„Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért!” elnevezésű demonstrációs futást szervezett május 20-án a honvédség. A program keretében különböző távot tettek meg Magyarország azon településein, ahol bajtársaik katonai szolgálatot teljesítenek.
A futással szerették volna leróni tiszteletünket az egészségügyben, társfegyveres szervezeteknél, és oktatásban dolgozók előtt, hogy ebben az időszakban is számíthatott és számíthat rájuk az ország – írták a hivatalos közleményben.
Futásuk célja volt még, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, és megmutassák, hogy a katonák a koronavírus miatt megnövekedett feladataik mellett is elhivatottak nem csupán a haza védelme érdekében, hanem fizikai felkészültségük és állóképességünk megtartásában.
Veszprémben 4 órás reprezentatív futás keretében, egymást váltva, előre meghatározott 9 km-es útvonalon futottak. A kiválasztott katonák mellett a Magyar Honvédség állománya saját szolgálati, vagy lakóhelyén, tetszés szerinti távolságon is teljesíthette a futást. A futók telefonos applikáción keresztül rögzítették a megtett távot és útvonalat, az összesített eredményeket a honvédség a közösségi média felületein jeleníti meg -írták.