Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

A paleolit életmódról dióhéjban

2020. november 16. 10:45

A paleolit életmód egyik legfontosabb ismérve, hogy azokat az ételeket javasolt fogyasztani, amit már a kőkorban is ismertek. A ma is köztünk élő természeti népek étrendjét tanulmányozva látható, hogy minden éghajlaton, különböző körülmények között is megoldható az egészséges étkezés. Ez azért is fontos, mert számos modern élelmiszer csak árt az emberi szervezetnek, így nem csoda, hogy tiltva vannak. 
 
Amik károsak 
 
Talán nem is mondunk újdonságot azzal, hogy jó néhány alapanyag meglehetősen káros, mint a tejtermékek vagy éppen a glutén. Ezek a földművelés elterjedése óta kerültek bele az étrendbe. A több millió éves evolúció során nem fogyasztotta senki, így tökéletesen logikus, hogy egyáltalán nem férnek bele a paleolit életmódba. 

Elsősorban azért is károsak, mivel a szervezetünk számára emészthetetlenek, így felhalmozódnak a belekben, és csak ártanak. Mivel érdemi dolog nem történik ezekkel az élelmiszerekkel, így csak felesleges megterhelést jelentenek a bélrendszernek. Ahogy látszik, semmi hasznuk nincs, így a legjobb, ha azok is leállnak a fogyasztásukkal, akik nem tervezik, hogy paleolit életmódra váltanak.
 
Akkor vajon mit fogyasztottak régen? Természetesen a vadászó, gyűjtögető életmódból kifolyólag mindent, ami így elérhető volt. Ez azt jelenti, hogy sok húst, zöldséget és gyümölcsöt. Mivel ez manapság is bárki számára szabadon hozzáférhető és könnyen beszerezhető, így értelemszerűen akár azoknak is jó megoldást jelent, akik csak egészségesen szeretnének élni.
 
Mit igen és mit nem?
 
A kérdés egyszerű, azaz mit kell kerülni az életmód beállításakor?
 
Tiltólistás mindennemű gabonaféle, rizs, burgonya és kukorica, tej és tejtermékek. Ezen kívül még a finomított cukor, valamint minden nagy szénhidráttartalmú élelmiszer. A hüvelyesek kerülése is ajánlott, mivel a bennük lévő lektin sokat árt a bélfal áteresztőképességének. Természetesen a sok feldolgozott élelmiszer is káros a szervezetünk számára, így azok fogyasztása sem illik bele a paleolit életmódba.
 
Amit fogyaszthatunk, az minden más, azaz a húsok, a zöldségek és gyümölcsök, az ezekből készült élelmiszerek.
 
A hús az őseink egyik fő tápláléka volt. Nem kell bedőlni a hangzatos meséknek, hogy a hús fogyasztása káros, mert sokkal egészségesebb, mint bármi a tiltott ételek listájáról.
 
Végül pedig, ha érdekel a paleolit életmód, akkor érdemes mielőbb alaposan elmélyedni a témában, amihez hathatós segítséget kaphatsz a PaleoCentrum oldalán. Alapanyagok, étrend-kiegészítők és még számos dolog vár, amiktől természetes, egészséges és paleo lehet az életmód, amit élsz. Hidd el, ha jobban megismered, egyáltalán nem fogsz arra vágyni, hogy visszatérj a megszokotthoz.
 

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.