Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke

2020. november 13. 4:00 // Forrás: CNN, mti
A CNN és a BBC is tényként közli, hogy Joe Biden megnyerte a választást Pennsylvaniában, ezzel pedig elektori többséget szerzett. Az eredmény nem hivatalos.

Azzal, hogy Biden megnyerte a választást hazai államában, Pennsylvaniában, 20 elektori szavazatot szerzett, így már összesen 273 szavazatot vetítenek előre neki – ez hárommal több a többséghez szükségesnél, és több államban, ahol Biden vezet, még nem dőlt el az elektori szavazatok sorsa. 

Joe Biden nyolc évig volt az ország második embere Barack Obama alelnökeként. Ha az eredmény hivatalossá válik, akkor 2021. január 20-ától négy éven át ő lesz az állam- és kormányfő az Amerikai Egyesült Államokban.

Joe Biden (fotó: AP)Joe Biden (fotó: AP)

Biden amerikai egységet kért és ígért

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

"Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak" – jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal.

Hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke. Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.

"E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez" – fogalmazott. Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de – mint mondta – "adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket".

Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.  

Trump még mindig magát tartja győztesnek

Először írt bejegyzést Donald Trump amerikai elnök azóta, hogy minden projekció szerint ellenfele nyerte meg a választást. 

A megfigyelőinket nem engedték be a szavazatszámláló helyiségekbe. Én nyertem meg a választást, kaptam 71 millió legális szavazatot. Rossz dolgok történtek, amiket a megfigyelőink nem láthattak. Sose volt még ilyen. Több millió leveles szavazólapot küldtek ki olyanoknak, akik nem is kérték!

– írta Trump a Twitteren.

Az Európai Unió és a NATO tisztségviselői is gratuláltak Bidennek

Az Európai Unió intézményeinek vezetői, valamint a NATO főtitkára egyaránt  gratuláltak Joe Bidennek az elnökválasztáson elért sikeréhez. Közleményükben a transzatlanti partnerség fontosságát, valamint azt hangsúlyozták, hogy készek a szorosabb együttműködésre az új amerikai adminisztrációval a közös kihívások hatékony kezelése érdekében – írja az MTI. 

 Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az Egyesült Államok barátságát és szövetségének fontosságát hangsúlyozta. Kijelentette, az Európai Bizottság készen áll fokozni együttműködését az Egyesült Államokkal a mindkét fél előtt álló kihívások kezelése érdekében. Von der Leyen a kihívások között a koronavírus-járványt és annak gazdasági és társadalmi következményeit, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a digitális átalakulás előmozdítását, a közös biztonság megerősítését, valamint a szabályokon alapuló többoldalú rendszer reformját említette.

A megválasztott elnöknek már a V4-országokból is többen gratuláltak. Az MTI tudósítását szemléztük:

A lengyel elnök Twitter-oldalán gratulált az amerikai politikusnak választási kampányához. "Várva az elektori kollégium jelölésére, Lengyelország elszánt arra, hogy megőrizze a lengyel-amerikai stratégiai partnerség magas szintjét és minőségét, a még erősebb szövetség érdekében" - írta Andrzej Duda.

 Milos Zeman cseh államfő táviratban gratulált Joe Bidennek. A választás eredménye azt mutatja, hogy az amerikaiak változásokat akarnak - áll a táviratban. A cseh elnök kifejezte reményét, hogy a jövőben az Egyesült Államok nyitottabb lesz Európa irányában. Andrej Babis cseh kormányfő, aki a Twitteren gratulált Bidennek, fontosnak nevezte, hogy "az új államfő aktívan foglaljon állást a NATO szövetségi rendszere mellett, és igyekezzen kereskedelmi megállapodásokat kötni az Európai Unióval".

"Megszólaltak a polgárok. Szoros együttműködésünk folytatódni fog" - írta gratulációjában a Twitteren Igor Matovic szlovák kormányfő. Matovic közölte: bízik abban, hogy a jövőben az Egyesült Államok és az Európai Unió "erős partnerekké válnak". Az új szakasz pillanatnyilag legfontosabb megoldásra váró feladatának a koronavírus-járvány legyőzését nevezte a szlovák kormányfő.

Kapcsolódó cikk
Orbán Viktor és Áder János is gratulált Joe Bidennek
Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt.

Egy lista, amin Trump épp lecsúszott a TOP 10-ből

A CNN összeállította azon elnökök listáját, akik egyetlen ciklus után kénytelenek voltak kiköltözni a Fehér Házból. Az eddigi 45 elnökből mindössze tíz volt, aki nem tudott duplázni – Trump a tizenegyedik. A lista pedig így fest:

  1. John Adams (1797-1801; Thomas Jefferson győzte le)
  2. John Quincy Adams (1825-1829;  Andrew Jackson győzte le)
  3. Martin Van Buren (1837-1841;  William Henry Harrison győzte le)
  4. Grover Cleveland (1885-1889; Benjamin Harrison győzte le)
  5. Benjamin Harrison (1889-1893; Grover Cleveland győzte le)
  6. William H. Taft (1909-1913;  Woodrow Wilson győzte le)
  7. Herbert Hoover (1929-1933;  Franklin D. Roosevelt győzte le)
  8. Gerald Ford (1974-1977; Jimmy Carter győzte le)
  9. Jimmy Carter (1977-1981; Ronald Reagan győzte le)
  10. George H.W. Bush (1989-1993; Bill Clinton győzte le)

Az amerikai jogrend szerint egy ember csak két cikluson át lehet elnök – ez egyébként nem az alapító atyák rendelkezése, a két ciklusos szabályt azután hozták, hogy Franklin Delano Roosevelt zsinórban négy választást is megnyert 1932 és 1944 között. 

