Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szelektívgyűjtők tesztüzeme

2010. január 20. 13:10
Hamarosan megkezdődik a szelektív hulladékgyűjtők felújítása, május végére pedig az új hulladékkezelési rendszer is működésbe lép.

Csaknem hét milliárd forintos, az Unió által is támogatott beruházás-sorozatot kezd meg az Észak-Balatoni Hulladéktársulás, mely során egy hulladékkezelő telep, három átrakó üzem, két válogató és egy komposztáló is épül.

- A tiszta környezet rajtunk is múlik. A hulladéktársuláshoz csatlakozott 158 település közös célja a szelektív gyűjtés elfogadottá tétele, és a következő generáció környezettudatosságra nevelése – mondta el szerdán Czaun János alpolgármester, a társulás elnöke. - Idén nem csak a feldolgozó üzemek épülnek meg, hanem 400 gyűjtőszigetet is létrehozunk a 158 településen - folytatta. - Veszprémben jelenleg 121 sziget van, ebből 66-ot újítunk fel. Új edényeket főleg azokon a településein létesítünk, ahol eddig egyáltalán nem vagy csak korlátozottan volt lehetőség szelektív gyűjtésre. További célunk, hogy öt éven belül a házi szelektálás is elterjedjen, hogy ne csak a szigetekből, hanem az otthonokból is célirányosan gyűjthessük be a hulladékot.


Czaun Jánon


Kocsis Sándor

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.