Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Építőipari vállalkozások segítik a veszprémi vendéglátósokat

2021. február 23. 10:43
A Vemévszer és a Cemix Hungary Kft. együtt összesen ötmillió forinttal járul hozzá a nehéz helyzetbe került helyi vállalkozások megsegítésére létrehozott támogatási alaphoz.

A felajánlásról a felek kedd délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be a Városházán, ahol Porga Gyula polgármester emlékeztetett: a helyi vendéglátósokkal folytatott egyeztetés után egy valós segítséget nyújtó csomagot állítottak össze azon vállalkozások számára, akiket a járvány megfékezését szolgáló korlátozó intézkedések a legjobban sújtottak.

 

Kapcsolódó cikk
60 millió forintos városi támogatást jelentett be Porga Gyula a helyi vendéglátósoknak
Nyilvánosságra hozta a polgármester azt a csomagot, amellyel a város a nehéz helyzetbe került helyi vendéglátóipari vállalkozásokat segíti. Az anyagi támogatás mellett a bérleti díjak elengedéséről is szól a közlemény.

Az állami segítség mellett az önkormányzat a Vállalkozói Közalapítványon keresztül összesen 60 millió forint támogatást nyújt a bajba jutott vállalkozásoknak. Az összeg két részre oszlik: egyrészt 30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, melyből a vállalkozások egyszeri, maximum 300 ezer forintra pályázhatnak

  • a meglévő alkalmazottak bértámogatására
  • működési költségekhez történő hozzájárulásra
  • eszközbeszerzésre vagy felújításra
  • vagy újraindítási kiadásokhoz történő hozzájárulásra.

A támogatásra nemcsak a vendéglátóiparban dolgozók, de akár edzőtermet működtetők, illetve rendezvényszervező cégek is pályázhatnak. Az erről szóló rendelet és a pályázat további részletei várhatóan a holnapi naptól lesznek elérhetők az önkormányzat honlapján.

Emellett a vállalkozások számára 30 millió forint kedvezményes hitel is rendelkezésre áll, egy éves türelmi idővel a visszafizetésre.

A polgármester hozzátette, a támogatások kihirdetésekor egy felhívást is közzétett, arra kérve a veszprémieket, hogy amennyiben jövedelmük nem csökkent a pandémia alatt és megtehetik, lehetőségeikhez mérten maguk is támogassák a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a Veszprém Város Helyi Vállalkozásokat Támogató Alapítványon keresztül.

„A felhívásra rögtön jelentkezett két veszprémi cég, a Vemévszer Kft és a Cemix Hungary Kft (korábban Lasselsberger-Knauf Kft – a szerk.), akik munkaadóként, illetve iparűzési adófizetőként eddig is rengeteget tettek már a városért, ezúttal pedig elsőként ajánlották fel, hogy hozzájárulnának a tőkealap gazdagításához” – mondta el Porga Gyula.

A két cég fejenként egyaránt két és fél, összesen ötmillió forint támogatást nyújt a vállalkozásoknak. Ezzel kapcsolatban Boross Ottó, a Vemévszer ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, „építőipari vállalkozásként a rendszerváltozástól kezdve mi is átéltünk jó pár hullámvölgyet és hegyet, így pontosan átérezzük most a vendéglátóiparban dolgozók helyzetét. Bár Veszprém nagyváros, mégis szinte mindenki ismeri egymást, jó barátaink kerültek most nehéz helyzetbe, így jól esik, hogy tudunk segíteni.”

„Az építőipar jelenleg felfelé ível, és úgy néz ki, ez így is fog maradni a jövőben, ezért ha lehetőségünk van segítséget nyújtani a kevésbé szerencsés helyzetben lévőknek, mozgósítjuk az erőinket – tette hozzá Veit Tamás, a Cemix Hungary vezetője. – Csak arra tudom biztatni a vállalkozásokat, ha módjukban áll, ők is csatlakozzanak.”

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.