2021. november 28.
//
Stefánia névnap

Gyereket a magasba!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is megrendezte nagy sikerű, tavaly több ezer családot megmozgató országos akcióját. A Gyereket a magasba! Elnevezésű kezdeményezéshez a járványhelyzet miatt ezúttal otthon lehetett csatlakozni. Veszprémben is több kisgyermekes család emelte a magasba gyermekét szerdán.

2019-ben több mint tízezren vettek részt a programban, és emelték fel gyerekeinket, egyszerre, egy időben, megmutatva, hogy a gyerek a legnagyobb érték, amit az élet adhat. Ezzel felállították az egyszerre felemelt gyerekek nem hivatalos világrekordját.

Idén a kialakult helyzetre tekintettel azonban nem családi napok, gyerekkoncertek keretében, nem szabadtéren, hanem az otthonokban rendezték meg a nagy gyerekemelést. Az online akciókhoz tehát virtuális módon lehetett csatlakozni.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közleménye külön kitér annak a fontosságára, hogy a távolság ellenére is hangsúlyozni kell, hogy a családok összetartoznak.

Emelje magasba mindenki gyermekét, legyen az újszülött, kisbaba, kicsi vagy nagy gyerek! Mutassuk meg szeretteinknek, a nagymamáknak, nagypapáknak, rokonainknak, hogy a távolság ellenére is mellettük vagyunk és egymáshoz tartozunk!

A kezdeményezéshez több ismert ember és család is csatlakozott, így Mádai Vivien és Takács Bence tévés műsorvezetők, Kiss Ramóna színésznő és Lékai Máté válogatott kézilabdázó, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Szirányi Bence válogatott jégkorongozó, valamint több más sportoló, zenész és színész.

Az esemény fővédnöke Böjte Csaba szerzetes.

A nagy gyerekemeléshez nagyon könnyű csatlakozni, elég feltölteni az otthoni gyerekemelésről készült fotót vagy videót a közösségi felületekre, és ott ellátni a #gyereketamagasba hashtaggel.

A tavalyi akcióról készült videót pedig bárki megtekintheti az interneten.

vehir.hu

További cikkek

Bár arcunkat ismét maszk mögé kell rejteni, a hitünk ilyenkor lesz még erősebb
Bár arcunkat ismét maszk mögé kell rejteni, a hitünk ilyenkor lesz még erősebb
Meggyújtották a város adventi koszorúján az első gyertyát, ami idén a hagyományoktól eltérően nem a Várban, hanem az Óváros téren található.
Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom az idén az első három negyedévben
Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom az idén az első három negyedévben
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel.
Új étterem várja a turistákat Eplényben
Új étterem várja a turistákat Eplényben
Új bisztró és szálláshely nyitott november közepén Eplényben.
1,2 milliárd forintból újult meg a fűzfői Irinyi János iskola
1,2 milliárd forintból újult meg a fűzfői Irinyi János iskola
A beruházásban toldaléképülettel bővült az intézmény tantermi szárnya, valamint zenetermeket, fejlesztőszobákat, és új tornatermet is építettek.
Kamerákkal felszerelt gép válogatja a hulladékot az egyetemen
Kamerákkal felszerelt gép válogatja a hulladékot az egyetemen
Hulladékválogató berendezést szerzett be a Pannon Egyetem kutatási célokra. A készüléket csütörtökön mutatták be.