Marian Cozma 1982. szeptember 8-án született Bukarestben. Pályafutását a helyi Dinamo csapatában kezdte, amellyel később román bajnokságot és kupát nyert. 2002-ben debütált hazája nemzeti csapatában, melynek címeres mezét összesen hatvan alkalommal ölthette magára.
A kivételes adottságú, hatalmas termetű beállós szülei révén szívta magába a sportág szeretetét, akik szintén válogatott játékosok voltak. A Păsărilă (Madár) becenévre hallgató kézis 2006-ban egy Veszprém elleni európai kupameccsen keltette fel a magyar „kirakatcsapat” vezetőinek figyelmét, amely ellen kilenc gólt dobott. Ugyanezen év őszén már a királynék városában találta magát, ahol a kézilabdát értő és szerető közönség hamar megkedvelte a csupa szív játékost, aki a következő esztendőkben bajnoki címhez és KEK-győzelemhez vezette a csapatot.
A 2009. február 7-ei Balatonfüred elleni Magyar Kupa-találkozón még senki sem sejthette, hogy a román óriás szívből jövő gólörömét utoljára láthatja a Veszprém Aréna publikuma. A kedvenc azonban a mérkőzést követő vasárnapra virradóra egy veszprémi szórakozóhelyen halálos késszúrás áldozata lett. A segítségére siető csapattársak közül a horvát Ivan Pesicet és a szerb Zarko Sesumot pedig súlyosan megsebesítették a 25-30 fős garázda csoport tagjai.
A halálhír nem csak a várost, Magyarország és Románia polgárait is sokkolta. A gyilkosság helyszínén mécsesek tucatjait gyújtották a kisírt szemű gyászolók, este pedig már ezrek rótták le kegyeletüket a Veszprém Arénánál.
A tragédiát követően Marian Cozma nyolcas mezszámát visszavonultatta az MKB Veszprém KC, csak úgy, mint a román szövetség a 82-es mezszámát, amelyben a sportoló hazája válogatottjában játszott.
A veszprémi csapat a történtek dacára – óriási emberi tartásról tanúbizonyságot téve – egy héttel a történteket követően lejátszotta Bajnokok Ligája mérkőzését, amelyen legyőzte a spanyol Reale Ademart. A diadalt követő percekben a játéktéren a csapat, a lelátón pedig az ötezer fős közönség zokogott. A meccset megelőzően szintén ezrek vettek részt a kézilabdázó emlékére szervezett menetben.
A bántóan fiatalon és értelmetlenül elhunyt klasszist előbb Veszprém, majd Bukarest tiszteletbeli polgárává avatták. A sportoló édesapja, Petre Cozma pedig a "Magyar Sportért Emlékérem" arany fokozatát vehette át, aki a fájdalmas pillanatok között is rendkívüli emberi nagyságról tett bizonyságot, hiszen higgadtságra és békességre intette az embereket. Cozma emlékének gyászmisékkel, koncertekkel, labdarúgó- és kézilabda-mérkőzésekkel, dallal, dokumentumfilmmel, életrajzi könyvvel adóztak. Bukarestben utcát és kézilabda iskolát neveztek el róla. A tragédia egyéves évfordulóján pedig felavatták a Veszprémi Kézilabda Fan Club kezdeményezésre közadakozásból készített emlékszobrot a Veszprém Aréna előtt kialakított téren.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy év elteltével lezárta a nyomozást az ügyben. A jogerős ítéletig, a tettesek méltó büntetésének elnyerésére viszont még várni, csakúgy, mint a gyászoló családtagok, csapattársak, barátok, szurkolók lelki sebeinek gyógyulásához.