A legendás játékos halálhírét a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete jelentette be szerdán.
Az uszodák világában csak Gyurikaként ismert sportember Budapesten, a Józsefvárosban született 1935. június 23-án. Tízévesen vitte le az uszodába édesapja, a Ferencváros ificsapatának edzője. A Fradiban az úszás mellett futballozott és a műugrást is kipróbálta. Az úszásban négyszer nyert magyar bajnokságot, végül mégis a vízilabda mellett kötelezte el magát. Tizenöt évesen került be a zöld-fehérek nagycsapatába, egy évvel később Rajki Béla szövetségi kapitány beválogatta az 1952-es helsinki olimpiára készülő keretbe, mert ő volt a pólósok közül a leggyorsabb, egy percen belül teljesítette a 100 méteres gyorsúszást. "Gyurika" így lett minden idők legfiatalabb vízilabdázó olimpiai bajnoka, 17 éves volt, amikor nyakába akasztották az aranyérmet.
Fotó: MTI/Illyés Tibor (archív)
Gyorsasága, robbanékonysága mellett helyzetfelismerése, az összjátékhoz való érzéke emelte világklasszissá. Második aranyérmét az 1956-os melbourne-i olimpián szerezte, ahol a magyar válogatott - többek között - a szovjeteket győzte le a hatos döntőben. Az egy hónappal a forradalom leverése után rendezett mérkőzés "vérfürdőként" vonult be a sportág történetébe: 4-0-s magyar vezetésnél az egyik szovjet játékos Zádor Ervin arcába könyökölt, és az uszoda vízét vörösre festette a vér. Az indulatok a parton is elszabadultak, ezért a bíró a mérkőzést egy perccel előbb lefújta. Kárpáti az 1960-as római olimpián "csak" bronzérmet szerzett, de az 1964-es tokiói tornán megnyerte harmadik olimpiai aranyérmét.
A három olimpiai aranyérem mellett háromszoros Európa-bajnok is a válogatott 1954-es, 1958-as és 1962-es diadalának részeseként. A nemzeti csapatban 1969-ig 162 mérkőzésen szerepelt. A Ferencvárossal ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes, a klub örökös bajnoka.
Visszavonulása után 1970 és 1980 között Gyarmati Dezső szövetségi kapitány mellett a válogatott edzőjeként dolgozott, részese volt a csapat 1976-os montreali olimpián elért elsőségének. Az 1980-as években - több részletben - Ausztráliában, Sydneyben és Melbourne-ben edzősködött.
Válogatott pólósként, 1964-ben szerzett jogi doktorátust az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán. 1980-tól az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője, 1989-1992 között a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), 1996-ig a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja volt, 1990-ben bekerült a Ferencváros elnökségébe.
1962-ben a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója lett. 1982-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották a sportág halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1996-ban Köztársasági Elnök Aranyérmét kapta, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. 2004-ben MOB-érdemérmet és a Magyar Örökség-díjat, 2005-ben Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki különdíjat kapott. Melbourne és Budapest díszpolgára. 1994-től tagja, majd 2011-től elnöke volt a Halhatatlanok Klubjának. 2013-ban a Nemzet Sportolójává választották.
Az önbizalmáról és jó humoráról ismert vízilabdázó sportpályafutásának emlékeit Peterdi Pállal közösen több könyvben írta meg: Melbourne-Miami-Margitsziget (1957), Kint vagyok a vízből (1966), Itt állok megfürödve (1981), Medencék, gólok, pofonok (1982), Cini és a többiek (1985), Három testőr Ausztráliában (1988), Mennyei lábtengó (és más hazugságok) (1997), Medencék, gólok, pofonok (Helsinkitől Moszkváig) (2012). A bohém, jó kedélyű sportember kártyaszenvedélye legendás volt, és imádta a lóversenyt.
Az FTC népligeti sportcentrumának sétányán található a mellszobra. 2010-ben, hetvenötödik születésnapján dokumentumfilmet forgattak róla A vízilabda Puskása címmel, valamint később bemutatták a róla készült, Káel Csaba által rendezett dokumentumfilmet Gyurika - Egy pólós vallomásai címmel.
