- Keszey János, Balatonalmádi polgármestere január 4-én küldött levelet Debreczenyi János polgármesternek, melyben kéri, hogy a 2006-ban aláírt szerződés módosítása kapcsán vegyék figyelembe Almádi szempontjait – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Baumgartner Lajos fideszes képviselő. – A balatonparti város 2006-ban több levélben is kérvényezte, hogy ügyfélként részt vehessen a repülőtér kialakításainak munkálataiban. Elsősorban a pályázati kiírásba szerettek volna betekinteni, illetve olyan garanciális elemeket kívántak beépíttetni, melyek Almádi lakosságának érdekeit védené. Dióssy László akkori polgármester Hartmann Ferenc alpolgármestert bízta meg az ügyintézéssel, ám a kérések nem kerültek be a szerződésbe.
– Az ügy pikantériája, hogy a szocialisták úgy tesznek, mintha nem tudnának az ügyről semmit – folytatta Baumgartner. – Nem egyszer kérdezték Debreczenyi Jánost, hogy mit kíván tenni az ügyben, sőt, Hartmann Ferenc szocialista frakcióvezető a közgyűlésen is többször felvetette a problémát. Pedig éppen ő volt az, aki tehetett volna a probléma megoldása érdekében. Most rajtunk kérik számon és tőlünk várják a megoldást. Szeretném megkérdezni Hartmann Ferencet, hogy holt volt ő, milyen felelősége volt az ügyben? Az előző önkormányzat nem volt tehát a helyzet magaslatán és most ránk mutogatnak. Úgy gondolom - bár ennek a tényleges jogi hátterét nem ismerem -, amennyiben lett volna lehetőség, bevontuk volna Balatonalmádit az egyeztetésekbe.