Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
11°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
11°C

Megnyitott a téli olimpia

2010. február 13. 10:07 // Forrás: FH
A kanadai főkormányzó megnyitójával és az olimpiai láng fellobbanásával helyi idő szerint péntek este megkezdődött a XXI. téli olimpia.

A kanadai Vancouverben tartott színpompás nyitóünnepséget a néhány órával korábban, edzés közben elhunyt grúz szánkós tragédiája árnyékolta be. A grúziai olimpiai küldöttség tagjai a haláleset ellenére részt vettek a bevonulási ceremónián, karjukon és zászlójukon fekete szalaggal tisztelegve a 21 éves sportoló előtt.

A vancouveri BC Place stadionban tartott nyitóünnepség kezdetén a mintegy 60 ezer néző bepillantást nyerhetett Kanada múltjába és jelenébe, az ország őslakosainak segítségével. Nem maradtak el persze az ünnepségről a sztárok sem, mások mellett fellépett Bryan Adams, Nelly Furtado és k.d. lang is.

A 82 nemzet mintegy 2500 sportolóját hagyományosan a görög küldöttség vezette, a sort pedig a kanadai atléták zárták. A bevonuló küldöttségek között volt a grúz csapat is, amely nem sokkal a megnyitó előtt jelentette be, hogy mégis részt vesznek a ceremónián. Megjelenésük sokáig kérdéses volt, mert néhány órával az ünnepség előtt egyik sportolójuk, a 21 éves Nodar Kumaritasvili súlyos balesetet szenvedett edzés közben a szánkópályán, és belehalt sérüléseibe. A grúz küldöttség végül úgy döntött, hogy nem csak magán az olimpián, de a megnyitón is részt vesznek, fekete szalaggal emlékezve társukra.

A sportolók bevonulását követően, Michaelle Jean kanadai főkormányzó megnyitójával hivatalosan is elkezdődtek az ötkarikás játékok. Ezután Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kapott szót, aki félárbocra engedett zászlók mellett emlékezett az elhunyt grúz szánkósra, és arra figyelmeztette a sportolókat, hogy sok fiatal példaképévé válhatnak, ami nagy felelősséget jelent. "Nincs dicsőség felelősség nélkül" - fogalmazott a sportdiplomata, aki felidézte, hogy a montreali és a calgary-i versenyek után idén harmadszor rendeznek Kanadában olimpiát.

Hatalmas ováció fogadta a stadionba érkező olimpiai zászlót, amelyet mások mellett a jégkorong-legenda, Bobby Orr, Jacques Villeneuve, korábbi Forma-1-es világbajnok, valamint Donald Sutherland színész vitt. A lángot tartó üst kisebb technikai zavara után fellobbant az olimpiai láng is, amelyet a szokásoktól eltérően nem egy, hanem négy sportoló együtt gyújtott meg: a kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Catriona Le May Doan, a Phoenix Suns kosárlabdacsapat kanadai sztárja, Steve Nas, az olimpiai aranyérmes műkorcsolyázó, Nancy Green és minden idők egyik legjobb jégkorongozója, Wayne Gretzky.

Noha az olimpia hivatalosan csak péntek este nyílt meg, a versenyzés már korábban elkezdődött: órákkal az ünnepség előtt megtartották a síugrás első selejtezőit. A versenyek február 28-ig tartanak, amelyeken 82 ország több mint 2500 versenyzője méri össze tehetségét. Magyarországot 16 sportoló képviseli a vancouveri játékokon.

vehir.hu
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29 Napról napra hidegebb lesz időjárás Napról napra hidegebb lesz tegnap 9:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.