Azt nem tudjuk, hogy a markológépet irányító munkásban mi játszódhatott le, amikor a 8-as főút építkezésénél kifordított a földből egy emberi csontvázat, mindenesetre sokakat meglepett, amikor egy hete érkezett a hír, hogy avar-kori temetőre bukkantak a Veszprém melletti földmunkák során.
Pontosabban hét sírra, amelyeket több, mint 1000 éve ástak, nagy valószínűséggel még a honfoglaló magyarok előtti korban az avarok.
Bár Veszprém írott történelme valamikor Szent István korában kezdődött, a régészektől tudjuk, hogy jóval az államalapítás előtt már lakott terület volt ez a fennsík. Sokáig az avarok éltek itt, akikről S. Dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum főmuzeológus-régésze segít többet megtudni.
Az avarság történetének kezdeteiről csak kevés információ áll rendelkezésünkre. A kutatás jelen állása szerint az avar nép két nagyobb népcsoportból formálódott. Az egyik részük a belső-ázsiai eredetű zsuan-zsuanok leszármazottai lehettek, a másik részük a közép-ázsiai heftaliták (ephtalita) utódai. - Kezdi Ágota az avarok eredettörténetének fejtegetését.
Minden jel szerint a bizánci történetírás uar/avar és hiun/hun népnevei az avarság e két összetevőjére utalhat, akik a türkök támadásai miatt kénytelenek voltak elhagyni eredeti lakhelyüket. 557 végén eljutottak a Kaukázus északi vidékére, a bizánci császárral (Justinianus) kötött szövetség értelmében a Bizánci Birodalom északi határának védelmét is ellátták.
Tovább vándorolva 562 táján elérték az Al-Dunát. Ugyanakkor 567 elején az őket keletről egyre szorongató türkök miatt a helyzetük igen válságosra fordult. Ebben a szorongatott helyzetben keresték meg őket a dunántúli részeket ez időben birtokló langobárdok, akikkel szövetségben megdöntötték a Tisza-Maros-Körős vidékét birtokló gepidák uralmát. Az avarok elfoglalták a gepida szállásterületet. 568-ban, a langobárdok kivonulása után, a Dunántúl is fennhatóságuk alá került. Létrejött a több mint 200 évig fennálló Avar Birodalom.
Tehát így jutottak el az avarok még a magyarok előtt a Dunántúlra, ahol megtelepedtek.
Az avarság kárpát-medencei történetének kezdetén is, de különösen a késői időszakra keltezhető több száz síros temetők alapján arra következtethetünk, hogy
az avarok többsége nagy kiterjedésű falvakban élt, általában földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, több évtizedig egy helyben lakott,
mesél Ágota az avarok életmódjáról.
A leletek tanúsága szerint az avar kori hitvilágot a kettősség jellemzi. Egyrészt az úgynevezett pogány, másrészt a keresztény hit, amelyeknek jelképei néhány esetben akár egymás mellett is megtalálhatók, tudunk meg többet az avarok hitvilágáról.
Általános pogány szokásnak tekinthető az elhunytak mellé helyezett étel (feltáráskor különböző állatcsontok, tojáshéjak kerülnek elő) és ital melléklet. Ezek az elhunyt túlvilági útravalói voltak. A gyöngysorokba fűzött különböző amulettek, mint átfúrt ember- és állatfogak vagy az úgynevezett díszes szemes gyöngyök is, viselőjüket óvták, védték a gonosz, ártó hatalmaktól. Amulett volt a nyakláncba fűzött kagyló, az ólomból készült, félhold alakú csüngő vagy az átfúrt csontkorong is.
E pogány szokásokat tükröző leletek mellett olyanok is előkerültek, amelyek arra utalnak, hogy az avarság kapcsolatban volt a keresztény hittel is. Ólomból készült kis keresztek, nyakláncba fűzve, több avar kori lelőhelyről is ismertek, többek közt a Veszprém-Jutas (Seredomb) temető 116. sírból. Ugyanakkor a többi, hasonló keresztény emlékkel együtt, ma még vitatott, hogy ezek mennyire tekinthetők az avarok kereszténységének bizonyítékaiként. Nagy valószínűséggel inkább hasonló „feladatuk” volt, mint az amuletteknek.
Az avarok történelme mégis megszakadt egy idő után és látszólag eltűntek az európai népek sorából. Ágota viszont másképpen fogalmaz ebben a kérdésben.
A kutatás jelen állása szerint nem tűntek el véglegesen. Az eddig előkerült régészeti leletanyag arra utal, hogy például a veszprémi avar temetők használatának vége, jelen ismereteink szerint, nagyjából a 9. század elejére/közepére tehető. Az Avar Birodalomnak, mint politikai egységnek, hatalomnak a felszámolása Nagy Károly frank király a 796. évi hadjáratának következménye volt. Ettől függetlenül
az itt élő avarság továbbra is helyben maradt és nagy valószínűséggel megérte a magyar honfoglalást is.
