Mindannyian vágyunk a lassulásra, hogy önmagunk, a gyerekeink és idős szeretteink is boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek, de mindig elénk gördül valami akadály. A Lélekszikrák csapata éppen azon dolgozik, hogy hidat teremtsenek efelé a boldogabb élet felé.
És akkor itt (a fentiekkel összhangban) álljunk is meg és lépjünk vissza egy kicsit a múltba, úgy három évvel ezelőttre. A Lélekszikrák története ugyanis valahol ott kezdődik, legalábbis a mi szempontunkból. Az olvasók egy része talán még emlékszik rá, hogy akkoriban megjelent itt a Vehiren egy beszélgetés Polgár Martinával, aki megosztotta velünk a történetét arról, hogyan állt föl a padlóról, miután egy váratlan tragédia miatt elveszítette a férjét. Martina akkor beszélt arról is, hogy a gyászidőszak alatt hosszas önismereti utat járt be, tapasztalatait pedig szeretné segítséggé formálni, kapaszkodóként nyújtani: gyerekeket, egyedülálló anyákat támogatna. Ezért elkezdte folyamatosan képezni magát, miközben a háttérben szép lassan a Lélekszikrák gondolata is megszületőben volt: egy olyan támogató vállalkozásé, amely alapvetően a jószolgálatot helyezi a fókuszba.
Mónika és Martina
A szikra fellobbanásához azonban kellett még egy „szív”. A Lélekszikrák nem egyszereplős tevékenység: Martina társa jó barátja, Végh Mónika. „Martinával a gyerekeinken keresztül ismerkedtünk meg; először a fiúk barátkoztak össze, aztán mi is hamar egy hullámhosszra kerültünk. Én is egyedül nevelem a kisfiam és a segítségnyújtás vágya is közös bennünk: mindketten önkéntesei vagyunk a Máltai Szeretetszolgálatnak” – mutatkozik be Mónika, amikor leülünk beszélgetni. Ezek után nem is volt kérdéses, hogy ők ketten, összeadva az erejüket, közös tevékenységbe fognak.
Eszköztár a hétköznapi nehézségek leküzdéséhez
A Lélekszikrák három pillérre épül. Az egyik lábat a különböző energetikai kezelések, lazító terápiák alkotják – mindazok, amelyek Martinát is sokat segítették a gyász feldolgozásának időszakában, az azt követő önismereti úton, s amelyeket aztán ő is megtanult. A másodikat a gyerekeknek szóló terápiák adják, míg a harmadikat a tágabb értelemben vett idősgondozás. Elmondása szerint a kezelésekkel hatékonyan lehet gyógyulni és fejlődni, de kell az ember életében egy sorsfordító időszak, hogy keressék ezeket az alternatív megoldásokat, hisz a láthatatlan dolgok felé nehezebben nyitnak az emberek. „Természetesen a hozott sorsot nem kerülhetjük el, a kapott karmát sem ússzuk meg... De mindent könnyedebbé tehetünk. Ha kérdésekben vagyunk folyamatosan és merünk más nézőpontokat is befogadni, esélyünk sincs falakat emelni, mert rugalmasan kezeljük majd a körülöttünk zajló eseményeket. Ettől leszünk könnyedebbek, befogadóbbak, és el tudunk engedni olyan beakadt energiákat, amikkel eddig csak küzdöttünk” – magyarázza.
Képek forrása: Lélekszikrák
A legnagyobb fókusz most a gyerek-terápiákra helyeződik, a lányok szerint ugyanis ők azok, akik talán a legjobban megsínylik folyamatosan rohanó, a teljesítményt előtérbe helyező világunkat. „Az emberiség jövőjét alakító nemzedék vagyunk, fontos, hogy gyerekeink mit visznek tovább, és addig, amíg az a legfontosabb, hogy minél több tényszerű adatot szívjanak magukba, az érzelmi tudatnak és érzelmi állapotnak nem marad tér és idő. Ha nincs meg ez a törődés, amire az egészséges fejlődéshez szükség van, nem alakul ki megfelelő mértékben az empátia, a megértés, a kötődés, a felelősségvállalás vagy épp a megbocsátás képessége. Hatalmas tehát a nyomás a gyerekeken, miközben valódi kikapcsolódás nincs is az életükben: reggel elmennek az iskolába, délután végeznek, aztán kezdődnek a különböző különórák, edzések, este még tanulni is kell, és el is telt a nap. El kell érni, hogy ne csak feladatokból álljon a napjuk, hanem a lelkükkel is foglalkozzunk, ki kell üríteni az elvárások okozta nehézségeket ahhoz, hogy aztán újult erővel tudjanak tovább építkezni” – mondják.
