2020. május 31. // Angéla névnap

KÖZLEMÉNY A 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról

2020. március 31. 15:42
Prof. Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere által, 2020. március 25-én kiadott 7/2020. (III.25.) számú EMMI határozat alapján, a veszélyhelyzetre tekintettel a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a következőképpen kell eljárni:

A) Ha a szülő, törvényes képviselő (a továbbiakban együtt: szülő) nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor erre irányuló szándékának bejelentését – a kötelező felvételt biztosító óvoda nevének és címének megjelölésével, elektronikus úton, telefonon vagy különösen indokolt esetben személyesen – az általa választott óvoda vezetője 2020. április 17-ig fogadja.

B) A körzettel nem rendelkező óvoda (például: magánóvoda, egyházi óvoda) az oda jelentkezők részére a beiratkozást 2020. április 2. – április 20. között tartja. Az óvoda az a) alpontban foglalt szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan – a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra figyelemmel – elkészíti a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladéktalanul tájékoztatja. A körzettel nem rendelkező óvoda a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt, valamint az érintett gyermek kötelező felvételét biztosító óvoda vezetőjét. 

C) A kötelező felvételt biztosító óvoda – szükség szerint a település többi kötelező felvételt biztosító óvodájával, valamint a fenntartójával egyeztetett módon – 2020. április 21-ig hivatalból felveszi azon érintett gyermeket, aki vonatkozásában nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A felvételi döntésről értesíti a szülőt. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására ebben az esetben a gyermek első óvodai nevelési napján kerül sor. Ha a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, az a) alpont szerint hozzá eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan – a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra figyelemmel – beiratkozási beosztást készít, ennek alapján a szülőt a beiratkozás részére rendelkezésre álló időpontjairól haladéktalanul tájékoztatja. Kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt. 
 

vehir.hu
2020. május 31. // Angéla névnap