November 11. Ez régen nem a járványügyi korlátozások időszakának kezdetét jelentette, hanem Szent Márton napját, amely egyben az adventi időszak kezdete is volt. A régi falusi hagyományok szerint hivatalosan ez volt a gazdasági zárónap, amikor a pásztorok, cselédek megkapták éves bérüket, s a gazdasági munkák lezárultával a természet téli pihenőre ment. A zárónapot gyakran kísérték vásárok, bálok is – még egyszer, utoljára. Szent Katalin napjának (november 25.) eljöttével ugyanis a nagy mulatságoknak, a lakodalmaknak is véget kellett vetni egy időre, hogy az emberek valóban elcsendesedve, tiszta lélekkel várhassák a Megváltó születésnapját.
Tétlenül persze a karácsonyig tartó hat hét sem telt: az adventi időszakhoz, a karácsonyi ünnepkörhöz valójában rengeteg népszokás kötődött. Ezekről dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató mesélt a Veszprém Agóra Kalandozás a népi kultúrában c. sorozatában, a járványügyi intézkedésekre való tekintettel online megtartott előadásában.
Alakoskodó Szent Miklós napján (Fotó: Magyar Néprajzi Múzeum, teliunnepkor.org)
Ilyen szokás volt a szomszédok, falusiak felkeresése és megajándékozása az egyes szentek napján. A legismertebb ezek közül egyértelműen Szent Miklós napjához kötődik, de a múlt század elején még gyakori szokás volt a Borbála-járás is. December 3-án este egy fehérbe öltözött női alakoskodó jelent meg a házaknál, hogy imára szólítsa a gyerekeket, akik a jól mondott imáért cserébe cukorkát kaptak. December 13-ról ma leginkább Luca hosszan készülő széke jut eszünkbe, de elterjedt szokás volt régen a lucázás és a pásztorolás is: Luca napján az utcát szalmával hintették tele, a pásztorolók pedig sorra járták a házakat, hogy „ráolvassák” a háziakra jókívánságaikat, Luca napja ugyanis termékenység varázsló napként is ismert volt.
Ma már ezek a hagyományok csak elvétve maradtak fent, az egyetlen kivételt talán a betlehemezés jelenti karácsonykor. Régen a kislányok bölcsőcskét is vittek magukkal, a pásztorjátékoknak pedig gyakori eleme volt a tréfa: az öreg pásztor például rendszeresen félreértett valamit. A betlehemezés egyik különleges formája volt a bábtáncoltató betlehemezés – a Felső-Tisza vidéke és Esztergom környéke mellett főleg a Balaton-felvidékre volt ez jellemző. Másutt a Szentcsalád-járás hagyománya élt: a szálláskereső Szent Család tiszteletére kilenc család összeállt, hogy december 15-től karácsony estéig naponta szállást adjanak a családnak, illetve az őket ábrázoló képnek, melyet ének és ájtatosság kísért.
A korai karácsonyfa (Fotó: teliunnepkor.org)
Az idő egyébként nemcsak a szokásainkat, de a jelképeinket is rendesen átalakította. Bár adventi koszorút mind a mai napig készítünk, gyakran egészen más formában, mint őseink tették. Advent hivatalosan a fény születésére való felkészülés, és ezt szimbolizálja a koszorú is. A legenda szerint az elsőt egy németországi evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern készítette árvaházban élő gyerekeknek: a konyha közepén egy fakereket helyezett el, amelyre minden nap egy fehér gyertya került, hétvégenként pedig egy-egy színes, így megmutatva a gyerekeknek, hogyan nő egyre a fény, miként múlik a sötétség.
Ugyancsak Németországból származik a karácsonyfa is Luther Márton jóvoltából, Magyarországon azonban korábban az életfa vagy a termőág volt jellemző, s csak a 19. század második felében terjedt el. Az első fát Brunszvik Teréz grófnő állította kisdedóvodájában 1824-ben, majd így kezdett először a nemesek, később pedig a falusiak körében is népszerűvé válni. Ekkoriban még maga a fa jelentette az ajándékot, amit almával, dióval, süteménnyel, később girlanddal, gyertyával díszítettek. Utóbbi utalt Jézusra, a világ világosságára, míg a dió Betlehemre, az alma sárga-piros színével a paradicsomi bűnbeesésre, illetve a megváltásra, a girland pedig a kígyóra. Szép szimbólum volt az is, hogy a fát az asztalra helyezték vagy a mestergerendáról lógatták le, hogy felfelé kelljen nézni rá.
Betlehemesek (Fotó: Fortepan, Miklós Lajos)
Emellett a karácsonyi asztalon az elhunyt szeretteknek is megterítettek, a hiedelem szerint ilyenkor ugyanis a holtak visszajártak családjukhoz. Később aztán ezt az ételt a szegényeknek adták.
A karácsonyi ünnepkör egyébként december 26-tal nem ért véget: a hivatalos lezárást január 6., vízkereszt jelentette a háromkirályok történetének felelevenítésével, mely után elkezdődhettek a farsangi ünnepségek.
Nyitókép: Teremiújfalusi betlehemezés (Azopan Fotóarchívum)
