Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Értékes döntetlen a vb-ezüstérmessel / Magyarország–Horvátország 30:30 (16:13)

2010. január 7. 20:26
A magyar férfi kézilabda-válogatott döntetlent játszott Horvátországgal a bécsújhelyi felkészülési tornán.

A január 19-én kezdődő Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapatunk a sérült Katzirz és Császár, valamint a válogatottól átmenetileg (?) visszavonult Nagy László nélkül lépett pályára Horvátország legjobbjai ellen a bécsújhelyi felkészülési torna első napján.

Csoknyai István együttese megilletődötten kezdett, a horvátok így hamar 5:1-es előnyre tettek szert. A folytatásban azonban magukra találtak a mieink, így az egyre jobban védő Fazekasnak, illetve Eklemovics fineszes közbelövéseinek köszönhetően a játékrész derekánál fordítani tudtak. A félidő második felében őrizte előnyét, sőt folyamatosan két-három találattal vezetett a magyar együttes. Krivokapics higgadtan értékesített büntetőjével 16:13-as állassal mehettek szünetre a mérkőző felek.

A második harminc perc elején a széleken és beállóban is cserélt a magyar kapitány. Így Törő és Gulyás mellett Zubai is lehetőséghez jutott. Sajnos az elsőhöz hasonlóan a második játékrészt is gyengén kezdtük. Nyolc perc alatt egyetlen gólt sikerült begyötörni az ellenfél hálójába, akik így 17:17-nél utol is érték a magyar csapatot. Csoknyai a keret minden tagjának lehetőséget adva folyamatosan forgatta csapatát. A 47. percben Ilyés átlövését követően még vezettünk (22:20), Lino Cervar legénysége azonban a remeklő Vori és Cupic vezetésével percek alatt megfordította a találkozót. A hajrában sokáig úgy tűnt, hogy a mieink bátor játékának nem lesz pontszerzés a jutalma, Laluska utolsó másodpercben lőtt bombájával azonban értékes döntetlent ért el csapatunk (30:30).

Intervetten-kupa. 1. forduló:
Magyarország–Horvátország 30:30 (16:13)
Bécsújhely, 800 néző. Vezette: Reisinger, Kaschütz (osztrákok)
Magyarország: Fazeka- Iváncsik T., Gál 4, Laluska 4, Schuch 1, Ilyés 2, Iváncsik G. 3. Csere: Mikler (kapus), Eklemovics 7, Krivokapics 5 (3), Gulyás 1, Törő, Nagy K. 1, Zubai, Grebenár 2. Szövetségi kapitány: Csoknyai István
Horvátország: Sego - Cupic 9 (5), Kopljar, Vori 9, Balic 2, Vukovic, Strlek 2. Csere: Carapina (kapus), Duvnjak 3, Buntic 2, Zrnic 1, Lackovic, Bicanic, Gojun 2, Mataija, Maric
Szövetségi kapitány: Lino Cervar
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 5/5

A nap másik meccsén

Lengyelország–Ausztria 32:26 (13:11)

A további program

Január 8. (péntek)
18.15: Magyarország–Lengyelország
20.20: Ausztria–Horvátország

Január 9. (szombat)
18.15: Lengyelország–Horvátország
20.20: Ausztria–Magyarország

Az Eb D-csoportjának programja (Bécsújhely)

Január 19.
18:15 Spanyolország-Csehország
20:15 Franciaország-Magyarország

Január 20.
18:15 Csehország-Franciaország
20:15 Magyarország-Spanyolország

Január 22.
18:15 Franciaország-Spanyolország
20:15 Magyarország-Csehország

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.