Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Közelebb kerülni a természethez a lakótelep szívében is

2020. szeptember 14. 4:00
Második alkalommal várják a Kálvin parkba az embereket, ahol a Vadvirágos Pikniken ismerkedhetnek a gyepgazdálkodás rejtelmeivel, a méhek szerepével a természet körforgásában és még számos hasznos dologgal a környezettudatosság jegyében. Szeptember 18-án pénteken egy lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük a természet működését a lakótelep szívében is.

Irreális cél lenne egyik napról a másikra megváltoztatni az emberek gondolkodását és sokkal inkább a környezettudatosság felé irányítani őket, ugyanakkor ahogy a természet is lassan, sokszor évek alatt alakul át, frissül meg, úgy a fenntarthatósági tulajdonságok is lassan, de biztosan épülnek be az emberek mindennapjaiba.

Ehhez viszont szükség van arra, hogy nap mind nap, valamint időszakosan is találkozzanak olyan akciókkal, rendezvényekkel, ahol közelebb kerülhetnek a természethez, akkor is, ha nem vidéken, hanem akár egy lakótelep közepén élnek.

A VKSZ Zrt. többek közt ennek szellemében hirdeti meg idén immáron második alkalommal

a Vadvirágos Piknik elnevezésű családi napját szeptember 18-án a Kálvin János parkba.

Az ötletet az az évekkel ezelőtti kezdeményezés adta, amely ma már országos hírűvé nőtte ki magát, lényege pedig annyi, hogy a városi parkok zöldfelületeinek egy részén a parkgondozók szándékosan nem nyírják le a füvet, nem használnak gyomirtókat, tehát hagyják a természetnek, hogy önmaga fejlődjön, regenerálódjon.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ezeken a részeken különféle vadvirágok jelentek meg, bizonyítva, hogy az élet megtalálja a táptalajt még a lakótelep szívében is.

Kapcsolódó cikk
A veszprémi zöldfelület-gazdálkodás minta lehet
Felfigyelt ránk a szakma, elfogadó a lakosság, mi pedig örömmel tapasztaljuk, hogy városi zöldfelület-gazdálkodásunk más települések számára is minta lehet-írja blogjában a VKSZ Zrt.

Sok tévhit is kering a Vadvirágos Veszprém körül, többen tartanak a megjelenő kullancsoktól, méhektől. Az ő megnyugtatásukra, azon kívül, hogy fűnyíró és gyomirtó nem éri ezeket a területeket, a szakemberek, biológusok folyamatosan vizsgálják ezeket a szabadon hagyott területeket és számon tartják, hogy milyen új növény- és állatfajok jelentek meg.

A Vadvirágos Pikniken éppen az ő munkájukba nyerhetnek betekintést az érdeklődők, hiszen ezen a tematikus napon idézőjeles „tárlatvezetést” is tartanak a réten és a tanösvényen a szakemberek, hogy első kézből mutassák meg és magyarázzák el a természetben lezajló folyamatokat.

A vezetett túrák mellett előadással is készülnek a méhek és a porzórovarok fontosságáról, lesz kérdezz-felek, ha valakiben kételyek maradtak volna, valamint egy kvízsoron keresztül saját tudását is próbára teheti bárki.

Hangulatkép a tavalyi Vadvirágos PiknikrőlHangulatkép a tavalyi Vadvirágos Piknikről

A Vadvirágos Piknik során a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy azokban kicsik és nagyok, valamint családok is megtalálják a számukra érdekfeszítő tartalmat.

Éppen ezért a bemutatók és előadások mellett kézműves foglalkozások, méz és lekvár kóstolás, bográcsozás, valamint mozi és zenés program is vár mindenkit.

Amennyiben az időjárás is kegyes lesz a rendezvényhez, akkor pedig megvalósulhat az, amit mottóként fogalmaztak meg a szervezők: Le a cipővel, éljen a mezítláb!

vehir.hu
további cikkek
Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett. 2023. november 27. 11:13 Van remény, minden tettünk számít! – Veszprémben járt Jane Goodall világhírű csimpánzkutató környezetvédelem Van remény, minden tettünk számít! – Veszprémben járt Jane Goodall világhírű csimpánzkutató Veszprémbe látogatott Jane Goodall világhírű csimpánzkutató, környezetvédelmi aktivista, aki a Pannon Egyetem és a Jane Goodall Intézet HOPE konferenciáján előadást is tartott hétfőn. A konferencia keretében az egyetem díszdoktorává fogadta a kutatót. 2023. május 9. 21:15 Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? A tavalyi extrém csapadékszegény év gyakorlatilag az egész ország területén látványos hatással volt természeti értékeinkre. A Velencei-tó vízszintje is mélyen az optimális érték alá süllyedt, és a médiában szinte csak negatív prognózisokat lehetett hallani a tó jövőjét illetően. A Greendex megkérdezte dr. Csonki Istvánt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóját, hogy milyen állapotban van jelenleg a tó, milyen intézkedésekkel lehetséges megoldani a vízpótlást, illetve mi várható az idei strandszezonban. 2023. március 11. 15:45 Gyümölcsösöd van? Jobb, ha alágyújtasz! Gyümölcsösöd van? Jobb, ha alágyújtasz! Bizony, jól olvasod: a legjobb, ha fogod magad, a családot, a barátokat, és füstbe borítod az egész gyümölcsöst. Csinálj olyan füstöt, hogy még a szomszéd is lássa! 2023. március 9. 23:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.