Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A magyar celebek közül elsőként Kapócs Zsóka állt az állatvédelmi program megújítása mellé

2021. február 11. 12:20
A magyar sztárvilágból elsőként Kapócs Zsóka állt a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítása kapcsán meghirdetett párbeszéd mellé. A színésznő Ovádi Péter miniszteri biztossal közösen nyilatkoztak a TV2 reggeli műsorában, ahol elhangzott, hogy hányan töltötték ki eddig a kérdőívet, valamint az is, hogy miért nő az állatkínzások statisztikája.

Vasárnap indult az a társadalmi párbeszéd, amely a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítása kapcsán kérdezi az embereket 13 kérdésen keresztül. Ovádi Péter, a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos riporteri kérdésre elmondta, hogy pár nap alatt már 50 ezren töltötték ki az online kérdőívet, ami egészen március 7-ig lesz elérhető az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Kapócs Zsóka színésznőről köztudott, hogy szívén viseli az állatok sorsát és időről időre megnyilvánul állatvédelmi kérdésekben is. Nem meglepő tehát, hogy a közszereplők közül elsőként ő állt a kezdeményezés mellé.

forrás: Kapócs Zsóka Facebook-oldalaforrás: Kapócs Zsóka Facebook-oldala

A színésznő saját tapasztalatai alapján úgy fogalmazott, az emberek már türelmetlenek voltak ebben a kérdésben, saját magával egyetemben sokan szigorú büntetéseket követeltek az állatkínzóknak, ami akár letöltendő börtönbüntetés is lehessen.

Ez a szigorítás egyébként már törvénybe van foglalva, ráadásul tavaly egy a kutyáját megkínzó nőt már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kapócs Zsóka a tévéműsorban üdvözölte a mostani kezdeményezést és arra biztatott mindenkit, hogy töltsék ki a kérdőívet, ami így egyértelmű üzenet lesz a döntéshozók felé, hogy milyen irányba mozduljon el a magyar állatvédelem helyzete.

Ovádi Péter és Kapócs Zsóka a TV2 Mokka című műsorában kedd reggelOvádi Péter és Kapócs Zsóka a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel

A riporter egy figyelemreméltó felmérést is hozott a műsorban, eszerint a statisztikák alapján nőtt az állatkínzások és az állatok sérelmére elkövetett bűntettek száma az országban. Ovádi Péter ezt annak is tulajdonította, hogy most már több ilyen eset derül ki és nem marad következmény nélkül, ha valaki így bánik egy állattal. A civileknek hatalmas szerepe van ebben, akik felhívják a figyelmet az ilyen tettekre, valamint a hatóságok is jobban figyelnek az állatkínzásokra, mondta a miniszteri biztos.

A kérdőívre visszatérve a színésznő és a politikus is hangsúlyozta, ha sokan kitöltik, az egyértelműen egy széleskörű társadalmi támogatottságot fog jelezni, így pedig még könnyebb lesz a későbbiekben további pozitív eredményeket elérni az állatvédelem területén.

A teljes műsort itt lehet visszanézni.

Nyitókép: Kapócs Zsóka Facebook-oldala

vehir.hu
további cikkek
Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával közélet Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 2025. december 1. 14:55 Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve állatvédelem Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve Nem nehéz észrevenni, hogy milyen irányba mozdítaná el az álltavédelmet az Index szerint a Tisza párttól megszerzett baloldali gazdasági program – mondta portálunknak Ovádi Péter, állatvédelmi kormánybiztos, aki a tervezetben szereplő, az állattartásra kirótt adók mögött egy sokkal messzebb menő folyamatra is felhívta a figyelmet. 2025. november 28. 11:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.