Bár a műanyaghoz képest a zöldhulladék kezelése kétségtelenül kisebb ökológiai lábnyommal jár, mégis csak problémát jelent. Leginkább azért, mert – ahogy az a nevében is szerepel – a kertészkedés során összegyűjtött nyesedékre, fű kaszálékra, falevélre hulladékként tekintünk, és mind a lakosság, mind a város elvárja, hogy arról a hulladékgazdálkodó szervezet gondoskodjon: menjen el érte és dolgozza fel.
Veszprémben ennek a szolgáltató, a VHK Kft. eleget is tesz: évente kétszer, tavasszal és ősszel, négy-négy hétvégén házhoz menő rendszerben gyűjtőakciót hirdetnek. Ilyenkor a kötegekbe szedett gallyakat, zsákba helyezett lombot a lakosság kiteheti a közterületekre, amelyet a gyűjtőjárat hétköznap összegyűjt és a balatonfüredi komposztálótelepre szállít.
Emellett a szolgáltató arra is biztosít lehetőséget, hogy a helyi lakosok térítésmentesen leadják a zöldhulladékukat a cég Kistó utcai hulladékgyűjtő udvarában, amivel már sokan élnek, de még mindig nem elegen. „Sajnos még mindig számos alkalommal tapasztaljuk, hogy a gyűjtőakció időszakán kívül is tesznek ki zöldhulladékot a lakosok a közterületre, holott ez már szabálysértésnek minősül és mivel a VHK-nak nem kötelessége elszállítani a hulladékot, a feladat a VKSZ Zrt. Parkgondozási Csoportjára hárul, ami plusz energia befektetést és költséget jelent a cégnek” – mondja Pernesz Kata.
Pedig ennek nem kellene így lennie. A Balaton-parti településeken például az ügyfélszolgálatokon feliratos zsákok vásárolhatók, amelyekbe kihelyezve a zöldhulladékot a szolgáltató a kommunális hulladékkal együtt elszállítja azt. Hasonló megoldást a VKSZ Zrt. is kezdeményezett Veszprémben, vannak azonban ennél is jobb alternatívák, amelyekkel nemcsak a szállítás költségeit, de a környezeti terhelést is kivédhetjük: ha a hulladékra másodlagos nyersanyagként tekintünk és a keletkezés helyén hasznosítjuk újra.
Ne félj a komposzttól!
A zöldhulladék komposztálás során való újrahasznosítása már széles körben ismert, a gyakorlatban azonban még sokan ódzkodnak tőle. Holott fenntarthatóság szempontjából ez a legjobb megoldás: mivel a komposztba a konyhai hulladék is belekerülhet – ami a háztartási szemetünknek akár a 30%-át is adhatja –, jelentősen csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat: egyrészt kevesebb szemét kerül az égetőbe, másrészt a jó minőségű humusszal javíthatjuk a levegő tisztítását végző növények kimerült talaját. Arról nem beszélve, hogy így a kiadásainkat is lefaraghatjuk.
„Továbbra is sok azonban a téveszme arról, hogy komposztálni csak családi házban lehet, hogy kellemetlen szaggal jár, vagy, hogy túlságosan nagy helyet igényel, így megfelelő információk hiányában nem mernek belevágni az emberek – mondja Kata. – Pedig ezek közül egyik sem igaz. Ismerünk például Veszprémben is olyan társasházi közösséget, amelyik felvállalta a ház melletti közterület gondozását, és az adott területen egy komposztálót alakított ki, ahova közösen gyűjtik a szerves hulladékot, hogy aztán az abból keletkező humuszt kertészkedéskor használják.”
Tévedés az is, hogy a komposztálás rendkívül bonyolult. A sikeres komposztálás alapvetően három feltétel teljesülésén múlik: a megfelelő, optimális méretű anyagok használatán, a helyes szén-nitrogén arány eltalálásán, valamint a jó szellőzésen és nedvességtartalmon.
Nézzük sorban! A komposztba kerülhet többek között zöldség- és gyümölcshulladék, tojáshéj, kávézacc, lekaszált fű és levél, vágott virág, szobanövény, gally, lomb, faforgács, szalma és festetlen papír, a húst, olajakat, tejtermékeket, kezelt déligyümölcs héját, beteg növényeket, felmagzó gyomokat, húsevő háziállatok almát azonban kerüljük, mert ezek büdössé és meddővé teszik a komposzthalmot. Mivel a nyersanyagok annál könnyebben bomlanak le, minél kisebbek, érdemes őket felaprítani, ideálisan 4-6 cm nagyságúra.
Ezután jöhet a helyszín kiválasztása és a komposzt összeállítása. Előbbinél figyeljünk oda, hogy a komposztáló árnyékos vagy félárnyékos, lehetőleg széltől védett, jó vízelvezetésű helyre kerüljön, és mindenképpen érintkezzen a talajjal, hiszen így tudnak feljönni a földből azok a giliszták, mikroorganizmusok, gombák, hasznos baktériumok és ízeltlábúak, amelyek a hulladék lebontását végzik. Ma már egyébként rengeteg komposztáló típus közül választhatunk, a legegyszerűbb, ám az időjárásnak kitett komposztprizmától kezdve a fakeretes és főleg lombkomposztálásra alkalmas fémhálós megoldáson át egészen a műanyag komposztládáig és a kettő az egyben megoldást nyújtó, zöldségtermesztésre is alkalmas komposztáló kasig. Kata szerint ugyanakkor, ha már odafigyelünk a fenntarthatóságra, kerüljük a műanyag verziót, a raklapból összeállított komposztáló sokkal környezetbarátabb.
