- A néhány éves számítógépek korábban dr. Földes Csaba, a Germanisztikai Intézet igazgatójának köszönhetően kerültek az Informatikai Karra Németországból. Mivel az elmúlt időszakban állami támogatásból és pályázati forrásokból sikerült korszerűsíteni a gépparkot, úgy gondoltuk, olyan helyre juttatjuk az eszközöket, ahol nagy szükség van rájuk - mondta el dr. Hartung Ferenc dékánhelyettes hétfőn az átadáson.
- A kórházban a folyamatos betegellátáshoz heti 168 órában szükségük van a gépekre, mivel hamarosan minden számítógépes alapúvá válik - tette hozzá dr. Tótth Árpád, a kórház stratégiai igazgatója. - Összesen 540 számítógép működik az intézményben, de ezeknek csak harmada felel meg a kor követelményeinek, így tudjuk hasznosítani az adományt. Az orvosi adminisztrációt, a nővérek munkáját jelentősen megkönnyítik majd.
Együttműködés több területen
A két intézmény már hosszú évek óta együttműködik. A kapcsolat a Műszaki Informatikai Kar egészségügyi kutató-fejlesztő központjának két és fél évvel ezelőtti alapításával öltött szervezett formát, másfél évvel ezelőtt pedig közös laboratóriumot avattak a kórházban, ahol a legmodernebb agyi bioelektromos képalkotó készüléket használják diagnosztikai célokra.