Erre szolgálnak a Bagdy Emőke által kidolgozott boldogságórák: a pozitív pszichológián alapuló program lényege, hogy havonta egy-egy témakört (pl. hála, megbocsájtás) körüljárva, játékos feladatokkal, közös dallal, tanulságos mesékkel, meditációval rávezessen a boldogabb élet útjára, növelje a diákok kitartását és eszközt adjon a kezükbe ahhoz, hogyan formálhatják át a negatív gondolkodást optimista hozzáállássá. „Egyelőre két korcsoporttal dolgozunk, a 6 -10, illetve 10 -14 év közötti gyerekekkel, hisz ez az az időszak a gyermek életében, amikor az ovi után még nagyobb hatásoknak vannak kitéve, ahogy elkezdik a sulit. A tudományos módszer már számos iskolában hatékonyan működik, Mi azok a láncszemek vagyunk, akik azokhoz is szeretnék a programot eljuttatni, akiknek iskolája még nem csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez”.
Boldogságóra a gyerekekkel
A lányok is tapasztalják saját bőrükön és a visszajelzések alapján, hogy mennyire sokat tud adni egy-egy alkalom. „Én még tavasszal végeztem el a képzést, mert szerettem volna valami pluszt hozzáadni a srácaim hétköznapjaihoz. A mostani fiatalok mások, mint mi voltunk. Ahogy az iskolapadba ülnek, nehezebb a szülőnek is és a tanárnak is megtalálni velük a közös hangot. Folyamatos impulzusokban élnek, a virtuális világ mögé bújnak, mert ott érzik magukat biztonságban, de ez nem jó. Nyilván haladni kell a korral, de az értékeket vissza kell csempészni a kis életükbe, ami korántsem olyan egyszerű. Az is igaz, hogy egy óra még nem hoz átütő eredményt, mégis elindulnak a pozitív változások, és a gyerekek szívesen jönnek vissza. A problémák csupán megoldandó akadályok, amikből legtöbbször tanul a gyerek és a szülő is. Egy anyuka például arról számolt be, hogy a kislánya szinte lebeg az óra után, mert annyira sikerül lelassulnia” – meséli Martina.
A boldogságórák legnagyobb haszna, hogy a diákok itt – a kölcsönös bizalom kialakítása után – egy kicsit kibeszélhetik a problémáikat, és új nézőpontok mentén tekinthetnek az életükben előbukkanó nehézségekre. „Ez hihetetlenül fontos, hiszen ebben a rohanó világban sokszor az a legnagyobb probléma, hogy nincs idő az önkifejezésre, a kommunikációra a családban, és az iskolában sincs igazán lehetőség a gyerekek lelkével foglalkozni. Közben pedig őket is ugyanúgy rengeteg hatás éri, ráadásul néha olyan sérelmeket hordozhatnak, amiket nem is sejtünk. Ezeken az órákon tulajdonképpen egy eszköztárat próbálunk meg átnyújtani nekik, amivel könnyebben átlendülhetnek a nehezebb helyzeteken. Mert a problémákat nem tudjuk kiradírozni az életükből, nehézségek mindig elő fognak bukkanni. De ha megtanítjuk őket arra, hogy ne pesszimistán álljanak hozzá, hanem pozitív gondolkodásra törekedjenek, akkor egyfajta kapaszkodót tudunk adni nekik az életben” – teszi hozzá Móni.
