Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Útvonal újratervezése folyamatban

2010. január 17. 9:50 // Forrás: origo.hu / vehir.hu
Terrorveszély miatt törölték a Budapest-Bamako rali utolsó, Mauritániát és Malit is érintő, Bamakoba vezető szakaszát.

A Külügyminisztérium közleménye szerint Mauritániában és Maliban is terrorveszélyre lehet számítani, ezért arra kérte a verseny koordinátorait, hogy töröljék a Marokkó utáni szakaszt. Ennek eredményeképpen kimarad az afrikai etap mintegy harmada, tehát Bamako is, de a csapatok saját felelősségre teljesíthetik a hivatalos útvonalban immár nem szereplő útvonalat. A szervezők jelenleg is egy alternatív útvonal megrajzolásán dolgoznak.

A nemzetközi mezőny megdöbbenve fogadta a hírt, mely szerint a rali által érintett Mauritániában újabb európai állampolgárokat ejtettek foglyul az al-Kaida helyi fegyveresei decemberben. Novemberben három spanyolt ejtettek túszul azon a szakaszon, amelyen mind a kaland, mind a verseny kategória indulói áthaladnak majd. A mauritániai hatóságok ugyanakkor megerősítették, hogy a rali védelme kiemelten fontos célja a kormányzatnak. Katonai harci járművek, több ezer fegyveres, felderítő repülők vigyáznak az idei Budapest-Bamakóra is.

A versenyzők szombat reggel nyolckor rajtoltak a Fővárosi Műjégpályáról.

vehir.hu
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Napról napra hidegebb lesz időjárás Napról napra hidegebb lesz ma 9:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.