Azzal nem mondunk újat, hogy az ember társas lény, az egyedüllétet ideig-óráig képes elviselni, de hosszabb távon már lelkileg és szellemileg is megterhelő az ilyen időszak. Annak pedig, aki életét Isten szolgálatába helyezte és elsődleges feladata, hogy lelki vezetője legyen egy rábízott közösségnek, különösen nehéz megélni a hívek hiányát, a találkozások, az emberi érintkezés lehetőségeinek beszűkültségét.
Takáts István atya sem állítja, hogy a közel egy hónapja tartó veszélyhelyzetet sikerült már megszoknia. Ebben a rendkívüli helyzetben elsősorban hívei hiányoznak, a szentmisék alkalmával megélt közös ünneplések, és az azon kívüli találkozások.
Ugyanakkor ez a mostani helyzet túl a félelmen, a fenyegetettségen, lehetőség is, felismerni és megérteni megajándékozottságunkat, hogy minden, amink van, az nem magától értetődően van, hanem ajándék: az életünk, az egészségünk, a szeretteink, a tehetségünk, a munkánk, a lehetőségeink. Ugyanakkor sok minden egészen új megvilágításba kerül. Jobban érezzük mi fontos és mi nem.
Takáts István atya egy korábbi előadásán
Az igazság, ami felemel és az igazság, ami gúzsba köt
István atya azt vallja, hogy van olyan igazság, amely felemel és erőt ad, és olyan is, amely megbénít, gúzsba köt minket. Az igazi kérdés az, hogy melyik felé fordul az életünk? Melyik az, amely eltölti a szívünket, a mindennapjainkat?
A jelenlegi helyzetben is érezhető mindkettő. Egyrészt, félelmetesen megérint és megrendít minket annak igazsága, hogy milyen törékeny és sebezhető az ember maga, hogy az élet biztosnak hitt keretei, milyen könnyen megrendülnek, megszűnnek. A hírek ránk zúdítják a szörnyű képsorokat Olaszországból, Spanyolországból: a koporsókkal teli katonai járműveket, a gigantikus ravatalozónak átalakított jégcsarnokot, üres, élettelen utcákat, lakásuk kényszerű börtönéből félve kitekintő embereket.
Másrészt pedig, látunk olyanokat, akik házuk erkélyére kiállva, énekelve, zenélve hirdetik „élünk és összetartozunk”. Hallunk az önfeláldozásnak hősies példáiról is, pl. arról az idős olasz papról, aki amikor megbetegedett, annak szentelte a kórházban töltött napjait, hogy betegtársai ágya mellett imádkozva vigasztaljon, erőt adjon és amikor neki magának is rosszabbra fordult az állapota, lemondott a nagyon keveseknek jutó lélegeztetőgépről, maga helyett lehetőséget adva egy fiatalabb betegnek az életre, a gyógyulásra.
Hány és hány olyan történet, példa van, ahol az önfeláldozásnak, segíteni akarásnak szívünket megdobogtató, minket bátorító, számunkra is erőt adó igazságáról hallunk.
Lelkipásztorok hívek nélkül
Papként nagyon nehéz megélni azt, hogy vasárnaponként üresek a padsorok, de az élet, a világ megszentelése ezzel nem áll meg. A templomokat most is betölti az imádságnak a szava, a legszentebb áldozatnak a bemutatása. Az atyák nem szűntek meg imádkozni, szentmisével ünnepelni, akkor sem, ha most a hívek nem tudnak jelen lenni. István atya egy számára kedves, szintén olaszországi példát hoz fel. Ott is az egyik atya nehezen fogadta el, hogy nem lehetnek a hívei jelen a szentmisén, ezért kinyomtatta az arcképüket és a szokásos helyükre tette, a padba, így hirdetve „Ti akkor is velem vagytok, amikor nem tudtok itt lenni! Én akkor is hordozlak Titeket, amikor nem jöhettek el a szentmisére!”
