Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Minden várakozást felülmúlt a roham a kedvező vállalkozói hitelekért

2020. július 4. 12:00
Egy hónap alatt 12 ezer vállalkozás érdeklődött a Kavosznál a válság enyhítésére létrehozott hitel valamely formája iránt - mondta Veszprémben Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

Minden korábbi becslés felülmúlt az a vállalkozói roham, ami egy hónap alatt a Kavosz Zrt. „nyakába esett”. Május közepe óta 12 ezer vállalkozás érdeklődött, és több mint 5 ezer már igényelte is a kedvező hitelek valamely formáját - mondta Krisán László a koronavírus miatti gazdasági nehézségek kezelésére indított új programról azon a csütörtök délutáni veszprémi tájékoztatón, ahol a Széchenyi Kártya Programban megjelent legújabb hitelkonstrukciókról beszélt.

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartott előadáson elmondta, a május 18-án indított új hitelek célja, hogy a kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro, kis- és középvállalatokat forráshoz juttassák. Ennek érdekében 5 új hitelkonstrukciót vezettek be, melyek célzottan a válságra nyújtanak megoldást. A program, -mivel nincs két egyforma kkv és a járványhelyzetre sincs fix megoldás, - egy olyan mixet alkot, amelyben bértámogatásoktól elkezdve az adminisztrációs hitelekig és kamattámogatásokig sok minden van.

Az egyelőre csak az év végéig élő program során folyószámla, -munkahelymegtartó, likviditási és beruházási hitelt, valamint agrártámogatási hiteleket lehet felvenni minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatti fix kamattal - mondta.

Krisán László csütörtök délután (július 2.) tartott előadást VeszprémbenKrisán László csütörtök délután (július 2.) tartott előadást Veszprémben

Krisán elmondása szerint a hitelkonstrukciókat a vállalkozások visszajelzései alapján alkották meg. A veszélyhelyzet kihirdetésekor adatokat kértek be a VOSZ-tól és az iparkamarától, majd azonnal monitorozni kezdték a piaci szereplőket, akik partnerek is voltak a pénzügyi megoldások kialakításában. Úgy fogalmazott: nagy fiúkról van szó, el tudják és el is mondták a vállalkozások, hogy mi a problémájuk. A válsághitel-programot rövid idő alatt, másfél hónap alatt kellett kidolgozniuk, hogy minél gyorsabban segítsék a vállalkozásokat. A bankok 80%-a partner a hitelprogramban.

 A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) elnöke, Markovszky György szerint érdemes minimum meggondolni, valamely hitel felvételét, hisz olyan kedvező konstrukciókkal vehetők fel, amelyek még sosem voltak, és lehet, hogy évekig nem is lesznek Magyarországon.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.