Vereskuty Béla önkormányzati képviselő köszöntötte a Pannon Egyetemre látogató dr. Kovács Árpádot, aki "A magyar gazdaság helyzete és kilátásai" címmel tartott előadást a megjelenteknek. Az Állami Számvevőszék korábbi elnöke elmondta, Magyarország eladósodása hatalmas, ez a hitelállomány sok ezer kis bankhoz kötődik. - Amikor az ország hitelt kért a Világbanktól, akkor az valójában sok ezer kissebb nemzetközi banktól tudta csak felvenni számunkra az összeget. Emiatt válik az egész dolog megfoghatatlanná.
Kovács Árpád beszélt a költségvetés fontosságáról is. - Egy ország szuverenitását jelenti, ha a kormányzata maga alakíthatja ki a büdzséjét. A mai Magyarország nem szuverén, hiszen a költségvetés kialakításának elsődleges szempontja, hogy a mások által követelt hiteleinket törlesszük. Súlyos probléma volt, hogy a rendszerváltás során nem oldották meg a felmerülő problémákat, hanem elodázták azt. Évekig a szocializmusban kialakult módon zajlott nálunk az élet. A magyar társadalom szerepe óriási a gazdaság életében is. A társadalomnak vannak elvárásai, amelyet előbb vagy utóbb a kormányzatnak be kell építenie a rendszerbe. Például a magyar emberek elfogadják, hogy fizetni kell a vízért és az áramért de ingyenes egészségügyet és felsőoktatást akarnak. Ez ellen egy kormány sem tehet semmit, mert meg fog bukni az emberek ellenállásán. Sokan azt hiszik - folytatta - hogy a különböző pénzügyi szervezetek írják a költségvetést. Ez azonban nem igaz. A politikusok benyújtják a kölönbötő követeléseiket és a szakmai szervezetek hiába mondják, lehetetlen, be kell építeni a büdzsébe. De meg kell mondani, egy képviselőtől nem lehet elvárni, hogy pontosan megértse miről is szavaz, mikor a költségvetés elfogadásáról dönt.
- A politikába nem szeretnék belefolyni, de az a véleményem, hogy az ország érdekében - például, hogy elkerüljük a 2008 évvégi, államcsőd közeli helyzetet - szükség lenne a politikai erők összefogására és egy irányba mozdulására - fejezte be az ÁSZ volt elnöke.