Az olasz pap, aki hívei képét kirakta az üres templomba (fotó: wantedinmilan.com)
Bár a veszprémi székesegyházban, vagy a Szent Anna kápolnában ilyen képek nem kerültek ki, István atya mégis minden alkalommal, amikor hívek nélkül mutatja be a szentmisét, szívében Isten elé viszi őket és hálát ad értük.
A szeretet találékonnyá tesz
Ez a rendkívüli, új helyzet a szeretet új lehetőségeit is megadja. Többet vagyunk otthon, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy szeretteinkkel egymáshoz is közelebb kerüljünk, több közös dolgunk legyen, többet beszélgessünk, együtt imádkozzunk. Szokták mondani „a szeretet találékonnyá tesz”. Hiszem, vallja István atya, hogy ebben a kényszerű bezártságban sokaknál ez a találékonyság a maguk számára is eddig ismeretlen belső gazdagságot tár föl.
Tudjuk, hogy a szeretetnek és a hitnek az első iskolája a család. István atya szerint ez a mostani helyzet még inkább igazolja ennek a mondásnak az igazságát. Biztos, hogy nemcsak az együtt tanulásnak kezdődött el egy új korszaka, hanem a családokban megélt hitnek, közös imádkozásnak, szentmise hallgatásnak is.
A székesegyház helyett sokan otthon, családjuk körében imádkoznak ezekben a hetekben
Közben pedig közeleg húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az a remény, amelyet helyettünk senki nem tud adni a világnak, hogy Krisztus föltámadt a halálból, és életünkben nem a szenvedés és a betegség, hanem Isten szeretete mondja ki az utolsó szót, a halál tehetetlen! Ennek az üzenetnek most biztos nagyobb jelentősége, aktualitása van, mint „békeidőben”, vallja István atya.
Telefonon nem lehet gyónni
Mindezt biztos nehezebb megélni úgy, hogy a hívek most bizonyos értelemben távol vannak az Isten házától, valamint attól az ünnepi alkalomtól, amit minden vasárnap személyesen átéltek a szentmiséken. Ezen kívül húsvét előtti gyónásra sincs most úgy lehetőség, mint korábban, hiszen ahogy István atya fogalmazott: „Skype-on és telefonon keresztül nem lehet gyónni, ahhoz személyes jelenlét szükséges”.
Ennek orvoslására a Püspöki Konferencia lehetőséget adott még az utolsó nyilvános szentmisén, hogy általános feloldozást kapjanak a hívők, tehát a bűnbánatot mindenkinek legbelül, a saját lelkében kellett elvégeznie, a pap pedig megadta a feloldozást mindenkinek, aki részt vett ezen a szentmisén.
Természetesen, sürgős esetben most is van lehetőség a gyónásra, ahogy a betegek kenetét is feladhatják a papok, de ezeknél is be kell tartani az egészségügyi rendelkezéseket. Ha kell, a védőruha is kötelező lehet az atyáknak.
A hívőknek az egyik legfájóbb hiány jelenleg a szentáldozás hiánya, ugyanakkor a mások iránti felelősség, a fertőzésveszély elhárítása miatt ebben is korlátozást vezetett be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ennek érdekében jelenleg a lelki áldozást gyakorolhatják a hívek a TV-ben, rádióban, vagy az interneten közvetített misék alkalmával. Itt is fontos a bűnbánat, a megtisztult szív és a Jézussal való közösség vágya, amelyet egy ide vonatkozó ima elmondása is segít.
Takáts István atya sem tehet mást, mint bízik Isten gondviselésében, hogy segít túljutnunk ezen a járványon. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ne felejtsük el mindazt, amit most felismertünk, amit most ebben a nehéz időben oly nyilvánvalóan megértettünk és megélünk: hogy minden ajándék, hogy mindig, minden helyzet alkalom arra, hogy megéljük a hit erejét, a szeretet találékonyságát és életünket azon igazságok felé fordítsuk, amelyek felemelnek, erőt adnak, bátorrá tesznek a jóra!
