Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Álomgóllal nyerte a VLS Veszprém a presztízsrangadót

2020. augusztus 23. 20:16
Pető Tamás tanítványai nézőcsúccsal, 2-1-es győzelemmel zárták a Pápa elleni vasárnapi hazai rangadót, így öt fordulót követően továbbra is veretlenek az NB III Nyugati csoportjában.

Kétségkívül minden veszprémi focibarát aláírta volna az idény kezdete előtt, ha írásba lehetett volna foglalni, hogy a harmadosztály nyugati csoportjában szereplő VLS öt fordulót követően veretlen marad. Nos, vasárnap este azért szálltak harcba a bakonyiak, hogy a megyei nagy rivális pápaiakon is túl jussanak.

Nem kevés hazai szimpatizánst mozgósított a hazai rangadó, valószínűleg nézőcsúcs is született: hétszázan látogattak ki a Városi Stadionba. Motiváltan is kezdett a Veszprém, amely tizenöt perc játék után – túlzás nélkül – bombagóllal szerezte meg a vezetést.

Nagy Richárd volt szemfüles, észlelte, hogy a vendégek kapusa a tizenhatoson kívül helyezkedik. A veszprémi középpályás hatvan méterről, bődületes erővel lőtte el a játékszert, amely végül a pápai portás feje fölött a hálóban landolt (15. perc: 1-0).

Sajnos nem kellett sokat várni az egyenlítésre: gyors középkezdést hajtottak végre a pápaiak, akik el is jutottak a hazaiak büntetőterületéig, ahol a csapatkapitány Somogyi Richárd már csak buktatva tudta megállítani a vendégek játékosát. Megszólalt a síp, jogos tizenegyest ítélt a játékvezető, amelyet Skriba mintaszerűen, az elvetődő Deczki Máté mellett középre gurított (17. perc: 1-1).

A hazaiak azonban nem törtek meg, tíz perc kellett nekik ahhoz, hogy ismét vezetést szerezzenek. A fiatal Molnár Balázs a jobb oldalon sikerrel bújt be a pápai védelem mögé, pontosan beadott labdáját a hátvéd Krebsz Máté igazítás nélkül, kapásból a hosszú alsóba szúrta (27. perc: 2-1).

Negyedik győzelmét aratta a VLS (archív fotó)Negyedik győzelmét aratta a VLS (archív fotó)

A szünet előtti pillanatokban tovább is növelhette volna előnyét a Pető-alakulat, de a ziccerbe kerülő csatár Major Norbert tíz-tizenkét méterről a kapu mellé tüzelt (félidei állás: 2-1).

A második játékrészben kiegyenlített küzdelem folyt a hazai, minőségi gyepszőnyegen, de egészen a találkozó végéig igazán komoly helyzetet egyik félnek sem sikerült kialakítania.

A lefújást megelőzően egy-két perccel azonban Molnár, majd Major is egy az egy ellen vezethette a pápai kapusra a labdát, de egyiküknek sem sikerült túljárnia a vendég portás eszén. Mindez sok mindenen nem változtatott, hiszen a VLS Veszprém öt fordulót követően immár negyedik győzelmét zsebelte be a 2020/2021-es kiírásban (végeredmény: 2-1)

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 5. forduló:
VLS Veszprém–Pápai Perutz 2-1 (2-1)
Veszprém, Városi Stadion, 700 néző. Vezette: Görög M. (Bertalan, Bőhm).
VLS: Deczki – Krebsz, Dobsa, Gulyás, Somogyi, Gálfi (Rápó, 71.), Kovács D., Molnár B. (Varga Á., 92)., Nagy R. (Sárossy, 83.), Vass, Major. Vezetőedző: Pető Tamás.
Pápa: Szigeti – Bence, Császár, Szilágyi, Kalász, Irmes, Koronczai, Németh (Hanzl, 60.), Nagy T., Skriba (Szabó M., 60.), Baldauf (Molnár T., 82.) Vezetőedző: Lengyel Ferenc.
Gólszerzők: Nagy R. (15.), Krebsz (27.) ill. Skriba (17. - büntetőből)

Így értékelte a látottak Pető Tamás

Idei legnehezebb ellenfelünkkel találkoztunk, de ezúttal is sikerült minőségi játékot produkálnunk, aminek örülük. Annak kevésbé, hogy több ziccert is kihagytunk, de összességében megérdemelt győzelmet arattunk. Már a következő, hétközi ütközetünkre koncentrálunk, ami a mainál is nehezebbnek ígérkezik

– nyilatkozta portálunknak a VLS vezetőedzője.

Sok idejük tehát nem lesz a pihenésre a veszprémieknek, hiszen a következő, hatodik kör küzdelmeit szerdán játsszák a csapatok: a VLS Veszprém augusztus 26-án kora este a fővárosi Szabadkikötő otthonában lép pályára, hogy továbbra is megőrizze veretlen mérlegét.

Simon Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
további cikkek
Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást VSC Veszprém Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást A Horváth Kert Vendéglő adott otthont a VSC Veszprém hagyományos évzáró rendezvényének, ahol a klub vezetése és a szakmai stáb értékelte az idei szezont. A csapat 17 fordulót követően a 10. helyen telel a labadarúgó NB III-ban. A félév összképe vegyes: jó teljesítményű periódusok és tanulságos mérkőzések egyaránt jellemezték az őszi szezont. 2025. december 2. 12:16 Az őszi idény értékelése a számok tükrében Erről jut eszembe… Az őszi idény értékelése a számok tükrében Az előző bajnokság bronzérmese, a játékosállományában meggyengült VSC 2015 Veszprém a tizedik helyen zárta az őszt a labdarúgó NB III északnyugati csoportjában. A tizenhat csapatot számláló mezőnyben a veszprémieket csak egy ponttal előzi meg a táblázaton a nyolcadik ETO Akadémia és a kilencedik Bicske, ugyanakkor csupán jobb gólkülönbséggel állnak a tizenegyedik Budaörs előtt. 2025. november 27. 12:36 Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém VSC Veszprém Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém A naptári év utolsó bajnokiján magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendéglátó Veszprém a Zsámbék ellen a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoport 17. fordulójának vasárnapi játéknapján. 2025. november 23. 19:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.