2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Nem mennek be a lakásokba a VKSZ szakemberei

2020. március 19. 13:25
VKSZ Zrt
Közleményben tájékoztatott a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokról.

Figyelemmel a koronavírus fertőzés okozta veszélyhelyzetre a VKSz Zrt. Hőszolgáltatási Igazgatósága a következő, 2020. március 23-tól érvényben lévő, a lakásokban végzett munkákat érintő intézkedésekről tájékoztatja a fogyasztóit.

A hőszolgáltató átmenetileg felfüggeszti azoknak a fogyasztói tulajdonban lévő mellékmérőknek a leolvasását, melyhez a szakemberek magánhelyiségekben történő személyes megjelenése szükséges. A havi mért fogyasztás alapján történő számlázás a korábbi, azonos időszak fogyasztásából számított mennyiség alapján történik. A fogyasztási mennyiség különbözetéről a járványügyi helyzet rendeződését követően lesz lehetőség.

Átmenetileg szünetelnek a hőmennyiség-mérőkkel kapcsolatos helyszíni munkák is, pl. a megállt, meghibásodott mérő miatti cserék. Ebben az esetben a mérő kicseréléséig a havi elszámolást a korábbi, azonos időszak fogyasztásából meghatározott mennyiség alapján végezzük el.

Átmenetileg szünetel azoknak a kisebb, azonnali beavatkozást nem igénylő meghibásodásoknak a javításai, melyek csak úgy végezhetőek el, ha a szolgáltató munkatársai bemennek a lakásokba. Az azonnali beavatkozást igénylő meghibásodás (pl. radiátor lyukadás) esetén a szükséges munkákat elvégezzük.

Megértésüket, türelmüket ezúton is köszönjük!

Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!

vehir.hu

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.