A törődés mindenkinek jár
Ha azt mondtuk, a rohanó világ rányomja a bélyegét a gyerekek lelki egészségére, akkor ugyanezt igaznak tekinthetjük az idősek esetében is. Az ő helyzetük csupán annyiban más, hogy nem a túl sok feladat nyomasztja őket, hanem gyakran mások feladatai miatt a perifériára szorulnak. Mert valljuk be: a sok teendő mellett kik azok, akikre már a legkevesebb figyelmet szenteljük? Ők. Mert az idős végül is felnőtt, ő tud gondoskodni magáról, kevesebb törődést igényel, mint egy gyerek... És ez részben igaz. Egy idős ember tényleg felnőtt, de ez még nem jelenti azt, hogy kevésbé kellene figyelnünk rá.
Martina és Mónika tapasztalatból tudják, a velük való törődés épp olyan lélekemelő tud lenni, mint a gyerekekkel való foglalkozás, és még ha maguktól nem is kérnek segítséget az idősek, mert nem akarnak tehernek hatni, igazán hálásak a támogatásért. „Meg kell dolgozni azért, hogy a bizalmukba fogadjanak minket, de amikor mindezt elértük, mindig elképesztő szeretettel és szívélyesen fordulnak felénk, érezni a hálát, és ez elmondhatatlan. Amikor úgy válunk el egymástól, hogy „Mónikám, te életmentő vagy”, az mindig melegséggel tölti el a szívem” – meséli Mónika, hozzátéve, éppen ez motiválja őket: hogy lássák a csillogást a szemekben.
Önkéntesként kezdték az idősek megsegítését, nem pénzért cserébe, hanem csupa jóságból, viszont lettek megkeresések, hogy szükség lenne rájuk olyan családoknál is, ahol nem a rászorultság, hanem a rengeteg teendő miatt kevés idő jut a hozzátartozókra. Így került a vállalkozásba ez a tevékenység is. Szívesen segítenek bárkinek: ha kell, befizetik a csekkeket, kiváltják a receptet, orvoshoz kísérik a beteget, bevásárolnak, eligazítanak a modern világ útvesztőiben, vagy csak beszélgetnek azzal, aki szeretné. Látszólag kézzelfogható dolgokat kínálnak, valójában sokkal többet adnak annál: időt, törődést, figyelmet, szeretetet, vidámságot, boldog perceket.
Bevallják, azért nekik is vannak borúsabb napjaik, amikor nem olyan könnyű másokat támogatni, de tudják, ezt ők vállalták, szeretettel végzik ezt a szolgálatot, és bíznak benne, hogy egy kicsit példát is tudnak mutatni, szűkebb körben a saját fiaiknak és a tágabb környezetnek is. „Nyilván nekünk is vannak jobb és rosszabb periódusaink, hiszen mi sem vagyunk kivételek, ugyanúgy átmegyünk pozitív és negatív dolgokon is. De ezekből is tanulunk, és talán emiatt is vagyunk hitelesek. Tudjuk, hogy ezt a felelősséget mi vállaltuk, ezért kutya kötelességünk olyankor a problémákat félretenni, legjobb tudásunk és elköteleződésünk szerint teljes valónkat adni azoknak, akik számítanak ránk” – mondják a lányok.
Ezért folyamatosan fejlesztik magukat, Mónika például épp asztrológiát tanul, ez is iránytű tud lenni az élet útvesztőjében. Egymás támaszai és tanítói, így segítik egymást is, közös erővel egy közös cél felé. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél több emberhez eljussanak, ezért is választották mottójukként: „Híd leszünk közted és megoldásaid között”. Bár fiatal vállalkozásról van szó – és egyelőre csak Martina csinálja főállásban, Mónika munka mellett, amennyire ideje engedi, vállal részt a feladatokban –, vannak ötleteik és elképzeléseik, hogyan lehet még hatékonyabb a segítségnyújtás. Remélik, egyre több fórumon tudják szétszórni majd azokat a magokat, amik kellő öntözéssel szárba szökkennek, majd virágba borulnak, hogy aztán a gyümölcsből mindenkinek jusson. Éppen ezért tervben van az is, hogy létrehozzanak egy szülői csoportot, ahol az órák témáit felnőttek között beszélhetnék meg. Hiszen a kör akkor lesz teljes, ha őket is be tudják vonni és az ő életükbe is beviszik a lassítást. „Hisszük, hogy összefogással hegyeket lehet megmozgatni” mondják. Úgyhogy most ezen vannak.