Az összeállítás titka a rétegzés, valamint a nitrogénben gazdag zöld és a magas széntartalmú barna hulladék helyes, 3:1 aránya. A komposzthalom aljára ezért először kb. 20-30 centiméteres rétegben helyezzünk faágakból álló barna anyagot, amely biztosítja a szellőzést, majd jöhet 10-30 cm vastagságban a 3 rész zöld konyhai és kerti hulladékból (pl. friss fű) és 1 rész barna anyagból (pl. száraz levelek, faforgács) álló keverék.
A komposzthalmot 4-6 hetente kell teljesen átforgatni, a kész komposztot pedig érdemes átrostálni. A komposztálási folyamatot jellegzetes, a friss erdőtalaj illatára emlékeztető szag kísérheti, az érett anyag pedig laza, barnás színű, és olyan, mint a nedves szivacs: nem száraz, de nem is csöpög.
Az új trend: a magaságyás
Komposztálni azért is kifizetődő megoldás, mert széles a felhasználási köre: a jó minőségű humuszt használhatjuk a fák, bokrok, veteményeskert ágyásaiban, de balkonládákban és a szobanövények talajának feljavítására is, sőt, akár a magaságyásban is.
„Az elmúlt években egyre jobban megfigyelhető az a trend, hogy a 20-30-as korosztály is szívesen termeszt magának saját fűszereket, zöldségeket, gyümölcsöt. Ők már nem feltétlenül nagy veteményeskertben gondolkodnak, hanem olyan alternatívákban, mint amilyen a magaságyás. De akár egy kis teraszon, néhány balkonláda is alkalmas egy-két fűszernövény és palánta nevelésére. Ez azért nagyon jó, mert amellett, hogy korlátozott helyen is lehetővé teszi a zöldségtermesztést, a kertben keletkezett hulladékot és a komposztot is fel tudjuk használni hozzá” – mondja Kata.
Ráadásul utóbbit sem csak akkor, amikor már megérett. A magaságyás rétegeinek kialakítása ugyanis egyaránt kíván meg kész komposztföldet és éretlen komposztot, illetve kerti hulladékot. Elsőként az ágyás méretének megfelelően egy ásónyom mély gödröt kell ásnunk, amibe a kb. 80 cm magas faváz elkészítése után 30 cm magasságig jó szellőzést biztosító fanyesedéket és szecskát tehetünk. A következő réteget az éretlen komposzt adja, de használhatunk konyhai hulladékot is, mindennek tetejébe pedig kerti földet terítsünk egészen az ágyás peremétől számított 20 centiméter magasságig. A vakondok kivédése érdekében egy finomlyukú dróthálót is elhelyezhetünk itt, a magaságyás tetejére pedig végül aprómorzsás komposztföldet halmozzunk. Összességében így folyamatos körforgásban tarthatjuk a zöldhulladékot.
Vegyél példát a rétről, az erdőről!
Mi van azonban akkor, ha valaki úgy érzi, a fenti megoldások egyike sem fér bele jelenleg az életébe, de szeretné tudatosabban felhasználni a zöldhulladékát annál, hogy a hulladékudvarban leadja? Van erre is alternatíva – állítja Kata.
„A természetben a szerves anyagok folyamatos körforgásban vannak: az erdőkben lehulló faleveleket például senki nem gyűjti össze, hanem az így felhalmozódó avar lebomlik, állandó tápanyagot biztosítva a fáknak. Ezt a tudást a saját kertünkben, udvarunkon, a parkjainkban is felhasználhatjuk a talajtakarás során. Ha például valaki gyakrabban vágja a füvet, ezentúl a kaszálékot ne gyűjtse össze, hanem terítse el a gyepfelületen, hogy a tápanyag lebomlás utánazonnal visszakerülhessen a talajba. Kevésbé intenzív használatú területen a lombot sem muszáj összegyűjteni. De a téli, tavaszi metszéskor keletkezett ágakat is vissza lehet teríteni a cserjefelületek alá felaprítva, amit ha megfelelő vastagságban teszünk meg, a gyom feljövetelét is megakadályozza. A parkgondozás során mi is ezt a technikát alkalmazzuk egyébként: egy nagy teljesítményű ágdarálóval a metszés során összeaprítják a kollégák a nyesedékeket, majd azt rögtön elterítik a helyszínen. Így egyáltalán nem kell mozgatni a hulladékot.”
De számos apró trükk létezik még, amelyekkel a hulladék mennyisége eleve csökkenthető. „Egy jól megválasztott növénnyel nagyon sok fenntartási problémát meg lehet előzni, és ahogy a városban elindítottuk a Vadvirágos Veszprém programunkat, úgy ezt a mintát a kiskertekben is lehetne alkalmazni” – teszi hozzá Kata.
Már csak azért is, mert a jövő egyre inkább a körforgásos modell felé mutat. „Igaz, ez még lassú folyamat, és bizonyos szabályokat itt is be kell tartani, hosszú távon azonban érdemes lenne megfontolni, hogy nem muszáj mindent hulladéknak tekinteni.”
A cikk eredetileg a Veszprém Portré 2020/4. számában jelent meg.
