Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Négy terület, egy felelős

2020. június 10. 4:00
Második ciklusban önkormányzati képviselő és tavaly október óta alpolgármester Hegedűs Barbara, aki rögtön négy kiemelt területért is felelős az önkormányzatban. Ezekről, valamint a több fronton való helytállásról is beszélgettünk. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

2014-ben választották meg először önkormányzati képviselőnek Hegedűs Barbarát, aki a Dózsaváros, valamint Jutaspuszta és Csererdő városrészekért vállalt felelősséget, ezzel gyakorlatilag Veszprémben a legnagyobb kiterjedésű választókörzet képviselője lett. Időközben másfél évig a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője is volt, majd a tavaly őszi önkormányzati választások után Porga Gyula polgármester őt kérte fel az egyik alpolgármesteri tisztség betöltésére.

Az alpolgármesteri poszt nem csak egy névleges pozíció, konkrét téma- és feladatkörök kapcsolódnak hozzá, ezekből pedig rögtön négy is az új alpolgármesterhez került.

Hegedűs Barbara hivatalosan a fenntarthatóságért, az üzemeltetésért, az Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) kulturális programkínálatáért és tartalomfejlesztésért, valamint a Modern Városok Program koordinációjáért felel, de hogy pontosan mit takarnak ezek a fogalmak, arról őt kérdeztük.

A Modern Városok Program beruházásairól még 2016-ban állapodott meg Orbán Viktor és Porga Gyula Veszprémben, ezek pedig olyan fejlesztések lesznek, amelyek évtizedekig irányt szabnak majd Veszprémnek

- kezdte Hegedűs Barbara.

Az új városi uszoda falai már állnak, ezt a tervek szerint jövő tavasszal birtokba is vehetik az emberek, de a többi projekt is jó úton halad. Fontos kiemelni, hogy ezek a beruházások olyan nagy volumenűek, hogy nem egyik napról a másikra épülnek meg, hosszas előkészítő és tervezői munka előzi meg őket, amelyek kevésbé látványosak, de annál fontosabbak. Az Aranyosvölgyi viadukton már a tervezőasztal fölött dolgoznak, a Csermák Antal Zeneiskola belső felújítása, valamint az új tornászgyakorló megépítése pedig még idén elkezdődhet.

Az épített infrastruktúrák mellett gazdaságélénkítő projekt is tartozik a Modern Városok Programba. Az Iparos parknak ebben lesz szerepe, valamint a szakképzés fejlesztésében, hogy a veszprémi munkaerőpiacon kellő számban jelen legyenek azok a szakemberek, akik kulcsszereplői a helyi és regionális gazdaság fejlesztésének.

Ezeknek a projekteknek a koordinálását kapta meg feladatul Hegedűs Barbara, aki a jövőben felelős lesz azért, hogy a hatóságok, a helyi intézmények, valamint az illetékes szakminisztériumok között megfelelően történjen a kommunikáció és a fejlesztések terv szerint haladjanak.

Szintén új feladatkör lesz, amihez eddig nem volt külön alpolgármesteri jogkör rendelve az Európa Kulturális Főváros projekt kulturális programjainak fejlesztése.

Az alpolgármester ennek kapcsán kiemelte, hogy az EKF-program most jutott el abba a stádiumába, hogy hosszú távon is fenntartható programokat fogalmazzanak meg, amelyek egyrészről felvezetik a 2023-as évet, de egy részük utána is a veszprémiekkel marad majd.

Mind Navracsics Tibor kormánybiztossal, mind Markovits Alizzal a zrt. vezérigazgatójával hatékonyan tudunk együtt dolgozni, az új szervezeti struktúra mindenhol felállt, így már csak egy cél van: megvalósítani az EKF céljait, azaz fejleszteni a saját közösségünket és minél inkább megmutatni magunkat Európának.

Megkérdeztük az alpolgármestert a lassan mögöttünk hagyott koronavírus-járványról is, hogy ez a veszélyhelyzet véleménye szerint mennyire befolyásolta a veszprémi kulturális főváros projektet. Ahogy korábban Navracsics Tibor kormánybiztos, úgy Hegedűs Barbara is megnyugtatott mindenkit, hogy a veszprémi terveket nem befolyásolta, ez a rendkívüli helyzet, legfeljebb elodázott néhány kisebb projektet, de törölni semmit sem kellett a hosszú távú programból. Erre jó példa, hogy az Utcazene Fesztivált augusztus végén már biztosan megrendezik, ahogy a Filmpiknik is meg lesz tartva.

A fenntarthatóság és a városüzemeltetés feladatkörök némileg összekapcsolódnak, mégis más és más kompetenciákat követelnek meg. Utóbbit lényegében megörökölte Hegedűs Barbara a korábbi alpolgármestertől, az azóta nyugdíjba vonult Némedi Lajostól, míg a fenntarthatóság már szintén jelen volt a városi projektekben, viszont a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap majd, valamint külön felelőse is lesz az alpolgármester személyében.

Az összes városfejlesztési projektben kiemelt hangsúlyt kaptak már korábban is fenntarthatósági követelmények, valamint a VKSZ Zrt. is élen jár ebben, ha mást ne mondjunk a Smart city projekt révén. Mégis van még bőven feladat, elsősorban a szemléletformálás tekintetében, hogy minél több ember értse meg a fontosságát és sajátítsa el ezeket a szokásokat.
Így kapcsolódik ide a városüzemeltetés témaköre is, hiszen ha fenntartható módon gondolkodó embereket szeretnénk magunk körül tudni, ahhoz a városnak is jó példát kell mutatnia. Éppen ezért kötelességünk, hogy ne csak a városi szolgáltatásokat fejlesszük, hanem hatékony és jó partneri viszonyban álljunk az állami intézményekkel is, mint például az iskolákkal, vagy az egészségügyi szektorral is.

Amikor a konkrét lépésekről kérdeztük Hegedűs Barbarát, elmondta, hogy elsőként a lakossági hibabejelentő és panaszkezelési rendszert szeretné fejleszteni, még hatékonyabbá tenni a XXI. század technikájának és elvárásainak megfelelően.

Tehát a négy terület sok esetben összefügg egymással, de mindegyik külön-külön is megkövetel kompetenciákat. Érdeklődésünkre Hegedűs Barbara elárulta, hogy az egyik kedvenc területe a Modern Városok Program koordinálása, hiszen rendkívül sok tényezőből áll össze, mégis ha ezeket megfelelően összehangolják, akkor olyan jelentőségű projektek tudnak megvalósulni Veszprémben, amelyekre eddig nem volt példa.

A városüzemeltetési feladatkörben pedig azt élvezem, hogy a mindennapi életünket érintő problémákat kell kezelni, és ha sikerült egy részsikert elérni, akkor annak hamar látható eredménye van.

Az alpolgármester egyébként veszprémi feladatai mellett a Fidelitas országos alelnöke is, valamint a Régiók Európai Bizottságában képviseli Veszprémet. Amikor a több feladatkör összeegyeztethetőségéről kérdeztük, úgy válaszolt, hogy ezekre ő úgy tekint, mint amelyek egymást kiegészítik, az egyik területen szerzett tapasztalatait hatékonyan tudja alkalmazni a másik feladatában is, és fordítva is így van.

Későbbi cikkünkben Brányi Mária alpolgármestert is meg fogjuk kérdezni a hozzá tartozó feladatkörökről és a tervekről.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére közélet Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. ma 15:12 Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen közélet Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. ma 15:33 Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás közélet Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. ma 12:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.