Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karantén utáni testi-lelki felfrissülést kínálnak a Lélekszikrák

2020. június 23. 12:00
A veszélyhelyzet végével ideje lassan, de tudatosan visszarázódni a mindennapi kerékvágásba. Akiknek ez fizikailag és lelkileg nehezebben megy, azoknak próbál segíteni a Lélekszikrák csapata.

Korábban már írtunk arról a helyi kezdeményezésről, amelyben Lélekszikrák név alatt két veszprémi hölgy arra tette fel életét, hogy kezeléseikkel segítsenek azoknak, akiket a mindennapi stressz, a feszültségek próbára tettek és kimerítették az energiájukat.

Mónika és Martina különböző energetikai kezelésekkel, lazító terápiákkal és masszázsokkal igyekeznek segíteni azokon, akik hozzájuk fordulnak, legyen szó gyermekekről, felnőttekről, vagy idősebbekről.

Mónika és MartinaMónika és Martina

Most, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos veszélyhelyzet véget ért, a testünk és lelkünk is vágyik a felfrissülésre, a megújulásra – állítják a Lélekszikrák csapatának tagjai.

Éppen ezért június 23-án kedden egy eddig még ki nem próbált szolgáltatással várják majd az érdeklődőket együttműködve egy sportolóból lett masszőrrel Marcival.

Akik ellátogatnak a Cholnoky úti központba, egy olyan kényeztetésen vehetnek részt, ahol a szakemberek egyszerre masszírozzák majd a talpat és a fejet, egyedülálló kikapcsolódást és relaxációt nyújtva.

A kezelések 30 percesek és délelőtt 9 órától egészen este 7 óráig tartanak.

Bővebb infókat a Lélekszikrák honlapján és Facebook-oldalán találnak.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.