Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Flakonparadicsom, avagy az újrahasznosítás egy új megoldása

2020. augusztus 5. 5:02
Sok háztartásban gyűlnek a műanyag palackok arra várva, hogy a sárga szelektív kukába kerüljenek. Pedig az újrahasznosítás nem csak abban merülhet ki, hogy a megfelelő színű tárolóba dobjuk a műanyagot.

Kreatívan is fel lehet használni ezeket a használt palackokat, ha pedig az otthoni lehetőségek is adottak, saját üvegházat is lehet építeni belőle. Erre nagyon jó nemzetközi példák is vannak, amelyekből a következőkben szemezgettünk.

A flakonból készült melegházak nem csak funkciójukban hasznosak azáltal, hogy a jövőben élvezhetjük majd az otthon termesztett zöldségek ízét, de már az elkészítés folyamata is érdekes közös program az egész családnak. Bár a szerkezet elkészítése felnőtt segítséget igényel, de a palackokból a legkisebbek is bátran építkezhetnek.

fotó: Visharo/shutterstockfotó: Visharo/shutterstock

Az építkezéshez legalább 1000-1500 palackra lesz szükségetek, ezért ésszerű barátokkal, iskolatársakkal közösen összegyűjteni őket.

fotó: dengarden.comfotó: dengarden.com

Ha összegyűlt a kívánt mennyiség, 11 lépésben lehet összeeszkábálni a melegházat. Mutatjuk ezeket:

  1. Tegyük félre a kupakokat! (Ezek később mehetnek is a városban kihelyezett kupakgyűjtő szívbe.)
  2. Mossuk le a címkéket!
  3. Ollóval vágjuk le a palackok alját!
  4. Tervezzük meg az üvegház pontos méreteit! (Kb. 3x3x3m az ideális)
  5. Rögzítsük a tartóoszlopokat a talajhoz!
  6. Rögzítsük össze a földön a falak kereteit! Ne felejtsük el külön keretet hagyni az ajtónak sem!
  7. Gyűjtsünk össze olyan fa, bambusz vagy fém rudakat, amik beférnek a palackok szájába!
  8. Fűzzük fel a műanyag palackokat a fa, vagy fém rudakra!
  9. Szegeljük a palackokkal teli rudakat a kerethez!
  10. Szegeljük fel a kész, palackokkal teli falakat a tartóoszlopokhoz!
  11. A tetőt igazítsuk a házatok méreteihez, majd a két oldalát fedjük be műanyag palackokkal! Ha van otthon buborékfóliánk, azzal tudjuk még szigetelni a tető esetleg palack nélkül maradt részleteit.

A palackokból készült üvegház nemcsak melegen tartja a palántákat, de a palackok közti réseknek köszönhetően még vizet is tárol egy-egy heves esőzés után. Az üvegből készült konstrukciókkal ellentétben könnyen és olcsón javítható, hiszen csak egy újabb palackra kell kicserélni a sérült elemet.

Ha ezek után még mindig maradt felesleges palack otthon, lehet bátran kísérletezni fűszernövények termesztésével is! Mindehhez csupán pamutzsinórra lesz még szükség:

A növény mindig csak a szükséges mennyiségű vizet szívja fel a pamut zsinórokon keresztül. Pár deci vízzel hetekig is növekszik öntözés nélkül is.

fotó: ithinkwecouldbefriends.comfotó: ithinkwecouldbefriends.com

Mózer Viktória

vehir.hu
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.