Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C

Munkácsy-díjas művész képei érkeztek a Csikász Galériába

2020. július 24. 4:00
Szabados Árpád Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész eddig nem látott képeiből nyílt kiállítás a Csikász Galériában.

Szabados Árpádnak mostani „Teremtő eldöntetlenség/balatoni elégia” című kiállítása már a harmadik tárlata a művésznek Veszprémben, az elsőt még a 80-as években rendezték a Királynék városában. A mostani viszont már a művész utolsó képciklusát mutatja be, és most látható először a teljes műegyüttes.

A tárlat képeinek születéséhez nem kell sokáig visszamenni az időben, Szabados Árpád feleségével és kisfiával 2014-ben egy hónapot, 2015-ben a teljes nyarat Balatonszepezden töltötte. Ekkor festette meg ezt a képciklust, amit „balatoni elégia” címen jegyeznek. A rendkívüli érzékenységgel megfestett művek megidézik Egry Józsefet, az olasz Giorgo Morandit, a balatoni fényeket, hétköznapi tárgyakat, tárgyegyütteseket.

A képsorozatban felfedezhetünk Szabados Árpád teljes életművében megjelenő és visszatérő motívumokat is, a megfestett terek pedig egyszerre mutatják a kint és bent világát, a létezés elementáris nagyszerűségét, szépségét, egyszeri és megismételhetetlen csodáját.

A Csikász Galéria szombati megnyitóján a megjelenteket Hegyeshalmi László igazgató köszöntötte, majd Géczi János író méltatta Szabados Árpádot, valamint az ő művészetét.

Beszédében többek közt kiemelte, hogy a művész formákra, ritmusokra figyel, de sok természeti jelenség is megjelenik a képein.

A táj a felszín azon része, amely valamilyen szempontból egységesen értelmezhető – utalt a művész balatoni tájakkal kapcsolatos képeire.

A kiállítás megtekinthető 2020. szeptember 5-ig mindennap 10:00-18:00 között a Csikász Galériában (szünnap: vasárnap)

Szabados Árpád 1944-ben Szegeden született. A Képzőművészeti Főiskolán végzett 1968-ban. 1969-1974 vezető tanár az ELTE Apáczai Cs. J. Gyakorlóiskolájában. 1970-84 a Magyar Nemzeti Galéria GYIK Műhelyének alapítója, vezetője. 1975-1990 a Mozgó Világ képzőművészeti szerkesztője. Képzőművészeti műsor sorozatai a Magyar Televízióban: (Varázsolló, Játék a GYIK Műhelyben, 7 színvilág.) 1984-től tanított a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 1991-től tanszékvezető egyetemi tanár. Nevéhez fűződik az egyetem oktatási rendjének és a Doktori Iskola programjának kidolgozása. 1995-2002 rektor, 1995-1997 a Művészeti Egyetemek Rektori Székének elnöke. 1996-2000 a Felsőoktatási Tudományos Tanács tagja. A festő osztályt és az Egyetem Doktori Iskoláját vezette 2009-ig. 2010 Professor Emeritus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó tanára 2014-ig. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és a MAB Művészeti Bizottságának a tagja. Munkácsy-díjas, Érdemes Művész, az Indiana Egyetem tiszteletbeli professzora. 2016 Rektor Emeritus. Közel kilencven egyéni kiállítása volt és háromszáz nemzetközi és hazai kiállításon vett részt. Több mint harminc szakmai díjat nyert. Többek között: Festészeti Fődíj, Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, Ankara. Grand Prix, Nemzetközi Rajz Biennálé, Ljubljana. Kritikusok Díja, Nemzetközi Grafikai Biennálé, Krakkó. Festészeti I. díj, Nemzetközi Festészeti Biennálé, Kassa. Ezüstérem Nemzetközi Grafikai Biennálé, Norvégia. Nagy Díj, Országos Grafikai Biennálé, Miskolc. Nagy Díj (kétszer) és Szalay Lajos Díj Országos Rajz Biennálé, Salgótarján. Magyar Grafikusművészek Szövetségének és a Magyar Grafikáért Alapítványának díja, Nemzetközi Grafikai Biennálé, Győr. Festészeti Életműdíj, E.E.M. Legutóbb: Gyarmati Tihamér Díj. 2017-ben hunyt el Budapesten.

Hajas Bálint
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.