Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Ferenc pápa: a járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot

2020. április 12. 16:35 // Forrás: mti
Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.

 "Ez nem a közöny ideje, mivel az egész világ szenved, és egységre kell találnia a pandémiával szemben. (...) Ez nem az egoizmus ideje, mivel ez a kihívás nem tesz különbséget (...).

Ez nem is a megosztottság ideje" - hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő külön szólt Európához, arra emlékeztetve, hogy a második világháború után a szolidaritás erejével volt képes újjászületni. A pápa úgy vélte, a járvány sorsdöntő kihívás elé állította az Európai Uniót, és ettől nemcsak Európa, hanem az egész világ jövője függ.

Imádkozott a betegekért, a halottakért, valamint az önfeláldozóan szolgáló egészségügyi dolgozókért is.

 

Nyitókép: Ferenc pápa (fehérben) a hagyományos nagypénteki kálváriajárás, a Via Crucis (keresztút) alatt a koronavírus miatt lezárt vatikáni Szent Péter téren 2020. április 10-én. A járvány miatt tartják a keresztutat a római Colosseum helyett a Szent Péter téren. MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.