Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb napelemparkot építenek Öskü mellett

2021. február 5. 15:07
20 hektáron elterülő napelempark alapkövét tették le péntek délelőtt Öskü mellett, amely 5500 családnak az éves energiaszükségletét is képes lesz fedezni a következő évtizedekben.

A 10 megawatt teljesítményű napelempark előkészítő adminisztrációs munkái már 2017-ben elkezdődtek, a beruházás pedig mostanra érkezett el az utolsó üteméhez, a tényleges építkezéshez. A tervek szerint április végére készül el, ekkor üzemelik be a rendszert, ami 5500 háztartás éves energiaszükségletét is fedezni tudja majd.

Az ünnepélyes alapkőletételen Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, egyben a Greentechnic Hungary Kft. - a beruházás kivitelezője – ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés 3,9 milliárd forintba kerül, amit a Heliosys Hungary – egy felvidéki magyar vállalkozókat tömörítő csoport – biztosít a dunántúli beruházáshoz.

Kiss Ernő beszél a beruházás részleteiről, mellette Ovádi Péter (középen), országgyűlési képviselő és Ángyán Tamás ó, Öskü polgármestereKiss Ernő beszél a beruházás részleteiről, mellette Ovádi Péter (középen), országgyűlési képviselő és Ángyán Tamás ó, Öskü polgármestere

Hozzátette, 2030-ra országosan 7000 megawatt napelemes kapacitás épül majd ki, ebből 2000 megawatt telepítése már az elmúlt évben megtörtént. Az ipari felhasználok mellet egyre nő a lakossági felhasználók száma, mintegy 85 000 háztartásban használnak napelemmel termelt energiát.

Ángyán Tamás, Öskü polgármestere elmondta, hogy 6 évvel ezelőtt alkották meg a település gazdasági programját, amely azt célozta, hogy ösztönözzék a vállalkozók letelepedését. Ennek jegyében kezdték meg a napelempark tervezését 2017-ben. A beruházás négy új munkahelyet teremt. Hozzátette, hogy a jövőben még várható újabb beruházás a településen, erre egy 40 hektáros területet már kijelöltek.

Az Öskü melletti 20 hektáros terület, ahol a napelempark épülAz Öskü melletti 20 hektáros terület, ahol a napelempark épül

Ovádi Péter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője szintén az ösküi törekvéseket méltatta, aminek köszönhetően a falu jövője hosszú távon biztosított gazdasági szempontból is. Elmondta, hogy a kormány kiemelten kezeli a napelemparkhoz hasonló, környezettudatos fejlesztéseket, amelyek egyúttal munkahelyeket is teremtenek, valamint saját munkája során ő is azért dolgozik, hogy még több, a mostanihoz hasonló beruházás érkezzen a térségbe.

A 20 hektáros területet egyébként nem a természettől veszik el a fejlesztéshez, azt a jövőben is használják majd legelőnek a napelemparktól függetlenül.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Újabb két várost vettek be az óriás szelektív gyűjtőpontok: ide költözött a különleges öko-kiállítás Újabb két várost vettek be az óriás szelektív gyűjtőpontok: ide költözött a különleges öko-kiállítás Régi vasaló, elromlott fülhallgató, flakonok, tönkrement hosszabbító, törött porszívócső, repedt vödör és több tucat zsák régi ruha és háztartási textil is került a CLC kültéri gyűjtőpontjaiba - mondta el az akciót szervező csapat az első hónap zárása után. 2023. március 13. 12:29 Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? A tavalyi extrém csapadékszegény év gyakorlatilag az egész ország területén látványos hatással volt természeti értékeinkre. A Velencei-tó vízszintje is mélyen az optimális érték alá süllyedt, és a médiában szinte csak negatív prognózisokat lehetett hallani a tó jövőjét illetően. A Greendex megkérdezte dr. Csonki Istvánt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóját, hogy milyen állapotban van jelenleg a tó, milyen intézkedésekkel lehetséges megoldani a vízpótlást, illetve mi várható az idei strandszezonban. 2023. március 11. 15:45 Balatoni tömegrendezvény = hulladéktömeg? Kis lépésekkel, művészettel a fenntarthatóbb jövőért Balatoni tömegrendezvény = hulladéktömeg? Kis lépésekkel, művészettel a fenntarthatóbb jövőért Kis túlzással a nyár minden hétvégéjére jut egy-egy komolyabb fesztivál Veszprém és Balaton környékén. Sokszínű programmal várják a borrajongókat és gasztrokedvelőket, az aktív pihenésre vágyó nagycsaládosokat és természetesen a kulturális programok kedvelőit is. Azonban a tömegrendezvények, az önfeledt nyári pörgés a környezetünkre is hatással van. Milyen kis lépéseket tehetünk a fenntarthatóbb szórakozásért? A Tiszta Balaton, tiszta művészet program többek között ezt hivatott megmutatni. 2022. július 30. 12:00 A jó gyakorlatokból építkezik a város a gyepgazdálkodás területén is VKSZ Zrt A jó gyakorlatokból építkezik a város a gyepgazdálkodás területén is A tudatos gyepgazdálkodást bemutató kiadvány készült, amelyben a veszprémi megoldások mellett más európai városokból is hoznak példákat. A mostani könyv annak a klímastratégiának a része, amely számos további projektelemet tartalmaz, ezek közül már többel találkozhattak a veszprémiek. 2021. április 21. 15:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.