Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Több útszakasz is megújul megyénkben

2020. november 30. 5:00
A Magyar Közút négy Veszprém megyei útszakasz felújításáról adott hírt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el.

A program keretében Veszprém megyében a 8413-as jelű Iszkáz - Csögle - Külsővat összekötő út 2 kilométeres szakaszán a kivitelezési munkák folyamatban vannak. Az Iszkáz - Csögle - Külsővat összekötő út 0+000 és 2+095 kilométerszelvények közötti 2 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik belterületen a meglévő burkolat profilmarásáról, lokális mélymarásokról, valamint a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, külterületen remix alapréteg építéséről. Ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Cserélik továbbá a KRESZ táblákat és új tartós burkolati jeleket festenek fel.

(illusztráció: Kovács Bálint / vehir, archív)(illusztráció: Kovács Bálint / vehir, archív)

A Padragkút-Nyirád összekötő út 6+715 és 8+715 kilométerszelvények közötti 2 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező egy kilométeres szakaszon gondoskodik a meglévő burkolat profilmarásáról, további egy kilométeren pedig remix alapréteg építéséről. Ezt követően a teljes szakaszon kiegyenlítő réteg majd aszfalt kopóréteg, végül új padka épül. Cserélik továbbá a KRESZ táblákat, új tartós burkolati jeleket festenek fel, illetve felújítják a szakaszon található hidat.

A Zánka - Gyulakeszi összekötő út 0+000 és 1+584 kilométerszelvények közötti 1,5 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik a meglévő burkolat profilmarásáról, lokális mélymarásokról, valamint a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről. Ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg, majd új padka épül. Sor kerül a KRESZ táblák cseréjére, és új tartós burkolati jelek festésére.

A Bakonygyepes - Tótvázsony összekötő út 10+738 és 11+470 kilométerszelvények, valamint 11+915 és 12+460 szelvények közötti 1,2 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik a meglévő burkolat profilmarásáról, lokális mélymarásokról, valamint a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről. Ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Felújítják a szakaszon található hidat, cserélik a KRESZ táblákat és új tartós burkolati jeleket festenek fel.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az utak szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közutak minden közlekedő megelégedésére szolgálnak majd, a térségben pedig betöltik a nekik szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

vehir.hu
további cikkek
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. ma 15:43 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. ma 11:49 Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. ma 15:35 Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. tegnap 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.