Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vár állott, most kőhalom

2020. szeptember 21. 4:00
Sorra újulnak meg a váraink, igyekeznek helyreállítani őket olyanra, amilyenek fénykorukban lehettek. De biztos, hogy az újjáépítés a leghitelesebb megoldás?

Recseg a lábam alatt az avar és egy-egy korhadt faág, amikor rájuk lépek. Negyed órája tértem le az útról, a turistatérkép szerint közel vagyok. Körülnézek, hátha meglátom, de csak fák vannak, fák mindenütt. Pár tíz méterre tőlem megmozdul valami: egy fiatal szarvas kapja fel a fejét a zajra, amit csaptam, aztán futásnak ered, és ekkor veszem csak észre, hogy egy egész csapatnyian vannak. Megzavartam a család nyugalmát. Az én nyugalmamat az a tudat zavarja leginkább, hogy közel vagyok, nagyon közel, de nem látok mást, csak erdőt. 

Találomra elindulok egy nagyobb szederbokor felé. Hamar kiderül, hogy jó volt a megérzésem, a bokor mögött egy kis tisztás tárul fel, középen egy kisebb dombbal és mindenfelé szétszórt kődarabokkal. Ha nem tudnám, hol vagyok, azt is hihetném, hogy a kövek természetes úton kerültek oda, ahol vannak – de nem ez a helyzet. A figyelmes szemlélődő észreveheti, hogy a kövek egy helyütt egyenes vonalat alkotnak: egy fal maradványai. 

Elindulok az aljnövényzettel sűrűn körülnőtt dombocska felé, és ahogy felkapaszkodok rá, a szemem elé tárul a látvány, amiért jöttem. Egy középkori templom maradványai, egyetlen felismerhetően megmaradt falának csonkja. Leereszkedem a templomba; a domborzat és a növényzet körülöleli az egykori szentély területét, szinte látom magam előtt az egykori falakat, a helynek különleges aurája van, mintha még mindig egy templomban állnék. Ránézek a most már fölém magasodó romokra: ezeket a köveket valamikor az 1200-as években rakták egymásra. 

A látvány egyszerre gyönyörű és megrázó. Elképzelem, hogy itt, ahol most állok, egykor templomi padok sorakoztak. Ezen a helyen egykor házasságok köttettek, gyerekeket kereszteltek, elhunyt szeretteket sirattak gyászmiséken. Szinte hallom a nevetést és a zokogást. 

 

“Vár állott, most kőhalom, 

Kedv s öröm röpkedtek”.

 

A közékori Perében vagyok. A faluról 1290-ből maradt ránk az első írásos említés, ekkor a a Rátót nemzetség birtoka volt. A település fontos közlekedési útvonal mentén feküdt, ami a mai nyolcas utat Bátorkő, Pere és Nána irányában haladva kötötte össze a győri úttal – a mai 82-essel – Varsánynál.  A települést 1552-ben semmisítette meg a török, mára pedig nem maradt belőle több, mint egy omladozó faldarab és néhány szétszórt kő az erdőben. Beleborzongok a gondolatba, hogy évszázadokon át egy egész település virágzott itt, ma pedig az erdőben túrázók anélkül sétálhatnak el mellette, hogy észrevennék a nyomait, az emberek többsége pedig még csak nem is hallott a létezéséről. 

Amikor sorra jelentik be a váraink felújítását, nem egyet az eredeti állapotába igyekeznek visszaépíteni, elgondolkozok rajta, hogy vajon tényleg ez a helyes út? A XXI. században épített falak – mégha tökéletes másolatai is az eredetinek – nem épp a lényegét veszik el egy romnak: azt, hogy amit látunk és érintünk, az mind sokszáz évvel ezelőtti emberek munkája, a történelem egy kézzel fogható darabkája? Vajon azzal tiszteljük az őseinket, ha az ő eredeti elképzeléseik szerinti állapotban mutatjuk be ezeket a történelmi emlékhelyeket, vagy ha csak az állagmegóvásra törekszünk és megmutatjuk a zivataros századok kéznyomát? 

Nem tudnék igazságot tenni ebben a kérdésben. Egy dologban azonban biztos vagyok: egy újjáépített múzeumfalut meglátogatni nem lett volna olyan katartikusan, megrázóan gyönyörű élmény, mint a rég elfeledett templom rég nem létező falai között állni az erdő mélyén. 

A középkori Pere temploma szabadon látogatható, Alsóperéből a műúton elindulva tábla jelzi, merre kell letérni az erdőbe. A sűrű aljnövényzet miatt késő ősztől kora tavaszig érdemes felkeresni, ebben az időszakban könnyebb megközelíteni és jobban átlátható az egykori település hűlt helye.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Az alapítvány 2024 júniusától folyamatosan tölti fel honlapjára a jogalkalmazókat segítő, összesen több mint 1400 oldalas állatvédelmi információs kiadványait, amelyek bárki által térítésmentesen letölthetőek. tegnap 10:56 Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán. 2024. június 16. 15:05 „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. 2024. június 15. 21:45 Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak ellenőrzése után Karácsony Gergely nyerte meg a választást 41 szavazattal - derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek esti ülésén. 2024. június 14. 20:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.