Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ez történt szerdán Amerikában, amíg mi aludtunk

2020. november 7. 15:00 // Forrás: mti
Joe Biden karnyújtásnyira került az elektori többséghez, Trump újraszámlálásban bízik.

A CNN szerint e cikk megjelenésekor, magyar idő szerint reggel fél 9-kor Joe Biden 253, Donald Trump 213 elektori szavazatra számíthat. A győzelemhez 270 kell, a szavazatok számlálása még csütörtökön is zajlik.

Wisconsinban szerdán délután bejelentették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét, közben Donald Trump elnök kampánymenedzsere a michigani szavazatok számlálásának felfüggesztését kérte. Wisconsinban Biden a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával. Ez a közép-nyugati állam 10 elektort ad.

Donald Trump két Twitter-bejegyzést is szentelt a pennsylvaniai helyzetnek. Az egyikben azt írta, hogy a republikánusok Pennsylvaniában nagy győzelemre számítanak, de a tagállam illetékes vezetője "éppen bejelentette, hogy több milliónyi szavazócédula megszámlálása van még hátra". A korábbi bejegyzésében pedig azt írta: "keményen dolgoznak azon, hogy 500 ezer szavazatnyi előnyt eltüntessenek Pennsylvaniában. Úgy, mint Michiganben és másutt is". Ezt a bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.

Donald Trump elnök kampánytörzse és a republikánusok közben egyszerre négy pert indítottak a választási eredmények okán: Wisconsinban, Michiganben, Pennsylvaniában és Georgiában. Wisconsinban és Michiganben - ahol Joe Biden demokrata párti elnökjelölt már győzött - a szavazatok újraszámlálását kérik, míg Pennsylvaniában és Georgiában a voksok megszámlálásának felfüggesztése miatt fordultak bírósághoz.

Tüntetések Trump mellett és ellen

Több amerikai városban tüntettek Donald Trump amerikai elnök hívei és bírálói is szerda este. Trump hívei az egyes csatatérállamokban még tartó szavazatszámlálások leállítását követelték, míg bírálói valamennyi voks megszámlálása mellett álltak ki.

Megmozdulások voltak Seattle-ben, Minneapolisban, Chicagóban, Detroitban, New Yorkban, Pittsburghben, Houstonban. A demonstrációk békések voltak.

Az oregoni Portland városában azonban elszabadultak az indulatok, és Kate Brown demokrata párti kormányzó a belvárosban kitört erőszak megfékezésére kirendelte a Nemzeti Gárdát. Portlandben nem csak a választások miatt elégedetlenkedők vonultak utcára, hanem a rendőri erőszak visszaszorításáért tüntetők is.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.