2020. szeptember 21. // Máté névnap

Új időpontra helyezik át az idei Kékszalagot

2020. május 6. 17:29
MTI
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.  

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni - áll a szövetség szerdai közleményében.    

Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz "fapados" regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

vehir.hu

További cikkek

Férfi kézilabda NB I : teljes a bizonytalanság Komlón
Férfi kézilabda NB I : teljes a bizonytalanság Komlón
A koronavírus-fertőzések miatt szinte teljes a bizonytalanság a Sport36-Komló élvonalbeli férfi kézilabdacsapatánál.
A Principessa nyerte a Félszigetkerülőt
A Principessa nyerte a Félszigetkerülőt
Mindössze 2 órára is kicsivel több mint 9 percre volt szüksége az Oroszlán Péter kormányozta Principessának arra, hogy teljesítse a Balatonfüred-Tihanyi-szoros-Sajkodi öböl-Tihanyi-szoros-Hajógyári öböl-Balatonfüred távot és megnyerje a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjat.
Női kézilabda BL: elmarad a Vipers-Ferencváros mérkőzés
Női kézilabda BL: elmarad a Vipers-Ferencváros mérkőzés
Elmarad a norvég Vipers Kristiansand és a Ferencváros szombati mérkőzése a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, mert a magyar csapat két játékosa megfertőződött a koronavírussal.
Már hat kézilabdázó koronavírusos a Szeged csapatában
Már hat kézilabdázó koronavírusos a Szeged csapatában
A csütörtöki tesztelés során kiderült, hogy az eddigi öttel szemben hat játékos koronavírusos a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatában.
Máthé Dominik négy góllal mutatkozott be a BL-ben
Máthé Dominik négy góllal mutatkozott be a BL-ben
A válogatott Máthé Dominik négy góllal mutatkozott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a norvég Elverum HB színeiben.
2020. szeptember 21. // Máté névnap