Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Iskolakezdési támogatással segített a Katolikus Karitász

2020. szeptember 14. 4:00
A Katolikus Karitász 2,3 millió forint adománnyal segítette az iskolakezdést az egyházmegye területén.

A Karitász minden évben a Betűvető Program által az ország egész területén és azon túl is segíti a családokat az iskolakezdésben. A Veszprémi Érsekség hivatalos segélyszervezete, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász az akció keretében utalványokat és igény szerint összeállított tanszercsomagokat adott át a Padányi Katolikus Iskola diákjainak csütörtök délelőtt.

A karitász a Veszprémi Főegyházmegye területén több mint 1,1 millió forint értékben osztott ki 5 ezer forintos ajándékutalványokat. A karitász a megyében további 910 ezer forinttal segített, a központi költségvetés pedig 200 ezer forint pluszt folyósított, így

közel 2,3 millió forinttal tudtak segíteni az a családoknak az iskolakezdésben

– mondta el Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója az adományok átadásakor.

Brányi Mária alpolgármester úgy fogalmazott: bár az intézmények fenntartásáért az állam felelős, a katolikus egyház az óvodai szerepvállalástól kezdve egészen a felsőoktatási intézmények működtetéséig megjelenik Veszprémben. Az oktatási és egyházi szerepvállalás mellett szociális területeken is tevékenykedik, ami mindenki számára példaértékű: „Ez az odafigyelés és a segítő szándék megtestesülése, ami személyiségünket és a veszprémi közösségünket is erősíti” – mondta.

Az érsekséget képviselő Tornavölgyi Krisztián kancellár és Darnai János, a Padányi iskola lelkiigazgatója a diákok felé fejezte jókívánságait és tanácsait. Utóbbi hangsúlyozta, az egyházban lévő szeretet a karitász cselekedetein keresztül is megnyilvánul.

Szabó László Miklós iskolaigazgató megköszönte a karitász munkatársainak, hogy minden évben előteremtik azt a támogatást, amivel a tanulókat tudják segíteni.

Ge. Á.
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.