Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rend és biztonság a Dózsavárosban

2010. február 25. 8:09
Zebrát a kanyarba, kamerát a térre, lakatot a temető bejárataihoz – ezek is szóba kerültek az éves dózsavárosi közbiztonsági fórumon.

A hagyománnyá vált rendezvényt a Dózsa György Általános Iskolában tartották szerda este. Kórosi Tibor, a dózsavárosi polgárőrség egyesületének elnöke köszöntötte a lakosokat, majd elmondta, a polgárőrök feladata elsősorban nem bűnüldözés, hanem a megelőzés. Szőke István polgárőrök toborzására hívta fel a figyelmet.

Mihalovics Péter, városrészi és önkormányzati képviselő, nyugati tapasztalatokra hivatkozva, hangoztatta, akkor lesz száz százalékos a közbiztonság és a rend a városrészben is, ha mindenki hozzájárul ehhez.

- A kérdés fontosságát jelzi, hogy a csütörtöki közgyűlés több napirendi pontja is foglalkozik a közbiztonsággal – mondta, majd adta át a szót Debreczenyi János polgármesternek, aki hangoztatta, bár a beszámoltatás időszakát éljük, reméli az elszámoltatás hamar véget ért, és eljön az együttműködés ideje is.

- A rend fenntartása és megőrzése közös érdekünk és célunk. Oda kell egymásra figyelni, és nem szabad hagyni, hogy a belső rend iránti igényünket bárki felbolygassa – mondta a polgármester, aki igen sajnálatosnak tartja, hogy vannak olyan kétes emberi magatartásból eredő alapvető problémák, amelyek naponta nehezítik életünket. Mint például a tiltó táblák figyelmen kívül hagyása és a szabálytalan parkolás.

- A tavalyi Cozma-tragédia során mutatott magatartásunk viszont mindannyiunk dicsérete. A város lakói megőrizték méltóságukat és higgadtságukat, nem szabadultak el a szenvedélyek, amelyek örökre megbélyegezhették volna Veszprémet – fogalmazott. Tájékoztatta az egybegyűlteket arról, hogy a térfigyelő kamerák elhelyezése folyamatban van, szólt a kezdeményezés anyagi hátteréről, továbbá méltatta a polgárőrök munkájának jelentőségét, úgymond a munkájuk megbecsülése és az elismerés is fontos része a biztonság megőrzésének, s köszönetet mondott a polgárőrök családtagjainak is.

Giczi Róbert városi rendőrkapitány elmondta, a szerdai évértékelő során a város és a megye rendőrállományát a számok tükrében dicséretet kapott, ám a rendteremtés többszereplős játék.

- A rendőrségnek kell fenntartani a rendet, az önkormányzat segítséget nyújt ehhez, de mindenkinek ügyelnie kell a saját értékeire, javaira és önmagára is, hiszen mindenkit nem lehet személyesen megvédeni – hangoztatta a rendőrkapitány, majd felsorolt néhány megyei, és a körzetre vonatkozó adatot.

Horváth Zsolt országgyűlési képviselő örvendetesnek minősítette a statisztikai mutatókat, amelyek a városi rendőrség és az önkormányzat közötti kölcsönös odafigyelés eredményességét bizonyítják és azt, hogy a polgárőrség jelenléte is jelentősen befolyásolja a sikeres bűnüldözést.

- Csökkenő az emberek biztonságérzete, a problémát tetőzi, hogy Magyarországon háromezer rendőr hiányzik az állományból – mondta a képviselő.


Horváth Zsolt, Debreczenyi János, Giczi Róbert, Mihalovics Péter és Kórosi Tibor

A köszöntők, tájékoztatók és beszédek után a városrész lakói is elmondhatták a gondjaikat. Úgy vélekedtek, hogy a dózsavárosi temetőt úgy őrizhetik meg azoktól, akik keresztül autóznak rajta, hogy lakatot tesznek a temetőkapura, amivel a polgármester is egyetértett.

Csécs Ferenc helyi lakos sérelmezte, hogy ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy a saját ingatlanán éri tetten például a betörőt és önvédelemből megsebesíti, feljelenthetik, sőt a bíróság elmarasztalhatja. Horváth Zsolt jogászként elmondta, ezen az esetleges jogszabályi módosítások sem segítenének, mert a jogos önvédelem mértéke nehezen meghatározható.

Voltak olyan felvetések, hogy a posta előtti kanyarba gyalogátkelőre lenne szükség, mert ez a legrövidebb út az iskoláig, de a polgármester és a rendőrkapitány is megerősítette, hogy kanyarba átjárót felfesteni egyáltalán nem lehet.

Galéria
Rend és biztonság a Dózsavárosban
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.