egyik baktérium sem. Tehát hiába volt fertőzött a szappan felülete, mégsem terjesztette a fertőzést.

De miért is lehet ez?

A kézmosás kétlépcsős folyamat: a szappanmolekula egyik vége a zsírral szeretne kötést alkotni, a másik vége pedig a vízzel. Szappanozás közben tehát először a "zsírkedvelő" molekulavég magához köti a kezünkön lévő zsíros-olajos szennyeződést, és vele a baktériumokat, öblítéskor pedig a szappanmolekula vízkedvelő vége a vízmolekula irányába rendeződik, és közösen távoznak a felületről, azaz a kezünkről.

A lényeg, hogy a tömbszappan ugyanúgy tisztítja a kezet, mint a folyékony szappan!

A WHO ajánlásai alapján a helyes kézmosás a következő 11 lépésből áll

Kézfertőtlenítő nem ugyanaz, mint a szappan, de a semminél jobb

A kézfertőtlenítő szerek akkor jönnek jól, ha nincs lehetőségünk szappannal, csap alatt kezet mosni. Valljuk be, a hétköznapi rutin során számos ilyen alkalom adódik, a koronavírus járvány közepén pedig még többször ajánlott megtisztítani tenyerünket a kórokozóktól, akár már egy kilincs megfogása, vagy a lift gombjának megnyomása után.

Tenyerünk eltérő módon lehet tele kórokozókkalTenyerünk eltérő módon lehet tele kórokozókkal

Persze a kézfertőtlenítésnek csak akkor van értelme, ha megfelelően végezzük, akárcsak a kézmosást: minimum 20-30 mp hosszan, és a WHO által ajánlott technikával.

Vodkából kézfertőtlenítő

A veszprémi Zöldbolt összegyűjtött néhány házi praktikát, amivel otthon is ki tudunk keverni kézfertőtlenítő szereket magunknak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezek a receptek nem követik a WHO, az Egészségügyi Világszervezet által javasolt legalább 60%-os alkoholtartalmat, de a semminél így is hatásosabbak, amíg nem jutunk el a legközelebbi mosdóig.

Még mielőtt bárki nekiállna a házi kézfertőtlenítő gyártásának, érdemes tudni, hogy a patikai alkohol 96%, vagy 70% etilalkoholt tartalmaz. A boltban kapható legolcsóbb vodka 40%-os alkoholtartalmú, tehát körülbelül kétszer annyit szükséges adagolnunk belőle, viszont elkerülhetjük a patikát, és még pénzt is spórolunk! Használhatunk ihatatlan házipálinkát is, de akkor intenzív pálinkaillatot áraszthatunk egy kézfertőtlenítés után.

1) Pumpás flakonos

Hozzávalók:

  • 1 dl gyógyszertári alkohol (vagy 2,5 dl vodka)
  • 1 üveg növényi glicerin
  • 10 csepp teafaolaj
  • 1,5 dl forralt majd lehűtött víz (ha vodkát használsz, a vizet kihagyhatod, mivel a vodkában 1dl alkohol és 1,5dl desztillált víz van)
  • 2 csepp e-vitamin
  • egy pumpás flakon

Elkészítés: A víz legyen kb harmada az alkoholnak. Glicerinből annyit tegyél, amennyitől már sűrűbbnek érzed a keveréked. Az alkohol és a teafaolaj fertőtlenít, míg a glicerin megköti a vizet és bőrpuhító hatása is van. Az e-vitamin egy kis extra jóságot ad hozzá, illetve tartósítja a keveréket. A vizet használat előtt forrald fel, majd hűtsd le, így baktérium-mentes lesz.

Először az alkoholt és a vizet keverd össze egy edényben, majd add hozzá a teafaolajat és az e-vitamint, végül pedig a glicerinnel sűrítsd. Töltsd pumpás flakonba. Csak keveset nyomj használatkor a kezedre, mert a tapasztalatok szerint nehezebben szívódik be és párolog el, mint a bolti verziók.

2) A hagyományos kézfertőtlenítős palackba tölthető verzió:

Hozzávalók:

  • Víz
  • Alkohol
  • Aloe vera gél
  • Teafa illóolaj
  • Geránium illóolaj
  • Solagum

Az arányok attól függően, hogy milyen állagot szeretnél, szabadon módosíthatóak.

Körülbelül 1:2 arányban van benne alkohol és víz. Az alkohol (60-70%-os) gyógyszertárban beszerezhető. Az aloe vera és a solagum akár el is hagyható,ha  nem ragaszkodsz a gél állaghoz és csak permeteznéd.

3) A legegyszerűbb

Hozzávalók:

  • 10-20 ml alkohol
  • víz
  • kedvenc illóolajaid (a fertőtlenítő hatást a teafa, levendula és a citrom tudja fokozni)
  • 100 ml-es szórófejes flakon

Elkészítés: Ezt a receptet házi légfertőtlenítőnek szoktuk ajánlani, de kézre is fújhatjátok. Az alkohol arányát nyugodtan növelhetitek, de minél több alkoholt tartalmaz, annál jobban szárítja a kezet. Mivel nem tartalmaz semmilyen gélesítő anyagot, érdemes felkészülni rá, hogy ez egy víz állagú folyadék, amiből csak kicsit érdemes a kézre fújni, hogy hamar száradjon. Cserébe a levegőbe, vagy a fertőtleníteni kívánt felületre is fújhatod.

Tippek: aloe vera gél vagy glicerin hozzáadásával csökkenteheted a szárító hatást, solagummal pedig gélesíteni tudod. Ha ezeket hozzáadod, lég- vagy felületfertőtlenítésre már kevésbé lesz alkalmas.

A WHO saját receptje

Az Egészségügyi világszervezet is közzétett egy receptet, ami viszont már minden szempontból megfelel a hatékonyság követelményeinek.

Az alábbi mennyiségek a háztartások méretéhez alkalmazkodva egy liter kézfertőtlenítő oldat elkészítéséhez elegendőek.

  • 96%-os etanol: 830 ml
  • 3%-os hidrogén-peroxid: 45 ml (opcionális)
  • 98%-os glicerin: 15 ml
  • Forralt víz: 110 ml

A hidrogén-peroxid nem feltétlenül szükséges a fertőtlenítőszer előállításához. A WHO szerint csak elsősorban az tárolóban esetleg előforduló spórák elpusztítására szolgál. Ezen hatás elérésehez az oldatnak 72 órán keresztül a tárolóedényben kell “pihennie”, mielőtt felhasználnánk.

Elkészítés: keverjük össze az összetevőket egy lezárható tartályban, és alaposan rázzuk össze.

vehir.hu
2020. május 28. // Emil, Csanád névnap