- A kapcsolatom a zenével akkor kezdődött, mikor szüleim hazavittek a kórházból és csak a zongorán találtak nekem helyet – meséli Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője. – Már az óvodában látszott, hogy fogékony vagyok a zenére és ez az általános iskolában csak erősödött. Vannak történetek, hogy a zenét már ekkoriban "használtam", "fogyasztottam": ha megrázkódtatás ért vagy jó kedvű voltam, mindig zenét hallgattam vagy játszottam. Már fiatal korom óta a komolyzene volt a kedvencem, így sosem voltam egy beat-rajongó. Persze minden számot ismertem, meghallgattam, de nem kötöttek le. Mivel a barátaim is hasonlóképpen voltak, nem éreztem magam különcnek.
- Az életem folyamán nem voltam benne mindig biztos, hogy a zenész pályát választom. Természetesen voltak más elképzelések is. Ám az biztos volt, hogy hobbi szinten jártam volna zenekarba, kórusba. Végül azonban úgy alakult, hogy a hobbim lett a hivatásom – mondja a hegedűművész.
- Már egészen fiatalon zeneiskolába jártam, ahol a hallásom alapján a tanárom a hegedűt ajánlotta nekem. Én pedig hezitálás nélkül igent mondtam. Később egyre inkább érdekelni kezdett a hangszer, a különböző játéktechnikák, a hozzá kapcsolódó irodalom. Később bekerültem a Zeneakadémiára és időnként játszhattam az Operaházban is. Az időnként azt jelenti, hogy egy rendes operaházi tag saját felelőségére helyettesének választott, így felvételi nélkül bejutottam. Sőt, felajánlották, hogy legyek az Operaház koncertmestere, ám azt nem vállaltam el, mert a feleségemmel együtt Amerikába akartunk utazni. Ekkoriban nagyon sokat tanultam, kiszélesedett a repertoárom, amit különböző zenekarokban kamatoztattam is – majd külföldi útjáról kezd beszélni.
- Az USA-ba egy ösztöndíjjal jutottunk ki, még a rendszerváltás előtt, ami így kétszeresen nagy szó volt. Természetesen láttuk azt a sok negatívumot, ami odakinn van, de a kultúra és a zene tekintetében fényűző környezet vett minket körül. A dentoni-egyetemre jártunk, Texasba, akkor ott volt a legnagyobb zenei fakultás. Később sok időt töltöttünk északon, Philadelphiában és New Yorkban. Az egy igazi kánaán, ott mindenki megfordul, akit meg kell hallgatni. Odakint is kaptunk állásajánlatokat, de a Mendelssohn kamarazenekarban rejlő szakmai lehetőség és a zeneművészetis tanítványaink miatt visszajöttünk. Egy saját zenekar mindig nagyobb kihívás, én alakíthatom ki a repertoárt, a stílust. A különböző sikerek életem folyamán folyamatosan jöttek, ám ezek sosem befolyásoltak. Természetesen örültem, ha kaptam különböző díjakat, de nem ezek hajtottak előre.
Vásáry Tamás és Kováts Péter
- Mindig elmondom, hogy az együttesünknek hamarabb volt koncertje Londonban, mint Budapesten, mert itthon a legnehezebb elismerést szerezni. Ahol most tartunk, az egy hosszú, nehéz munkával elért folyamat eredménye. Mindig az a kedvenc darabom, amit épp játszom. Most azok a hegedű-zongora szonáták a legizgalmasabbak, amiket Vásáry Tamás zongoraművésszel játszom.
A Petőfi Színházzal már korábban is együtt működtünk, így számunkra nem annyira új ez a feladat, de a tervezett darabról egyelőre nem szeretnék beszélni. A veszprémi közönség kiváló, majd minden fellépésünkön teltház van. Sajnos az tapasztalható, hogy elsősorban az idősebb és a középső korosztály érdeklődik, fiatalok csak kevesen. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az általános zenei képzésre, de a mai gazdasági helyzetben ez egyre nehezebb – fejezi be Kováts Péter.
