Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Számszakilag teljesíthető, de kockázatos a költségvetés az ellenzék szerint

2021. február 24. 12:45
Három ellenzéki önkormányzati képviselő, Hartmann Ferenc, Benczik Gabriella és Gerstmár Ferenc fogalmazták meg kritikájukat az idei költségvetés számaival kapcsolatban, ami szerintük teljesíthető, de sok kockázatot hordoz magában.

A pandémia miatt az eddigiekkel ellentétben idén nem kerül sor a költségvetés hagyományos közgyűlési vitájára, sőt a polgármester egy személyben dönthet annak elfogadásáról. Ezen rendkívüli jogkörök ellenére online idén is lefolytatták a költségvetési vitát, ahol minden képviselő jelezhette észrevételeit, javaslatait Porga Gyulának, valamint – szintén online – informálisan szavazhatnak is a büdzséről.

Ezt Hartmann Ferenc (MSZP), ellenzéki önkormányzati képviselő mondta el a sajtó előtt szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen összefoglalták véleményüket, kritikájukat az idei tervezett számokkal kapcsolatban.

Veszprém költségvetése a benyújtott számokkal teljesíthető, de a jövőt kockáztató.

Kezdte Hartmann, aki az idei szűkös lehetőségeket a kormány elvonásaival indokolta. Elmondta, azáltal, hogy a járvány elleni védekezés érdekében az iparűzési adót és a gépjárműadót elvonták, valamint az ingyenes parkolás miatt is bevételkiesése van a városnak, összesen 2,4 milliárd forinttól esik el Veszprém. Ez 28%-os kiesés.

A képviselő ezen kívül kockázatosnak tartja, hogy a fejlesztések aránya rendkívül magas, a teljes költségvetés 66%-a, miközben arra nem látnak utalást a számokban, hogy az EKF keretében létrejövő beruházások hogyan lesznek fenntarthatóak a következő években.

Hartmann FerencHartmann Ferenc

Benczik Gabriella (Párbeszéd) a képviselői keret elvonását sérelmezte. Ez az a tétel, amivel az egyéni képviselők szabadon gazdálkodhattak minden évben a választókörzetükben, 2020-tól viszont már a központi büdzsé részét képezi, nem kerül egyéni hatáskörbe.

A képviselő ezen kívül nehezményezte azt is, hogy – megfogalmazása szerint – a takarékosságban nem osztozik mindenki, néhány civil egyesület, mint például a Lokálpatrióták, vagy a Virágos Veszprémért milliós támogatást kapnak, miközben más szervezetek kimaradnak ebből.

Harmadik kritikaként az óvodapedagógusok hiányát rótta fel, amire a megoldás Benczik szerint a szolgálati lakások és a lakhatás-támogatás lenne.

Benczik GabriellaBenczik Gabriella

Végül Gerstmár Ferenc (LMP) is kifejtette véleményét a költségvetéssel kapcsolatban. A képviselő tételesen kiemelte, hogy ők mely területekre fókuszálnának jobban:

  • az idősellátás férőhelybővítésére,
  • családok átmeneti otthonának fejlesztésére, főleg azért, mert a pandémia miatti összezártságban gyakoribbak a családon belüli erőszakos cselekmények,
  • a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézményének elköltöztetésére nagyobb ingatlanba,
  • lakóépületek hőszigetelésére.

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

A kormány amúgy kompenzálta részben az önkormányzatokat az elvonások után, Veszprém is milliárdos nagyságrendben jutott hozzá állami forrásokhoz, amiből a városi cégek működését fedezi. Ezt Hartmann is megerősítette, ugyanakkor hozzátette, hogy a legnagyobb problémát abban látják, hogy az EKF keretében bejelentett fejlesztéseknek nem látják az idei költségvetésben a hosszú távú fenntarthatóságát.

Az idei költségvetést egyébként még nem érintik az ilyen, működési jellegű kiadások, hiszen ezek a beruházások még a tervezés, vagy a kivitelezés első fázisában vannak, tehát javában a 2022-es, de inkább a 2023 utáni költségvetést fogják érinteni.

Újságírói kérdésre a képviselők elmondták, hogy ők nem támogatják az idei költségvetés elfogadását.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Költségvetés: biztonságos büdzsét alkottak közélet Költségvetés: biztonságos büdzsét alkottak Elfogadták Veszprém 2026-os költségvetését csütörtökön. A legnagyobb vitát egy olyan tétel váltotta ki, ami nem is része a büdzsének. 2026. február 26. 21:37 Folytatódnak az útfejlesztések, még nagyobb fókusz a szociális területre - közel 50 milliárd forintból gazdálkodhat Veszprém idén közélet Folytatódnak az útfejlesztések, még nagyobb fókusz a szociális területre - közel 50 milliárd forintból gazdálkodhat Veszprém idén Porga Gyula polgármester a városházán tartott sajtótájékoztatón ismertette Veszprém 2026-os költségvetésének részleteit, amelyről a csütörtöki közgyűlés dönt majd. A tervezet főösszege megközelíti az 50 milliárd forintot, amely tartalmazza többek közt a Jutasi és Cholnoky utak további fejlesztését, a Veszprém Aréna parkolóját kinyitják még egy irányba, de épül a városban parkolóház is, valamint még nagyobb fókuszt kapnak a szociális beruházások, valamint az egészségügyi és oktatási intézmények fejlesztései is. 2026. február 24. 21:54 A jó gazdasági teljesítmény után 450 millió forintot kap vissza Veszprém közélet A jó gazdasági teljesítmény után 450 millió forintot kap vissza Veszprém A Versenyképes Járások Program elszámolását követően 450 millió forint kerül vissza Veszprémhez: a város a korábban befizetett iparűzési adó-többlet egy részét kapja vissza, amelyet fejlesztésekre fordíthat. A megállapodásról a városházán tartott sajtótájékoztatón számoltak be, ahol Navracsics Tibor, Porga Gyula és Ovádi Péter ismertették a részleteket. 2026. január 8. 15:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.