A magyarok minden bizonnyal a mai város területén és környékén még találkozhattak avarokkal. A honfoglalást megelőző időszakban a Dunántúl frank fennhatóság alatt állt, amelyen közigazgatásilag pannon őrgrófságot alakítottak ki. Ugyanakkor egyelőre a Karoling-kori régészeti emlékanyag csupán elvétve ismert környékünkről. Valószínűleg az avarok különösebb törés nélkül folytatták életüket.
Hogy Veszprémben pontosan hányan éltek, arra nehéz választ adni, mivel egyelőre csak a városban és ennek környékén előkerült temetők anyaga áll rendelkezésre. Az ismert négy nagyobb, valamint további két kisebb lelőhely ugyanakkor arról tanúskodik, hogy ezen a területen nagyobb avar közösség élt, a szálláshelyük a környék központja lehetett.
Sajnos ez idáig a település nyomai még nem kerültek elő, amely nagy valószínűséggel a ma már javarészt beépített Jutaspuszta területén lehetett.
Tehát avar sírokat és egyéb leleteket már ritkábban fedeznek fel. Ennek elsősorban az az oka, hogy a temetőkben levő sírok általában mélyebbek, mint adott esetben egy-egy beruházás tervezett mélysége. Természetesen épületek alapozásánál, nyomvonalas beruházások esetében is várható előkerülésük. Települések esetében viszont a mélységek sekélyebbek, de ezek kiterjedésük miatt elsősorban nagy felületű beruházások (például autópályák) földmunkáinál kerülnek elő. Éppen ezért volt számunkra annyira meglepő, hogy egy eddig ismeretlen avar temető került elő a város határában, köszönhetően annak, hogy az útalapozást ezen a részen mélyebbre tervezték, mondta portálunknak Ágota.
A 8-as út építésénél mégis nagy szerencséjük volt a régészeknek. A feltárások során hét sírt sikerült megmenteni. Közülük csupán egy volt bolygatatlan, a többit vagy az avar kor végén, vagy a honfoglalás idején alaposan kirabolták, akkor, amikor még igen jól látszottak a sírhantok. A sírrablók pontosan tudták hol és milyen mélységre kell ásniuk a remélt kincsekért. Sajnos ezzel tönkre tették a számunkra fontos információkat, megbolygatták a csontvázakat, a leleteket elvitték. Ettől függetlenül a hat bolygatott és a kivételesen bolygatatlan hetedik sír még így is szép mellékleteket eredményezett. Többek közt kiderült, hogy a feltárt sírok közül háromban fegyveres férfi nyugodott. Közülük az egyikben (2. sír) íjcsontok, nyílcsúcsok, nyíltartó tegez díszesen faragott csontjai kerültek elő. Az ép 7. sírban az íjcsontok, tarsoly mellett láncpáncél és fa tokban őrzött szablya látott napvilágot.
Hogy mennyire befolyásolja ez az építkezés menetét, Ágota a NIF Zrt. korábbi álláspontját erősítette meg nekünk, miszerint
az építkezés ütemezését nem befolyásolta a feltárás.
A kivitelezést egy másik területen folytatták. Ugyanakkor a múzeum munkatársai, régészek, régésze-technikusok, restaurátorok, megfeszített munkával a közel 6000 m2-es területet 14 munkanap alatt feltárták, dokumentálták, a területet visszaadták a kivitelező számára.
Egy sír feltárásának ideje elsősorban a mellékletek számától függ. Jelen esetben az igen gazdag leletanyagot tartalmazó 7. sírt közel két munkanap alatt sikerült teljes egészében feltárni. Ennél hosszabb ideig nem is tarthattuk „nyitva” a sírt, hiszen a novemberi időjárási körülmények miatt mind a csontváz, mind a leletanyag jelentősen károsodhatott volna. Éppen ezért a leletek nagy részét in situ emeltük ki és szállítottuk a múzeum restaurátor műhelyébe, ahol szakszerűen, megfelelő körülmények között tovább tudtunk dolgozni a leletek kibontásán.
A múzeum főmuzeológus-régészénél rákérdeztünk, hogy a feltárt leleteket mikor lehet a nagyobb nyilvánosságnak is megtekintenie. Megtudtuk, hogy erre vonatkozóan egyelőre nincs információ, de S. Dr. Perémi Ágota is reméli, hogy a restaurálás, feldolgozás után kis kamara kiállítás keretében az érdeklődő nagyközönség számára mielőbb bemutathatják az itt feltárt régészeti hagyatékot.
