Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2020: Fucsovics, Gulácsi, vagy Szoboszlai nyerhet a férfiaknál

2021. január 2. 19:49 // Forrás: MTI
A férfiaknál a teniszező Fucsovics Márton, valamint a labdarúgó Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik, a nőknél az úszó Kapás Boglárka, a cselgáncsozó Karakas Hedvig és a tornász Kovács Zsófia került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.

A díjátadót január 11-én, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban. Az előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás 19.45-től lesz látható az M4 Sporton.    

A szombati online sajtótájékoztató elején Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, ebben a rendhagyó évben is születtek olyan teljesítmények, amelyekre büszkék lehettünk. Egyúttal gratulált azoknak a magyar sportolóknak, akik 2020-ban a legjobbak között is a legjobbak lettek.

"Ők szorgalomból és kitartásból példát mutattak" - fogalmazott az államtitkár, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes egy hét múlva lesz 100 esztendős, ez alkalomból a gála keretében szeretnék méltó módon köszönteni a lenyűgöző teljesítményt elérő sportembert.

Fucsovics Márton is jelölt az év sportolója címre - Fotó: AFP/Anne-Christine POUJOULAT (archív)Fucsovics Márton is jelölt az év sportolója címre - Fotó: AFP/Anne-Christine POUJOULAT (archív)

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke jelentette be a kategóriák első három jelöltjét, egyúttal jelezte, hogy a rövid határidő ellenére a tavalyinál több, 412 voks alapján alakult ki a sorrend.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy idén eddig soha nem látott körülményekhez kellett alkalmazkodniuk, ezért a gálát nézők nélkül, előre felvéve rendezik meg, és igyekeznek a találkozások és a fizikai kontaktok számát minimalizálni. Kitért arra, hogy ismét lesznek sztárvendégek, ők azonban a személyes jelenlét helyett ezúttal csak videoüzenetek, bejelentkezések formájában lesznek láthatóak. Közülük egyelőre csak kettőt nevezett meg, az egyikük a román színekben ötszörös olimpiai bajnok, jelenleg az Egyesült Államokban élő tornász, Nadia Comaneci, a másik az amerikaiként kétszeres ötkarikás aranyérmes, szegedi születésű evezős, Susan Francia lesz, utóbbi szülei kétéves korában hagyták el Magyarországot.

Szöllősi György kitért arra, hogy ismét kiosztják a tavaly debütált, az Év szabadidősport eseménye, valamint az Év e-sportolója díjakat is, utóbbit Vlad Marinescu, a Nemzetközi E-sport Szövetség közelmúltban megválasztott elnöke nyújtja majd át, és idén is átadják a MSÚSZ Életműdíját.

"Nem nehéz kikövetkeztetni, ki fogja kapni" - tette hozzá, majd arról beszélt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség kérésére ezúttal nem lesznek külön labdarúgó kategóriák, így a futballistáknak is az abszolút kategóriába kell megméretniük magukat.

Szabó László, a gála kreatív producere - egyben a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Magyar Sakk Szövetség elnöke - elmondta, mivel a koronavírus-járvány miatt az idén nagyon kevés eseményt rendeztek a fogyatékos sportolóknak, ezúttal csak egy közös kategóriában hirdetnek győztest, a férfiakat, a nőket együtt díjazzák, a csapatoknál ezúttal nem lesz nyertes. A díj jelöltjeinek listáját az MPB állította össze, a végső sorrendről pedig az általa felkért szakemberek, szakírók döntenek.

A kreatív producer azt ígérte, hogy a műsor ezúttal is méltó lesz a világraszóló magyar sportsikerekhez, többek között a Puskás musical egyik dala is látható lesz benne.    

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke elmondta, hogy a díjazottak ezúttal is jól megszokott, 21 karátos arany díszítésű díjat vehetnek át. Beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség harmadik alkalommal kiírt pályázatára több mint 1800 pályamű, közte húsz magyar érkezett. A zsűrizés most folyik.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója bejelentette, hogy a gála műsorvezetője Berkesi Judit lesz. Ismertette, hogy idén is megválasztják az Év sportpillanatát. Az internetes közönségszavazatok alapján három pillanat maradt versenyben, Szoboszlai Dominiknek az Izland elleni Eb-pótselejtező döntőjében lőtt győztes gólja, Valter Attila országúti kerékpáros szenzációs véghajrája a Tour de Hongrie királyszakaszán, valamint Vogel Soma védése, amikor a vízilabda Európa-bajnokság döntőjének büntetőpárbajában hárította Granados lövését, ezzel 21 év elteltével újra a kontinens legjobbja lett a magyar férfi válogatott. A díj nyerteséről egy grémium fog dönteni, amelynek vezetője, Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke.

A hármas listák (ABC sorrendben):

férfiak:
Fucsovics Márton (tenisz)
Gulácsi Péter (labdarúgás)
Szoboszlai Dominik (labdarúgás)

nők:
Kapás Boglárka (úszás)
Karakas Hedvig (cselgáncs)
Kovács Zsófia (torna)

csapat:
Ferencváros labdarúgócsapata
férfi labdarúgó-válogatott
férfi vízilabda-válogatott

csapat (egyéni sportágak csapatversenyeiben):
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (tenisz)
férfi teniszválogatott
női tornászválogatott

edző:
Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott)
Szerhij Rebrov (Ferencváros labdarúgócsapata)
Marco Rossi (férfi labdarúgó-válogatott)

fogyatékos sportolók (összevont díj):
Berente Judit (szervátültetett sífutó, sílövő)
Kiss Péter Pál (parakajakos)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívó)

az év sportpillanata:
Szoboszlai Dominiknek az Izland elleni Eb-pótselejtező döntőjében lőtt győztes gólja
Valter Attila országúti kerékpáros szenzációs véghajrája a Kékestetőn, amellyel megnyerte a Tour de Hongrie utolsó szakaszát és vele az összetett versenyt is
Vogel Soma védése, amikor a vízilabda Európa-bajnokság döntőjének büntetőpárbajában hárította Granados lövését, ezzel 21 év elteltével újra kontinensbajnok lett a magyar férfi válogatott

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.