Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bővült a halválaszték, az árak változatlanok

2020. november 27. 14:00 // Forrás: mti
Nagyobb a karácsonyi halválaszték az idén az elmúlt évhez képest, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) tájékoztatása szerint a kiváló minőségű halat a tavalyihoz hasonló áron lehet beszerezni.

 Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője, egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta azt is: kérik a vásárlókat, hogy a karácsonyra szánt alapanyagok beszerzését ne halasszák az utolsó napokra, mivel az édesvízi halak a mélyhűtőben hosszú időn át megőrzik a minőségüket. Rámutatott: a gazdag halkínálatból mostanában sorban állás nélkül választhatnak a vásárlók, ugyanakkor a tömeges várakozás fokozott veszélyt jelenthet a járványhelyzetben.

A tavalyi évhez hasonlóan az élő ponty kilogrammonként 1100-1300 forintba, a ponty szelet 2100-2200 forintba, az afrikai harcsa filé 3000-3200 forintba kerül, a busa törzs ára pedig kilogrammonként 1200-1400 forint. A piacokon, bevásárlóközpontokban a változatosabb halfajok - kárász, süllő, keszeg, pisztráng - is megtalálhatók. Karácsonykor változatos, egészséges halétel kerülhet a családok asztalára, az éttermek előjegyzések alapján elkészítik és házhoz is szállítják a tradicionális vagy különleges ünnepi ételt.

(MTI)(MTI)

Lévai elmondta, hogy míg a világon az egy főre jutó éves halfogyasztás 20 kilogramm, Európában 18 kilogramm, Magyarországon mindössze 6,5 kilogramm. Az éves halmennyiség 32-35 százalékát karácsonykor értékesítik. A MA-HAL a Halpéntek elnevezésű mozgalom elindításával szeretné elérni, hogy az év minden időszakában, minél többen fogyasszanak hazai halat.  

A magyar tógazdaságokban termelt hal jó minőségű, nyomon követhető, és a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásoknak is megfelel.A Magyarországon évente termelt 15 ezer tonna étkezésihal 77-78 százaléka (12-13 ezer tonna) ponty. Busából, amurból, kárászból, süllőből, keszegből és a folyami harcsából 2-3 ezer tonna nevelkedik a hazai vizekben. A halmennyiség 20-25 százalékát exportálják, 30 százalékát természetes vizekbe helyezik, és horgászzsákmányként kerül a fogyasztókhoz. A maradék részt a kis- és nagykereskedőkön keresztül értékesítik. 3500 tonna afrikai harcsa és kisebb mennyiségben pisztráng, süllő Magyarország "hévízeiben", zárt (intenzív) rendszerekben nevelkedik, és onnan kerül a piacokra. Új technológiával, kisebb medencékben, tavakban tápon nevelt őshonos szürkeharcsából 500-600 tonnányit tudnak értékesíteni.

(MTI)(MTI)

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal, a járvány kitörésekor 1200 tonna halat nem tudtak exportálni, ezt a mennyiséget állami intervencióval kihelyezték a magyarországi közvizekbe. Az intézkedés kedvező hatással volt a horgászturizmusra, az év elején kiváltott 500 ezer horgászjegyek száma novemberre 700 ezerre nőtt.Tájékoztatása szerint a magyar tógazdaságok közepes évet zárnak: kiváló minőségű, az átlagosnál nagyobb méretű halakat neveltek, a tógazdasági rendszer nem volt túlzsúfolt, a természetes hozamok magasak voltak.  Az ágazat tavalyi éves árbevétele a MA-HAL becslése alapján 16 milliárd forint volt. 

vehir.hu
további cikkek
Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.