Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oberfrank lehet az igazgató

2010. január 19. 14:08 // Forrás: megyeháza
A Petőfi Színház igazgatói pályázatait véleményező bizottság egyhangúan Oberfrank Pált támogatja Sopsits Árpáddal szemben.

A pályázók egyenként 20 perces szóbeli megnyilatkozási lehetőséget kaptak a testület előtt, majd kérdésekre válaszoltak. A bizottság álláspontja szerint Oberfrank Pál pályázata egy megkezdett, sikeres út folytatására épül; pályázata figyelembe veszi a megye és város adottságait, így személyében látja a bizottság a konszolidált működés, egy sikeres népszínház megvalósításának garanciáját. Ugyan Sopsits Árpád pályázatát is szakmailag erősnek és pontosnak ítélte a bizottság, pályázati koncepciója a bizottsági tagok szerint nem felel meg egy veszprémi nagyságrendű színház lehetőségeinek, nem veszi figyelembe sem a közönség, sem a fenntartó elvárásait.

A színházban hétfőn, a társulat előtti meghallgatás után az alábbi szavazási eredmények születtek: a közalkalmazottak részéről 94-ből megjelent 51, Oberfrank Pálra 47, míg Sopsits Árpádra 4 szavazat érkezett, a Színházi Dolgozók Szakszervezete részéről a 88-ból megjelentek 50-en, Oberfrank Pálra 46, Sopsits Árpádra 4 szavazatot adtak le.


Oberfrank Pál és Sopsits Árpád

A szakmai bizottság ajánlása alapján a megyei közgyűlés január végén hozza meg a döntést.


A szakmai bizottság tagja volt Blaskó Balázs, az Egri Gárdonyi Géza Színház színésze, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója, Megyeri László, szakmai tanácsadó, Nagy Viktor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Szakonyi Zsófia, színházi referens, Németh Ferenc, a Petőfi Színház közalkalmazotti tanácsának képviselője, Tóth Attila, a Petőfi Színház Színházi Dolgozók Szakszervezetének képviselője, Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke és Hermann István, a megyei önkormányzat kulturális bizottságának elnöke.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.