Ellenzéki beszédnek jó volt Mesterházy Attila szombati kongresszusi kampányindítója, ám nyolc év kormányzása után hiteltelen. A bemutatott kampányelemek idézik a gyurcsányi időket, holott Mesterházy erőfeszítéseket tesz azért, hogy nevét ne emlegessék együtt a bukott politikussal. Nem lehet már a szélsőségesek elleni harccal mozgósítani az embereket, ők az elmúlt évek tapasztalatai alapján és egzisztenciális helyzetüket átgondolva szavaznak majd. Mesterházy erőt akart mutatni, ám „későn dobták be” a mély vízbe.
A Mesterházy által meghirdetett program nagy része már megvolt 2002-ben is, s éppen a meghirdetett területeken teljesítettek a szocialisták a legrosszabbul – mondta a Magyar Nemzetnek Simon János politológus. Szerinte a szocialisták nem akarnak új szavazókat megnyerni, nem foglalkoznak a fiatalokkal sem, hanem a kiábrándult ős-szocialista szavazókat akarják aktivizálni. Emellett például a 15 millió magyar emlegetésével a bizonytalan MDF-eseket is megszólította Mesterházy. Megszólalásában igyekezett dinamizmust, elszántságot, erőt mutatni annak érdekében, hogy megmutassa, méltó ellenfele lehet Orbán Viktornak. A politológus meglepőnek nevezte azt, hogy vannak még olyan szocialista politikusok, akik a győzelemben reménykednek.
Mesterházy arról is beszélt, hogy az MSZP megvédi a demokráciát, a jogállamot, az emberi méltóságot. Simon szerint azzal, hogy a szocialisták demokráciadeficitről beszélnek, éppen a saját felelősségüket ismerik el az elmúlt nyolc év eseményei miatt. Maguktól kellett volna megvédeni a demokráciát – tette hozzá a politológus, emlékeztetve például a 2006. októberi véres eseményekre. Ha demokratikus válságról beszélünk, akkor éppen ők a válság okai – nyomatékosította Simon János.
Főleg a kiábrándult baloldali szavazóknak szólt a szombati korteskedés, az MSZP jelöltje nekik akart érveket adni ahhoz, hogy elmenjenek szavazni. Kiszelly Zoltán politológus szerint Mesterházy megszólalása „ellenzéki beszédnek jó, ám nyolc év kormányzás után hiteltelen”. A politológus úgy látja, éppen ez az oka annak, hogy a szocialisták jelöltje annyira hangsúlyozza, hogy „új” jelölt, és „új” a világkép is. Meg akarja tartani a távolságot attól, amit Gyurcsány Ferenc neve fémjelez. Kiszelly szavai szerint egy régi baloldali lemezt hallhattunk újrahangszerelve, ám egy „kellően nem felépített előadóval”. Szerinte Mesterházyt „túl későn dobták be”, nem volt idejük felépíteni. Ezt támasztják alá az ismertségi, illetve a támogatottsági mutatói is.
A szélsőségesekkel való riogatás hatástalan fegyver, mondta Simon a Magyar Nemzetnek. Szerinte ezt bizonyítja a Hollán Ernő utcában megrendezett antifasiszta megmozdulás is. A politológus szavai szerint az emberek az elmúlt évek tapasztalatai alapján és egzisztenciális helyzetüket átgondolva szavaznak majd. Szerinte a szocialisták devalválódtak, bármit is mondanak, nem tudnak már hitelesek lenni akkor sem, ha egy „új fiatalemberrel” mondatják fel a régi leckét.