Trump a koronavírusba bukott bele, Biden első dolga lesz egy operatív törzs felállítása

Donald Trump tanácsadói arról beszéltek a CNN-nek, hogy a koronavírusnak óriási szerepe volt abban, hogy az elnök nagy tömegben veszített szavazatokat. Trump nem vette komolyan a járványt és tévinformációkat terjesztett, amivel elidegenítette magától a vírus által leginkább veszélyeztetett idősebb korosztályt. Az idősek jellemzően a republikánus szavazóbázist erősítik, sokan azonban úgy érezték, nincsenek biztonságban amiatt, ahogy az elnök a helyzetet kezelte. Közben szintén a CNN értesülései alapján úgy tudni, hogy bár Biden még hetekig nem nevezi meg kormánya tagjait, hétfőn első dolga lesz egy koronavírus operatív törzs felállítása, akiktől szakmai útmutatást vár a járványkezelésben.

Rekordok dőltek meg

  • Az amerikai választások történetében még soha egyetlen jelölt sem kapott annyi szavazatot, mint most Joe Biden. Bár még több államban tart a számlálás, a rekordot már napokkal ezelőtt megdöntötte. Jelenleg több mint 74 milliónál tart, a korábbi rekordot Barack Obama tartotta, aki 2008-ban 69,49 millió szavazatot kapott.
     
  • Joe Biden a legidősebb korában megválasztott elnök az USA történetében, most 77 éves. A rekordot eddig Donald Trump tartotta, ő 70 éves volt megválasztásakor. A dobogó harmadik fokán a 69 évesen megválasztott Ronald Reagen áll.
     
  • Kamala Harris lesz az első nő, az első színesbőrű és az első ázsiai származású alelnök. 
     
  • Joe Biden lesz a második katolikus elnök – az első John F. Kennedy volt.

Az első reakciók

 

Megtisztelő és megható a bizalom, amit az amerikai nép belém és Harris megválasztott alelnökbe fektetett. A korábban soha nem látott akadályok ellenére rekordszámú amerikai szavazott. Ismét bebizonyosodott, hogy a Demokrácia mélyen Amerika szívében dobog. 

Most, hogy a kampány véget ért, ideje magunk mögött hagyni a haragot és a sértő retorikát, és újra nemzetként egyesülni. Itt az ideje, hogy Amerika újra egységes legyen – és gyógyuljon. Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok, és nincs az, amit ne tudnánk megtenni, ha együtt csináljuk.

– Joe Biden megválasztott elnök nyilatkozata.

Hétfőn a csapatunk bíróság elé terjeszti az ügyünket, hogy biztosítsuk a választási törvények teljes betartását, és hogy valóban a jogszerű nyertest hirdessék ki. Nem nyugszom, amíg az amerikai nép meg nem kapja a tisztességes szavazatszámlálást, amit érdemel, és amit a Demokrácia megkövetel

– részlet Donald Trump regnáló elnök nyilatkozatából

 

NÉVJEGY: JOE BIDEN

Ifjabb Joseph Robinette Biden 1942-ben született Pennsylvaniában. 1972 után több mint három évtizeden keresztül volt Delaware állam szenátora, hatszor választották újra ebbe a pozícióba – a sikertörténetnek az vetett véget, hogy 2009-ben Barack Obama alelnöke lett. Ezt a tisztséget Obama mindkét ciklusában ő töltötte be. 

Magánéletében kevésbé volt szerencsés, életútját tragédiák szegélyezik. 1972-ben felesége és három gyereke autóbalesetet szenvedett: az anya és lánya meghaltak, két fia súlyos sérüléseket szenvedett, ők végül felépültek. Két fiát öt éven keresztül egyedül nevelte. Később az idősebbik, Beau, Delaware állam legfőbb államügyésze lett, Hunter pedig ügyvéd Washingtonban. 1977-ben nősült újra. 

Nem 2020-ban próbált először bejutni a Fehér Házba: indult a demokraták 1988-as előválasztásán – akkor a párt Michael Dukakist indította, aki alulmaradt George H. W. Bush-sal szemben. Biden 2008-ban újra próbálkozott, ekkor azonban Barack Obama kerekedett felül az előválasztáson. Obama végül a kampányban nyújtott meggyőző teljesítményét látva Bident kérte fel alelnöknek. Sokan fő esélyesnek tartották őt Obama utódjának, fia halála miatt azonban nem vállalta az indulást a 2016-os választáson.

 

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.