Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Kezdetét vette a veszprémi korosztályos futsaltorna

2021. január 8. 4:00
A Magyar Labdarúgó-szövetség Veszprém megyei igazgatójától, Finta Pétertől megtudhattuk, januártól márciusig negyven csapat öt korosztályban négy helyszínen méri össze erejét a Gusto13 Futsaltornán.

Az új év beköszöntével megyénk korosztályos futsaltornájának idei küzdelmei is elkezdődtek, amelyről Finta Pétert, a Magyar Labdarúgó-szövetség veszprémi vezetőjét kérdeztük.

A héten hivatalosan is elrajtolt a korosztályos futsaltornánk, amely idén a kiemelt támogató Gusto13 bisztró nevét viseli. A vírushelyzet következtében a korábbi évekhez képest kevesebb csapat adta le a nevezését, de összesen így is negyven alakulat nézhet majd fakrasszemet egymással az elkövetkezendő három hónapban.

Finta Péter, az MLSZ Veszprém megyei igazgatójaFinta Péter, az MLSZ Veszprém megyei igazgatója

Finta hozzátette, a torna egészen március elejéig négy veszprémi helyszínen fog zajlani; a Városi Stadion mellett a Szilágyi- és Táncsics iskolában, valamint a Március 15. utcai sportcsarnokban találkoznak egymással a csapatok U9-től u17-es korosztályig.

Nagy öröm számomra, hogy városunk két utánpótlás-labdarúgó egyesülete, a VFC USE, illetve a Szilágyi DSE az összes korcsoportban képviselteti magát. Sőt, vannak olyan korosztályok, ahol több alakulatot is indítanak.

A Gusto13 Futsaltorna dobogós helyezettjei korosztályonként serleg és érem díjazásban részesülnek majd az MLSZ Veszprém megyei igazgatóságának jóvoltából. 

Simon Dani
Kovács Bálint
további cikkek
Új bajnokot avattak a Sípmester Fesztiválon Sípmester Fesztivál Új bajnokot avattak a Sípmester Fesztiválon Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye labdarúgó játékvezető-válogatottja története során először hódította el a Sípmester Fesztivál trófeáját, miután a vasárnap délutáni döntőben 1-0-ra felülmúlta Bács-Kiskun vármegye csapatát. A rendezvény remek hangulatban zajlott, sokáig fogják emlegetni. 2024. január 8. 13:28 Sípmester Fesztivállal indul az év Veszprémben vármegyei foci Sípmester Fesztivállal indul az év Veszprémben Az előttünk álló hétvégén Veszprém biztosít otthont a XVII. Sípmester Fesztiválnak, amelynek keretein belül négyszáz labdarúgó-játékvezető mérheti össze tudását a játéktéren. A mérkőzéseket a Március 15. utcai sportcsarnokban és a Vetési Albert Gimnáziumban rendezik, az esemény ingyenesen látogatható. 2024. január 4. 8:44 Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Kedd este az egyetemi házibajnokság soron következő fordulója előtt ünnepélyes keretek között adták át a Pannon Egyetem felső kampuszán lévő pályát, ami egyébként a város számára is nyitott. 2023. november 8. 13:47 Kezdetét vette az ADA-BAU kispályás bajnokság szabadidősport Kezdetét vette az ADA-BAU kispályás bajnokság Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az ADA-BAU kispályás labdarúgó-bajnokság 2023/2024-es idénye a megújult fénytechnikával ellátott Erdész utcai sportkomplexumban. 2023. szeptember 13. 10:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.