2021. december 9.
//
Natália névnap

Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány

2020. július 15. 3:00
Szigorítja a külföldről érkezőkre vonatkozó szabályokat a kormány: fertőzöttségi szint alapján vörös, sárga és zöld kategóriákba sorolják az országokat, az előbbiek esetén pedig kötelező karantént ír elő - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökéget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.

"Magyarországon továbbra is csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, közös erőfeszítéssel sikerült megnyerni itthon a vírussal szemben az első csatát. Hazánk ma az egyik legbiztonságosabb országnak számít, a világban azonban ismét fellángol a járvány, és aggasztó jeleket látunk a környező országokban is, ahol nő a fertőzöttség. A legfontosabb feladatunk ezért most az, hogy megvédjük magunkat és a vírust a határokon kívül tartsuk" - jelentette ki Gulyás Gergely a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban már jelezte, a kormány fontolóra vette ismételt korlátozó intézkedések bevezetését, az operatív törzs pedig péntek délig kapott határidőt, hogy javaslatot tegyen a behurcolás elleni védekezés ügyében. 

A javaslat alapján a kormány úgy döntött, a védekezés legjobb módja, ha minél jobban kontrollálni tudjuk a határokat, ezért atisztifőorvos határozata alapján mostantól vörös, sárga és zöld kategóriába sorolják azok fertőzöttsége és veszélyessége alapján.

A rendelkezések már olvashatók a Magyar Közlönyben is - eszerint a zöld jelzésű országokból érkezők korlátozás nélkül léphetnek be Magyarország területére.

A súlyos és kevésbé súlyosnak számító vörös és sárga kategóriába tartozó országokból érkező magyar állampolgároknak és hozzátartozóiknak a határon egészségügyi vizsgálaton kell részt venniük. Amennyiben a vizsgálat igazolja a koronavírus gyanúját, a járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban helyezik el az illetőt. A karanténkötelezettség akkor is fennáll, ha a vizsgálat nem igazolja a gyanút, ez esetben ha 

  • az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban,
  • az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban lesz elhelyezve.

Külföldi állampolgár vörös kategóriába tartozó országból nem léphet be Magyarország területére, sárga kategória esetén pedig a 14 napos karantén kötelezettség vonatkozik rá is. 

A karantén ugyanakkor kiváltható, ha a magyar állampolgár a belépést megelőző 5 napon belül legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő negatív tesztről beszámoló magyar vagy angol nyelvű okiratot mutat be - mondta el Gulyás. A tesztelés költségeit július végéig az állam állja, augusztus 1-től viszont a költségek az utazókat terhelik.

A tranzit és a teher forgalom kivételt jelent a karantén alól, vizsgálatokra azonban ezekben az esetekben is sor kerülhet.

Vörös kategóriába tartozik jelenleg Albánia, Bosznia, Koszovó, Észak-Macedónia, Fehéroroszország és Ukrajna, valamint Ázsia és Afrika országainak nagy része.

Sárga kategóriába tartozik Bulgária, Portugália, Románia, Svédország, Nagy-Britannia, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Japán, Kína és az USA.

Horvátország egyelőre a zöld kategóriába került, mivel maga az esetszám továbbra is alacsony - mondta el a miniszter.

Gulyás hozzátette, az egyes kategóriákba tartozó országok listáját folyamatosan felülvizsgálják majd, várhatóan a szerdai kormányüléseken. 

Bertalan Melinda

További cikkek

Részben közadakozásból állítanának szobrot Veszprém világhírű őslényének
Részben közadakozásból állítanának szobrot Veszprém világhírű őslényének
A kavicsfogú álteknős szoborállításáról az önkormányzat már 2019-ben határozatott hozott, a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör szeretné, hogy a helyiek is bekapcsolódhassanak a projektbe.
Vidéki élet inspirálta kerámiák Tótvázsonyból
Vidéki élet inspirálta kerámiák Tótvázsonyból
Bár többször akadtak kitérők életében, valahogy mindig az agyaghoz tért vissza. Réthy Orsi tíz év londoni kitérő után költözött családjával Tótvázsonyba, ahol jelenleg is alkot – és szívja magába az inspirációt.
Emléktáblát avattak a Magyar-Lengyel Barátság Parkban
Emléktáblát avattak a Magyar-Lengyel Barátság Parkban
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat ünnepélyesen felavatta a Lech Kaczyński-emléktáblát, a Hangvilla előtti zöldterületen található Magyar-Lengyel Barátság Parkban.
Veszprémben is aláírták az Állatvédelmi Kódexet
Veszprémben is aláírták az Állatvédelmi Kódexet
Veszprém város és több intézmény is csatlakozott az Állatvédelmi Kódexhez, a megállapodást szerda délelőtt írták alá az állatkertben.
A hóimádóknak kedvezhet az idei tél
A hóimádóknak kedvezhet az idei tél
Minden év végéhez közeledve megjelennek a világvége telet jósló cikkek a világhálón. Ezek többsége inkább kattintásvadász címmel ellátott mérsékelt igazságokat tartalmazó írások. Jó, de akkor milyen telünk lesz? Erre a kérdésre igyekezett válaszolni felkérésünkre Cseh Zoltán, a VMeteo.hu szerkesztője.